Siposhegyi Péter monodrámája Komáromban

B o r á r o s    I m r e     s z í n m û v é s z     s i k e r t ö r t é n e t e

A Felvidék vértanúja, gróf Esterházy János halálának 50. évfordulója alkalmából mutatták be a felvidéki Révkomáromban Siposhegyi Péter Hantjával sem takar című újabb monodrámáját, amely egy tulajdonképpeni János Passió. A szerző a darabot Boráros Imrének, a felvidéki magyar hivatásos színjátszás Sylvánia-díjas színművészének írta, aki a darabban Esterházy Jánost alakítja.

Az egyfelvonásos darab Esterházy életét járja végig. Siposhegyi tizenkét stációban fogalmazza meg az egykori neves csehszlovákiai magyar politikus életének, politikai pályafutásának legfontosabb állomásait, egy évtizedig tartó börtönéveinek kritikus mérföldköveit, Edvard Benessel való tárgyalásától egészen a morvaországi Mírov börtönében történt haláláig.

„Jánost megkísérti a hatalom” – jelzi az első stáció, amelyben Benes miniszteri posztot ajánl fel Esterházynak az új csehszlovák kormányban, ő azonban azt nem fogadja el, mondván: „én az itteni magyarokat képviselve ellenzékben maradok mindaddig, amíg a nemzetiségi különbségek meg nem szűnnek”. A második stáció remek fordulata a darabnak, hiszen miután Esterházy 1936-ban Kassa város képviselője lesz, és 1938-ban visszacsatolják Magyarországhoz, döntenie kell: megy vagy marad? Erre vonatkozólag hivatalos levelet kap a Magyar Országgyűléstől, hogy legyen annak képviselője. A harmadik stációban ezért felvetődik a kérdés: haza vagy haza? Hősünk természetesen a Felvidéken marad. A negyedik stációban János találkozik a valósággal „választott hazájában”, hiszen amit eddig büntetésnek tartott, az most már az övé, hiszen ő választott: zaklatják őt, betiltják a lapját, magyarbarát uszítással vádolják (!), el akarják lehetetleníteni. Az ötödik stációban Esterházy a háború kegyetlenségeinek következményeivel vívódik, előjön pacifista mivolta, de nem talál megoldást. A hatodik stációban Passiós Jánosunk – így nevezi őt Siposhegyi – egyedüliként a szlovák parlamentben a zsidók kitelepítését elrendelő törvény ellen szavaz, mondván: „keresztény és demokrata lelkiismeretem kategorikusan ellenzi a zsidók deportálását”. Mindemellett zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segít a Gestapo előli szökésben. És következik a kegyetlen meghurcoltatás: a hetedik stációban Jánost lefogják Budapesten, a nyolcadikban, már mint rab, tárgyal Gustáv Husákkal, a kilencedikben elítélik „a fasiszta rendszer kiszolgálásáért”, majd távollétében halálra ítélik. A tizedik stációban János képzeletben megjárja Csehszlovákia szinte valamennyi börtönét, majd odaszállítják, ahol halálra ítélték. „Köszönöm, hogy az ítéletet nem hajtják végre” – mondja élőhalottként, és a tizenegyedik stációban – tíz év után – megláthatja a szabadságot. A börtönt azonban már képtelen elhagyni. A tizenkettedik stációban – mintegy keretjátékként – János találkozik újra egyetlen barátjával, azaz a Jóistennel. „Uram! Köszönöm, hogy voltam, hogy magamat magamon megtoroltam… S mert a földön is velem voltál, velem fáztál, velem botoltál, most téged dolgozni hagylak, s elviszem magammal a kapott jutalmat, te itt maradsz, én hozzád megyek. Jó volt, hogy meghallgattál… most elcsendesül a magányos oltár. Isten…isten veled!” – folytatja János dialógusát a Jóistennel, majd a darab végén keresztre feszíttetik.

Az előadás végén a néző óhatatlanul felteszi a kérdést: hol van a maradék két stáció, hiszen a Bibilát ismerve Jézus a Kálvária tizennégy stációját szenvedte, járta végig. Nos, Esterházy János kálváriája mindmáig befejezetlen, hiszen sem Szlovákiában, sem Csehországban nem rehabilitálták.

Boráros komoly színészi eszközeivel, pódiumművészi tapasztalatával, korismeretével formálja meg Esterházy jellemét, vívódásait, lelkivilágát. Tudja, hogy nem a kimondott szavakon van a hangsúly, hanem azok tartalmán. Alakításával azt az Esterházy-képet tárja elénk, amelydemonstrálja: politika és erkölcs nem zárja ki, hanem elengedhetetlenül feltételezi egymást. Boráros valóban azt az Esterházyt formálja meg, akinek vallomásaiban, tevékenységében, vértanúságában három vonulat jelenik meg: a pacifizmus, a magyarságszolgálat és a Magyar Szent Korona népeinek testvérisége. A színész ezt ötvözi személyes hangvételű interpretációjával, melynek következtében Boráros és Esterházy eggyé válik a néző előtt.

Tarics Péter

A cikk folytatását a Magyar Teátrum novemberi számában találja.