Sóska, sültkrumpli Újpesten

Január 24-én, az Újpest FC Megyeri úti székházában sajtótájékoztatón ismertette Dózsa László Érdemes Művész, az Újpest Színház főrendezője a Sóska, sültkrumpli című színdarab létrejöttének előzményeit.

Mint azt Dózsa László elmondta, munkatársaikkal elkötelezték magukat amellett, hogy az Újpest Színház a magyar dráma teátruma legyen. Ezért, és az újpestiek legendás futballszeretete miatt is választották legújabb bemutatójuknak Egressy Zoltán művét. A szerző könnyeztetőn kacagtató darabja méltán aratott sikert hazai és külföldi színpadokon egyaránt. Az Újpest Színház nagy reményekkel tűzi műsorára, hiszen a bérletes nézőin kívül, számít a sportszerető újpestek figyelmére is.

 

Image

Dózsa László, Wintermantel Zsolt

A színdarab összekapcsolja a kultúrát és a sportot, melyhez Újpest Önkormányzata örömmel nyújt támogatást – mondta a tájékoztatón Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mind a város sport élete, mind kulturális élete kiemelkedő színvonalú legyen.

A sajtótájékoztatón Dózsa László elmondta, hogy – a magyar drámára épülő hagyományaikat folytatva – következő bemutatójuk egy ugyancsak futballhoz kötődő darab lesz. Felkérték Pozsgai Zsoltot, hogy írja meg Szűcs Sándor, az újpesti mártír futballista történetét, aki szerelmével, a neves énekesnővel – Kovács Erzsivel próbált külföldre menekülni.

 

Image

Szolnoki Tibor, Wintermantel Zsol, Dózsa László

Mivel mindketten házasok voltak és Szűcs a Belügyminisztérium csapatában játszott, szerelmüket a szocialista erkölcs nem viselte el. Folyamatosan üldözték, zaklatták őket, ezért úgy döntöttek, elhagyják hazájukat. Állítólagos segítőjük (mint később kiderült) ÁVH ügynök volt, aki feljelentette őket. Hiába próbált nekik segíteni az akkor már világhírű Puskás Öcsi is, Szűcs Sándort 1951-ben hamis vádak alapján koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Az Újpest történelmének egyik legtragikusabb sorsú személyiségéről szóló Halálcsel című darabot – mely kifejezetten az Újpest Színház számára készült – szeptemberben viszik színre.

Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című színdarabját február 5-én, 19 órai kezdettel mutatja be az Újpest Színház az Ady Endre Művelődési Központ színháztermében. (1043 Budapest, Tavasz u. 4.)

Szereposztás: Lacikám, bíró – Babicsek Bernát, Szappan, partjelző – Fillár István Jászai – díjas, Művész, partjelző – Szolnoki Tibor. Játékmester: Dózsa László. Rendező: Krizsik Alfonz.

A bemutatót az Újpesti Sajtó Kft. és az UTE is támogatja.