Sághy Tamás zseniális veszprémi belépője

Sághy Tamást a közönség elsősorban a televíziós sorozatból ismeri, pedig számtalan színházi szerepet alakít. A veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben a Jeanne d’Arc előadásban zseniálisan játssza Károlyt, a gyengekezű uralkodót.

– Károly szerepének megalkotása mennyire saját ötlet és mennyire Kéri Kitty rendezőé?

– Két szerepet játszom az előadásban, az inkvizítort, ami egy “hideg fém”, Károly összetettebb alak. Általában sérült, gyengekezű, nyamvadt kis fickónak szokták őt ábrázolni – ami benne van ebben az alakításban is –, de Kitty már az elején mondta, hogy mutassuk meg azt az oldalát is, ha Károly nem ebben a korban, nem ebbe a helyzetbe született volna, fizikálisan, szellemileg teljesen normális, egészséges ember lehetett volna. Összetett figurát próbáltunk létrehozni.

– Ez egy jó szerep vagy az Ön játéka teszi ilyen kiemelkedővé?

– Ez egy jó szerep. A figurára jellemző játékokat én raktam bele, illetve Kittyvel közösen; fél szavakból is értjük egymást, jól tudunk együtt dolgozni, a Tudós nők előadásának – amit a Karinthy Színházban mutattunk be – próbáján alakult ki köztünk ez a fajta kommunikáció. Kitty látja bennem azokat a dolgokat, amiket ő szeretne megmutatni a színpadon. Nem volt sok instrukció, előtte beszélgettünk a szerepről; mindig inkább előtte szeretek beszélgetni, amikor konkrét munka van, már dolgozom.

– Veszprémben most játszik először. Megtalálta a közös hangot a színészekkel?

– Ahol jó színészek vannak – ahogy itt is –, gördülékeny a kommunikáció. Trokán Annával már dolgoztam együtt, Csarnóy Zsuzsival szintén, a József Attila Színházban, itt mindkettőjükkel sok a közös jelenetem. A többiekkel is nagyon jó találkozás volt; remélem, ők is így gondolják.

– Lassan hét éve szabadúszó. Jobban szereti ezt, mint a társulati tagságot?

– Minden előnye megvan a társulati tagságnak – főleg, ha jó közösségben van az ember –, de én magányos farkasként szeretek létezni, ráadásul sok inspirációt ad, ha különböző kollégákkal dolgozhatok.

– Mindig van munkája?

– Hat éve mindig volt. Vannak színházaktól felkérések, de szeretek jönni-menni, engem ez inspirál. Most minden színház nehéz anyagi helyzetben van, és ezt megértem, de azt a színháznak kell megértenie, hogy én bárhol szívesen játszom. A szabadságomat nehezen adom fel.

– Most milyen feladatra készül?

– Márai Kaland című előadását az Eötvös 10 Kultúrcentrumban (ez egy közösségi és kulturális színtér) kezdjük próbálni. Jövő héten pedig jövök vissza a sorozatba.

– Ha már ön említi, én is megteszem. A Jóban-rosszban Nándija hozta meg önnek a népszerűséget.

– Igen, a nézők a sorozatból ismernek, ez hozadéka a tévézésnek. Nem mondom, hogy utálom, azt sem, hogy szeretem. Ez van. Tudni kell kezelni a helyzetet.

– Kollégái nem veszik rossz néven, hogy szappanoperában szerepel?

– Abszolút nem érdekel. Minden munkámat a lehető legjobban próbálom megoldani. Itt, a veszprémi premieren odajött hozzám valaki, gratulált, azt kérdezte, miért nem mutatom magam többet a színpadon. Soha nem mondtam le a színházról, folyamatosan játszom, arról nem én tehetek, hogy sokan a televízióból ismernek. A színházat soha nem adtam fel, ez a nagy szerelmem, minden évben vállalok egy-két új szerepet, van bemutatóm.

– Szép nagy családja van.

– A feleségem előző házasságából volt két kislány, az én házasságomból egy, az első pillanattól kezdve vágytunk arra, hogy legyen egy közös gyerekünk. Aztán megszületett Borcsi, most kétéves és három hónapos, így teljes a család.

– Jut elég ideje a gyerekekre?

– Sokat jövök-megyek, de amikor otthon vagyok, éjjel-nappal együtt vagyunk. Nem annyit, amennyit szeretnék, de sokat. Az az apuka vagyok, akinek fontos a családja; ha vidéken dolgozom, akkor is mindig hazamegyek.

– Felesége, Román Judit is színésznő. Visszatért a színpadra?

– Szolnokon elvállalt egy darabot, biztattam, hogy menjen, szerettem volna a gyerkőcökkel lenni. Mint minden, ez is szervezést igényelt.

(www.naplo-online.hu március 7.)