„S MAGÁNYOS LÁNY AZ ŐR A SZÜRKE KŐ KÖZÖTT”

Yeats-játék – Nagykovácsitól Limerickig

Hazájában, az ír költő-író, William Butler Yeats születése 150-ik évfordulójának kiemelkedő színházi eseménye egy magyar bölcsészlány, Szűts Melinda alkalmi társulatának fellépése volt. Limerickben, a nagy egyetemi Yeats-konferencia egyik programjaként adták elő a Sólyom kútja című táncdrámát – több színjáték nem akadt.

„Yeats sosem volt, sosem lesz divatos, felkapott költő vagy drámaíró (ellentétben honfitársával, James Joyce-szal, akiből igazi kultuszfigura lett).” – magyarázza kedves, régi debreceni szakértő ismerősöm, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, tavasszal tartott bemutatót megtekintő Bertha Csilla. „Vannak, akik túl nemzetinek tartják, mások túl mitikusnak, misztikusnak, ezoterikusnak vagy késő romantikusnak, tehát időszerűtlennek, pedig Yeats saját magát korszakonként meg-megújító költészete a huszadik század egyik legmarkánsabb, sokszínűsége ellenére mindig felismerhetően egyedi lírai hangját szólaltatja meg. Az évszázados angol gyarmatosításból a `sajátosság méltóságával´, az ír kultúra mélységeinek felszínre hozásával felszabadító szómágiája mélyen nemzeti gyökerű, egyszerre konkrét, lokális és egyetemes, összekötve a legszemélyesebb egyéni és közösségi létkérdéseket, szembenézve a huszadik század nagy problémáival.”

Alan Place/FusionShooters

Drámái Magyarországon is épphogy ismertek. Mesterházi Márton szerkesztésében megjelent egy kötetnyi válogatás (A csontok álmodása). Színielőadást eddig egyetlenegyet ismerek: 2008-ban Dér András rendezett meg a Crescendo társulattal három egyfelvonásost (A sólyom kútjánál, A macska és a hold, A purgatórium), a dublini Abbey Színház mintáját követve, ahol hagyománya volt, hogy három rövid darabbal töltsék ki az estét. Erre Yeats is vágyakozott: a táncosoknak írt darabjait szánta közös előadásra: A macska és a hold című kis komédiát „a feszült figyelem lazítására, mondjuk A Sólyom kútjánál és A csontok álmodása közé” szánta, akár a japán no színház a rövid kyogen-bohózatokat, a komoly darabok közé.

Arlene Hogan

Mesterházi Mónika fordítását használva, Lustyik Ákos eredeti zenéjével, Szűts Melinda totális színházzá bővítette a táncdrámát. A rendező olvasottsága erény. Lépésről-lépésre, híven követi a szerző instrukcióit, nehogy a kétségeink egyensúlya megbillenjen, bárminek az elhagyása okán. Az a kétség, ami mindjárt a játszókhoz képesti elhelyezkedésünkkel kezdődik. Látszatra négyszögben ülünk, valójában azonban csak három oldal a mienk, a negyedik felől a zenész-kar zárja udvarrá a játékteret. A cselekvő hős, a lándzsás Fiatalember, Czakó Máté mégsem onnan, hanem közülünk lép elő. A színpad gyéren megvilágított, hogy a papírlap-kutat őrző sólyom inkább rongycsomónak legyen látható, ne is tudjuk, kit szólongat hasztalan Varga Tamás, az Öregember. A szerző megkövetelte homályból, aztán előfénylenek a szavak. Aki inni tud a kút vizéből, az örök életet nyer. A Fiatalember a csodakút hírére vitorlázott ide, ám az Öregember igyekszik a lelkesedését kioltani: ő ötven éve próbálkozik, de minden nap elszalasztja a pillanatot, mert a kút őrzője túljár az eszén. Az őrsólyom, Rembeczki Eszter vijjog két velőtrázóan sejtelmeset, majd tánccal köszönti a jövevényt. Az igéző mutatvány alatt, a kút természetesen kiapad. A Fiatalember lemond az élet vizéről, és a sólyom nyomába ered. Akkor kétkedünk helyesen, ha nem merjük eldönteni, csakugyan az öröklét vizére várakozik-e az öreg, vagy a sólyom karizmája kötözte oda?

Alan Place/FusionShooters

A rendező szerzőhűsége korrekt, és a kínálkozó értelmezések sokfélesége miatt egészen indokolt. Yeats nagy élmény-, ismeret- és tudáshalmozó volt. Dramaturgiai készlettára a görög tragédiától a no színházig terjedt. A maszkszerű arcfestéssel fellépő, marionettként mozgó szereplői ugyanúgy köthetők mindekét kultúrához, mint ahogyan tarthatók akár az abszurd előképének is. Én laikusként azt gondolom, Yeats magába szippantotta a különféle kultúrákat, de nem lényegült beléjük, még csak a leglazább szimbiózis szintjéig sem. Lázas önkereső lehetett, s az önkeresés, mint öncél kormányozhatta az életét.

Nem csak a formanyelv-keresésben. Mindig fontosnak tartotta, hogy a dráma és annak előadásmódja összhangban legyen egymással, vagyis totális színházat akart. „A nagy művészet, a nagy költői dráma adja a lelki nemesség és a realitás tetőfokát egyaránt… Ha az előbbiből van túl sok, az egész érzelgőssé, ha az utóbbiból, az egész mocskossá válik.” Ám „tévedés azt hinni, hogy bizonyos dolgok eredendően költőiek; épp ezek a látszatra eredendően költői dolgok kopnak el a leghamarább”. A színjáték kavarjon fel különösségével, de közvetlensége révén azonnal hasson, és legyen összetéveszthetetlenül ír.

Arlene Hogan

És legyen összetéveszthetően intim, ha nem közéleti. A sólyom kútja akkoriban (1916-1917 körül) keletkezett, amikor Yeats nőül vette az ezoterikai hallgató Georgie Hyde Lees-t. A hölgy a férjén, a nászéjszakájukon szabadírás technikát alkalmazott. Előzmény, hogy Yeats Madame Blavatsky Teozófiai Társaságához csatlakozva megismerkedett Maud Gonne-nal, a nála egy évvel fiatalabb ír nacionalista lánnyal, aki a múzsája lett. Négyszer kérte meg a kezét, s mindahányszor kosarat kapott. Immár férjezetten, azonban szerelemre lobbant iránta Maud, és egy alkalommal eljutottak a testi kapcsolatig, de ez a találkozásuk az utolsó volt. Két színdarabot írt neki, s több metaforikus alakja idézi az emlékét. Miért ne, a sólyom is?

Alan Place/FusionShooters

Az University of Limerick színháztermének közönsége az udvariassági köszöntésnél bensőségesebben, a szigetországi szokásokhoz mérten szinte ovációval fogadta a nagykovácsi-budapesti előadást. A Yeats világát jól ismerő szakemberek voltak jelen, s az ő megkülönböztető elismerésük szólhatott annak a többletnek éppen, amit a darab előadás-történetéhez zenében hozzátettek a magyarok: Kriesch Barbara hárfán, Nemes Réka fuvolán, a komponista Lustyik Ákos pedig dobon és gongon. Muzsikájukban a betűk gondolati csontvázrendjét tartalommal a játékos szubjektum tölti meg. Lazán pontos hangzás, sejtelmesen egymásba csimpaszkodó vagy riadtan szétfutó szólamok teremtenek paradox harmóniát: a hangzás eltűnteti szemünk elől a kényszerű nagytotálokat: érzelemkoncentrációt segítő ereje van. Megmutatkozik a tengerben a csepp: a teljesség színházán belül, egy részként egész szekvencia.

Fotók: Alan Place/FusionShooters és Arlene Hogan