Sas, Vas

2011. január tizennegyedikén mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Eisemann Mihály – Szilágyi László szerzőpáros Én és a kisöcsém című operettjét Molnár László rendezésében, amelyben a két ügyetlen nyomozót; Sas, illetve Vas szerepét Zelei Gábor és Horváth Gábor (TH) alakítja. Beszélgetésünk hátterében ott figyel ránk harminc év, ismeretségünk harminc éve.

 

– Amikor idekerültünk a gimnázium után, a Táncdalfesztivál ’66 előadásában próbáltunk először, még nem volt nevünk; a próbatáblán egyszerűen csak úgy jelentünk meg, mint „a három szentesi fiú” …

Zelei Gábor: ­ Egyfajta fogalommá nőtte ki magát, a titulusunkká vált. Néhány évvel ezelőtt, amikor a színház önálló társulatának megalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepeltük, még akkor is lehetett hallani régi kollégáktól: „Ni, a három szentesi!”

– Az, hogy Szentesen végeztünk, meghatározó élmény, tudom. De jelent-e még valamit?

Horváth Gábor (TH): – Jelent. Fakul, de jelent.

 

Horváth Gábor a Hippolyt, a lakájban

 

Z.G.: ­ Nekem még mindig egy érzelmi kötődést jelent. Hiába dolgozunk már régóta együtt, az, hogy osztálytársak voltunk, egy érzelmi kötődés maradt a számomra.

TH: ­ Találtunk egy helyet, Szentest, ahol más volt az élet, mint a többi gimnáziumban. Úgy éreztük, hogy szabadabbak vagyunk; bohémabbak. Jó értelembe véve: több mindent megengedhettünk magunknak. Szabad szellemisége volt.

­ Beszéljünk az Én és a kisöcsémről. Mi a kettőtök szerepe a darabban?

TH: ­ Mi vagyunk a két ügyetlen nyomozó, akik azt a megbízást kapják, hogy keressék meg a Kelemen Katót, és leplezzék le azt, aki miatt elutazott.

 

 

 

Mészáros István – Az üvegcipőben 

Z.G.: ­ A bonyodalmat az okozza, hogy összetévesztik egy másik lánnyal, akibe Sas beleszeret.

­ Lendületes, jó karakterek…

Z.G.: ­ A próbafolyamat alatt nincs az az érzésem, hogy munka, és ettől válik roppant élvezetessé. Az a biztonság pedig, amit a rendező, Molnár Laci teremt meg a számunkra, szárnyakat ad a játékhoz, nemcsak nekem, hanem az előadás valamennyi szereplőjének.

­ Jelent valamiféle könnyebbséget a munkában az, hogy régről ismeritek egymást?

TH: ­ Hát hogyne! Tulajdonképpen harminc éve napi kapcsolatban vagyunk. Már tudjuk, hogy melyikünk mire, körülbelül hogy fog reagálni… Tudunk együtt dolgozni, gondolkodni. Tudjuk azt is, mire harap a másik, jól vagy rosszul; ez az ugratás szempontjából nagyon fontos ismeret.

 

 

Zelei Gábor, a János vitézben

 

Z.G.: ­ Azt szoktam mondani, hogy Téhá majdnem olyan, mint egy feleség. Mindent lát a fejemen: ha dagad, ha rosszul keltem fel, ha valami bajom van. Annyira érezzük egymás rezdülését, hogy egy kívülálló számára szinte hihetetlennek tűnik.

Mészáros István