Segítségül hívni a testet a visszaemlékezéshez

Generációs táncduett a POSzT-on

Hogyan lehet elhelyezni, milyen helyzetekbe lehetséges hozni egy 90 éves testet a színpadon? Mit illik? Mit nem? Vagy épp a tabudöntögetés a „kötelező” elem?  A Sóvirág alkotói kiváló esztétikai mérleget hoztak létre a színpadon, melynek egyik végén egy 32 éves lány (Cuhorka Emese) pillekönnyű élményei és olykor szórakoztató dilemmái állnak, másik végén pedig egy auschwitzi haláltábort is megélt, idős hölgy (Fahidi Éva) tapasztalatai.

A rendező (Szabó Réka) egy darabig még játszik a két visszaemlékezés egymás mellé helyezésével; míg Emese arról mesél, hogy 18 évesen, a szalagavatóján, nem akart azzal a fiúval menyasszonyi ruhában táncolni, aki úgysem lesz a férje; addig Éva a gázkamrák emlékét idézi, s a halál szigorú törvényszerűségeit, a gyöngék és erősek szenvedésmechaizmusait, azt, hogy a hullahegyek alján a betegesebbek, míg a tetején a szívósabbak feküdtek. Nem kis dramaturgiai feladat (dramaturg: Peer Krisztián, Zsigó Anna) egy Auschwitz-Birkenau- túlélő személyes hangú visszaemlékezéseinek megágyazni a darabban, noha a megágyazás aktusa a színpadon szó szerint is megtörténik, párnákkal, pléddel, egyenes háttal talajon fekvéssel; az idős hölgy mégsem csúszik „a mesélő nagymama” klisé-karakterébe. Mindez az előadás első perceiben megteremtett, s mindvégig megmaradó meghitt légkörnek köszönhető, melyben a maguk természetességében, saját helyiértékükön tudnak megjelenni témák és személyiségjegyek. Bár nehezen állapítható meg pontosan a személyes élmények és a bizonyos „színpadi plusz” közötti határ, ebben a műfajban igazán lényeges jegynek a hitelesség tekinthető. Az autobiografikus érzetet az is erősíti, hogy a szereplők saját nevükön szerepelnek, önmagukat játszó, vagy talán nem is játszó, hanem önmagukat vállaló személyiségekként diszpozícionáltatnak a színpadon.

Cuhorka Emese és Fahidi Éva

Az ellentétek még inkább kiéleződnek nehézkedés és szálldosás, maradás és elrugaszkodás között, mely dinamika nem csak a visszaemlékezésekben érhető tetten, de a fiatal, „párducos” test, és a lassabb, de elegáns és szerethetőnek maradni tudó idős test között is.  Mégis képesek a találkozásra, ezek, a különbözőségükben is egymásra emlékeztető nők, e találkozás megvalósulása pedig a darab tétje; kockázatát, legfőbb izgalmát ez adja.

A táncóra, a bemelegítés mozzanatai már a színpadon történnek, az ujjak tüzesítése: „tüzesítés a padlóból”, a testtartás helyreállítása: „nyit a mellkas, puha begy”, „jön ki a fejemből a saját magasságom.” Talán ezt nevethetjük igazán szövegtestnek, amikor szó és test együtt mozdul, nem különíthető el egymástól, egyik sem parancsszó vagy kényszertest, hanem lélegző szimbiózis. A testek, akár a felhők, minden pillanatban képesek a változásra és lehetséges pillanatról pillanatra mást látni beléjük, lehetséges segítségül hívni a testet a képzelethez, a visszaemlékezéshez, hiszen van, ami fogalmi rendszerünkkel le nem írható.

 

A Tünet Együttes a műfaji határok egymásba montírozásával is játszik, ahogy „földtől eloldja az eget a hajnal”, úgy oldja el majd illeszti újra össze tánc és verbalitás autonómiáját. A kortárs színházak gyakran kísérleteznek elidegenítő effektusokkal és a színház elszínháziatlanításával, a Sóvirág szereplőinek azonban elidegenítések nélkül is sikerül „észrevétlen színházat” csinálniuk, pusztán természetes hangjuk megtalálásával és a valós érzelmi hangsúlyok szövegen belüli elhelyezésével. Az előadás fél-improvizatívak ható szövege egyébként gyakran emelkedik nádas péteri magasságokba, így nem csak a koreográfiát, de a szövegkönyvet is dicséret illeti. Gratulálok, bátor, újító előadás a Sóvirág, mely sem az egyéni hangokat, sem a humort nem nélkülözi, ugyanakkor olyan fontos témákról képes „jól artikuláltan” beszélni, mint az élet szeretete, a fiatalság, az öregedés, a testhez való viszony, a sajáttest-élmény intimitása, az emlékezés technikái, a beszélgetés művészete és nem utolsó sorban a koncentrációs táborok kegyetlen világa.

Viola Szandra


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344