Maradjunk kapcsolatban!

Seregi Zoltán: a színház közszolgálat

A színház közszolgálat, egy vidéki teátrumnak népszínháznak kell lennie, a közösséget kell szolgálnia – mondta a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója pénteken a színház előtt tartott nyilvános évadnyitó társulati ülésen.

    Seregi Zoltán úgy fogalmazott, a színháznak szellemi központnak kell lennie, tükröt kell tartania, de nemcsak a torzra, hanem a szépre is. Gyógyítani kell a lelkeket, "ehhez kell visszatérni a XX. század értékrombolásaiból, torz tükreiből".
    A "nehezebb darabokat" közérthetővé kell tenni, a "könnyűeket" magas művészi színvonalon, nemesen szórakoztatva kell előadni – hangsúlyozta.
    A 63. évad nyilvános megnyitóján Seregi Zoltán visszatekintett a nyárra: a 2017-es Csabai Nyár programsorozat keretében 6 saját és 12 befogadott előadást láthatott a közönség. A Szarvasi Vízi Színházban idén 6 előadással és 11 úgynevezett "víz fölötti esttel" képviselte magát a Jókai Színház, melyekért Szarvas Város Önkormányzatának Nagydíját érdemelte ki – közölte.
    Nyáron a társulat szerepelt a POSZT-on, Egerben, Gyulán, valamint a Tusnádfürdőn megtartott 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiváljáról a Tündéri című, az Aradi Kamaraszínházzal koprodukcióban létrejött előadás különdíjjal tért haza – közölte Seregi Zoltán.
    Az új évadban is folytatódik számos, évek óta sikeres projekt, így a Mindentudás Színházi Egyeteme, a vakok, valamint a siketek és nagyothallók számára a jelelt- és narrált előadások, a középiskolásoknak szóló Ádámok és Évák Ünnepe, a 24 órás Versfolyam a költészet napján, a Bárka Irodalmi Estek, a Magyar Teátrum Díjátadó Gála és a Terefere a Művész Kávéházban – tette hozzá.
    A színház egyre inkább repertoár teátrum kezd lenni – mondta a direktor, hiszen számos darab marad repertoáron, így például a Balkán kobra, több monodráma, az évek óta levehetetlen Monte Cristo grófja, a Mezítláb a parkban vagy Az üvegcipő.
    Az igazgató közölte, az előző évad egyik legnagyobb sikerű drámáját, a Macskajátékot szeptemberben három alkalommal Budapesten játsszák. Ugyancsak szeptemberben a romániai Tordai Nemzetközi Színházi Fesztiválon mutatják be a Színitanház Sweet Charity című produkcióját és A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámát Tarsoly Krisztina előadásában. Az ősz folyamán a budapesti Nemzeti Színházba Az őrült naplója és az Ősvigasztalás című darabok kaptak meghívást.
    A nyilvános társulati ülésen átadták a színház korábbi munkatársa, Dóró János által alapított díjat Tarsoly Krisztinának és Katkó Ferencnek, az elmúlt évad legjobb stúdió- illetve kamaraszínházban nyújtott női és férfi színészi alakításáért.
    A korábban, zárt körben megtartott társulati ülésen Ragány Misa sajtóreferens tájékoztatása szerint részt vett Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is, aki "a város kulturális zászlóshajójának" nevezte a színházat.
    Az MTI kérdésére válaszolva Ragány Misa elmondta, az előző évadban az ingyenes előadásokkal együtt több mit 380 előadást tartottak több mint 120 ezer néző előtt. Az idei évadra mostanáig 13 ezer 280 bérletet adtak el.
    A társulatot a jövőben új színésznő is erősíti, Csonka Dóra, aki frissen végzett a teátrum Színitanházában.

Hirdetés

Látcső

Továbbra is Cseke Péter irányítja a kecskeméti teátrumot

Újabb öt évre Cseke Pétert bízta meg a kecskeméti Katona József Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén.

(tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

Háromszáz diák szavalja el a Szótatot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

Háromszáz fehérvári általános és középiskolás diák együtt szavalja el a Szózatot a Vörösmarty Színházban december 19-én, az Isten pénze című darab esti bemutatója előtt.

(tovább…)

Tovább olvasom

Premier

A Háború és békét mutatja be a Vígszínház

December 16-án, szombaton mutatja be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főbb szerepeit Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge alakítja, a produkció rendezője Alekszandr Bargman.

(tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű