Rövidebb szoknya, kisebb dekoltázs

Reflektorfényben Rományi Nóra jelmeztervező

Kétszáz métereket szokott vásárolni az anyagokból. Ő, az, aki a Madách Színház giga musicaljeinek jelmezeit tervezi. Pontosan tudja, melyik színésznek és táncosnak mi áll jól, kinek milyen kérése szokott lenni. Kompromisszum-késznek tartja magát: szerinte fontos, hogy mindenki jól érezze magát a kosztümjében. Interjúnkban Rományi Nóra azt is elárulja, milyen típusú előadásokban próbálná még ki magát szívesen.

– Mire vágyik egy kamaszlány amikor eldönti: jelmeztervező lesz?

– Nálam az egész a rajzolás szeretetével kezdődött: iskolai szakkörökkel, majd végigjártam a képzőművészeti szakközépiskolát, és az iparművészeti egyetemet. A kettő között egy évig asszisztens voltam a tévében, végül mégis a színház szippantott magába. A Madáchban az első munkám a József és a színes szélesvásznú álomkabát volt, amibe Szirtes Tamás igazgató-rendező hívott.

– Szép, avagy ötletes ruhákat szeretsz inkább tervezni?

– Az előbbiből bőven kijutott: tizenkét évig dolgoztam az Interoperettnek, már ott megtanultam, mekkora feladat egyetlen produkcióba több száz ruhát elkészíteni. A jelmeztervezésben két aspektus vonz. Egyrészt tablóképek, vagyis az összkép megálmodása, másrészt az egyes karakterek kitalálása ruhákon keresztül. Divattervező azért nem lettem, mert önmagukban, csakis a ruhák nem érdekelnek. Szeretek együtt dolgozni, gondolkozni a rendezővel, a színészekkel.

– Mennyire vagy kompromisszum-kész akár a rendező, akár a színészek irányába?

– Legelőször a rendezővel dolgozom, megbeszéljük az ő elképzeléseit a darabról, majd a próbák során mindig kapok kéréseket a színészektől. Ezek közül a fajsúlyosabbakat megvitatom a rendezővel, a kisebb, személyre szabott igazításokat pedig megoldjuk magunk között. Van, aki picit rövidebb szoknyáért, más épp ellenkezőleg, kisebb dekoltázsért harcol.

– Kik a hisztisebbek: a nők vagy a férfiak?

– Akadt már példa erre is, arra is. Ám igazából kéréseknek nevezném inkább ezeket. Aki hisztis, az nem keresi a közös megoldást. Nálam nincs kőbe vésve semmi, hiszen tervezhettem volna ötven másféle módon is. Alkuképes vagyok. Más a helyzet a „non replica” előadásokkal. A Madách Színház gyakran kap szabad kezet West End vagy Broadway musicalek szabványtól eltérő színpadra állítására. Ilyenkor minden egyes tervet el kell fogadtatnunk a külföldi jogtulajdonossal, változtatni ez után már nem nagyon lehet.

– A romantikus operett és a gazdag kiállítású musicalek mellett milyen műfajokban dolgoztál még? És van-e olyan, ami eddig kimaradt?

– Prózával viszonylag keveset találkoztam, bár a Budaörsi Játékszín kamaradarabjainak hosszú ideig terveztem a ruháit. Leginkább a nagy klasszikusok, a Shakespearek kerültek el eddig teljesen. Ezekre vágyom.

– Hogyan szokott történni a felkérés?

– Mindig a rendezők választanak, hívnak el egy-egy munkára. A Madáchban Szirtes Tamás nevét már említettem. Szerednyey Béla, rendszeresen hív a vidéki rendezéseibe, elsősorban Kecskemétre, ahol Réczei Tamással találkoztam, akitől szintén szoktam felkéréseket kapni.

– Hogy alakult az idei évadod?

– Kecskeméten, A víg özveggyel kezdtem, majd felkérést kaptam a Madáchba, az Én, József Attilára. Közben dolgoztam a Botafogo táncegyüttes egyik táncjátékán is. A Madách következő nagy zenés bemutatója, a Mary Poppins szeptember végén lesz, de mi már most elkezdtünk dolgozni rajta.

– Milyen gyakran fordul elő, hogy pénzhiány miatt csak arra van lehetőség, hogy összeválogassátok a jelmezeket?

– Nekem szerencsére még sosem volt ilyen, mindig tudtam valamit varratni. A legtöbb ruhát talán a József Attila darabba tudtunk a raktárból összeszedni: öltönyöket, kalapokat, ballonkabátokat. Ezzel sok pénzt meg tudtunk spórolni, de nem mindent. Nem használható a raktár, ha a régi ruhák akár színben, akár méretben, akár stílusban nem alkalmasak az új feladatra. Külön figyelmet igényelnek a táncosok, gyakran húsz teljesen egyforma kosztümöt kell nekik elkészítenünk, ilyenkor kétszáz métereket vásárolok ugyanazokból az anyagokból.

– Ha kettős, vagy hármas szereposztásban megy az előadás, az annyi jelmezt is jelent?

– Természetesen, hiszen különböző a színészek testalkata. Ilyenkor három, szinte teljesen egyforma jelmezt kell készítenünk. A színészek kéréseinek megfelelően csak kisebb eltérések lehetségesek, amelyek nem változtatják meg a ruha jellegét. A Jézus Krisztus Szupersztárban a Mária Magdolnák esetében például az egyik verzió ujjatlan, a másik pedig hosszú ujjú. Természetesen mindig van néhány ruhadarab, például egy nagy méretű köpeny, amit minden szereposztás tud használni.

– A hajak és az arcszőrzetek kitalálásába is beleszólsz?

– Természetesen ezeket is nagyon pontosan megrajzolom, majd bent, a színházban a fodrászokkal próbálunk ilyen parókákat, bajszokat, szakállakat találni, vagy ha nincsenek, készíttetni. Aztán ez is élőben látszódik, kinek mi áll jól a valóságban, ha kell, igazítunk, változtatunk rajtuk.

– Szeretnéd, hogy felismerhetőek legyenek az általad tervezett előadások?

– Inkább a feladat lebeg a szemem előtt, az előadások sokfélék, változatos látványt igényelnek, amit ráadásul csapatban találunk ki, úgyhogy szerintem legfeljebb a szakemberek ismernek fel a rajzaim alapján. Biztos vannak fogások, amelyekhez gyakrabban nyúlok, ám a rutint szeretném elkerülni.

Csicsely Zoltán