Romantikus vígjátékok a Vörösmarty Színház nyári kínálatában

A Jövőre veled ugyanitt című romantikus vígjáték első és második része szerepel a Vörösmarty Színház nyári színházi kínálatában.

A keddi székesfehérvári sajtótájékoztatón Szikora János igazgató hangsúlyozta, hogy a tavalyi helyszínváltoztatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért a Pelikán Udvar helyett idén is a Szárazréten található Kultúrudvarban tartják nyári színházi előadásaikat.

A veszprémi Petőfi Színházzal közös produkciókat Hargitai Iván rendezte, aki emlékeztetett arra, hogy az első részt korábban már nagy sikerrel játszották, de a második rész is önállóan értelmezhető előadás. Elmondta, hogy július 18. és 21. között a négy előadáson Doris szerepében Váradi Eszter Sára, George szerepében Keller János lesz látható.

Szerinte mindkét darab nagy színészi virtuozitást igényel, hiszen külön-külön is évtizedeket ölelnek fel, s ezzel magukban hordozzák a drámát és a komédiát egyaránt.

Váradi Eszter Sára nagy lehetőségként éli meg a szerepet és hálás a sorsnak, hogy ilyen feladatot kapott. A kétórás, kétszereplős előadásokat izgalmasnak nevezte, mert a karakterek és a kapcsolatuk is izgalmas, miközben a sok érzelmi hullámzás miatt igen mozgalmas a darab.

Keller János arról beszélt, hogy az idő múlása elsősorban szellemi és lelki értelemben hoz érzékelhető átváltozást a szereplőkön. Megjegyezte, hogy Magyarországon néhány színház játssza egyik vagy másik részt, de a kettőt együtt egyik teátrum sem tűzte még egyszerre műsorra.