ROSZNÁKY-VARGA EMMA írása
A Rózsavölgyi Szalon bemutatórangú előadásán, Az elnök szabadságán, a szerző, Penny Gold is megjelent. Az író jelenleg a BBC-nél van, színházi múltja mellett rádiójátékokon dolgozott. A mű eredeti címe: The President’s Holiday, melyből a magyar fordítás nyomán kétértelmű jelentés bomlik ki: egyrészt jelöli a szabadságot, mint munkaszünetet, másrészt a szabadság állapotát; mindennek csavarjaként a színdarab Gorbacsov 1991-es fogságba torkolló nyaralását dolgozza föl.
A Szovjetuniót 1991-ben puccsal átvenni kívánó konzervatívok augusztus 18-án az épp Foroszban nyaraló elnököt és családját a KGB segítségével elzárták a világ elől, a telefonok és a rádió nem működik a nyaralóban. Patthelyzet alakul ki, az elnököt lemondásra szólítják föl, Gorbacsov azonban nem enged.
Vöröses fényben ül az elnöki família, ruháik a jelmeztervező Cselényi Nóra keze nyomán a szovjet egyenruhák szürke és bézs árnyalatait idézik. Ugyancsak a tárgyak: sötétnarancs állólámpák, ismerős dizájnú bútorok, vagy a szamovár, mind-mind jelzésértékűen, ám pontosan festik elénk az üdülőt, a kort, a közeget (díszlettervező: Enyvvári Péter).
Mihail Gorbacsov (Schneider Zoltán) épp a beszédén dolgozik a krími nyaralóban, két nap múlva tervezi bejelenteni és aláírásra bocsájtani a jó ideje tervezett új megállapodást, mely még nagyobb szabadságot ad a tagköztársaságoknak. Hamarosan azonban kiderül: a KGB körülzárta az épületet, a hivatalos hírek szerint: „a szovjet elnök egészségi állapota miatt nem képes ellátni kötelezettségeit, így azokat az alelnök, Gennagyij Janajev veszi át”.
A történet fő hangja és elmesélője Raisza Makszimovna (Söptei Andrea), Gorbacsov felesége. A szerzőnő, Penny Gold, találóan foglalja keretbe a Szovjetunió fennállásának éveit azzal, hogy Raisza épp a korszak kezdetéről, II. Miklós cár családjának elfogatásáról és kivégzéséről olvas, hiszen kevesebb, mint fél évvel a ‘91-es augusztusi események után összeomlott az államszervezet. A cári család végső óráinak meséje mintegy átkötő hanghatás a jelenetek közt, Söptei mondatait pravoszláv kórus és éteri szaxofonmuzsika kíséri. Gorbacsov eleinte abszurdnak tekinti az eseménysort, felesége, lánya (Erdélyi Tímea) és veje (Ágoston Péter) azok, akik rávezetik: az általa megálmodott szabadabb rendszer nem ad teljes biztonságot, akár a családjával is zsarolhatják vagy meg is ölhetik őt.
A Söptei és Schneider alkotta házaspár tökéletes színpadi jelenség: a két alak mintha autentikusan illeszkedne a történelmi helyzetbe. Schneider szónoki hangja, megtermett alakja egy vérbeli államférfi képét erősíti, Söptei szigorú hajfonata, fanyar, behatárolhatatlan mosolya által pedig odaadó, mégis mindenre kész, tűpontos elnökfeleség. Erdélyi Tímea az előadás utolsó percében is képes naivitással reagálni a történésekre a vészmadár, fontoskodó Ágoston Péter ellenpontjaként.
Az elnök szabadsága szövege nehezen teremt valós színpadi feszültséget, a textus mintha inkább filmes közegbe íródott volna. A várakozás szülte tenzió nem könnyen adagolható idő a deszkákon, izgalmas pillanatok azonban Gorbacsov eszmefuttatásai arról, mi lehet a hatalombitorlók következő lépése, vagy, ahogyan megállapítja a rádióból szóló Hattyúk taváról: „ez a hivatalos protokoll”. Mind a színdarab, mind az előadás bővelkedik történelmi áthallásokban: a cári család már említett 1918-as fogvatartása, Gorbacsov sikertelen alkoholreformja, egy iratmegsemmisítő a mérgezés „szovjet specialitásként” való emlegetése, mindezek együttese intellektuális csemegeként szolgál.
Sztarenki Pál színrelépésével kap először drámai perceket a tér, s Sztarenki rekedtes-suttogó hangú KGB-tisztje, Plehanov. Sejtelmes, karót nyelt alak, a diktatórikus rendszerek érzéketlen szolgája, aki nyugodt szívvel tenné el láb alól a legfelsőbb vezető unokáit a régi rendszer bebetonozásának érdekében. Az előadást rendezőként is jegyző Sztarenki megjelenései körül értelmi összhangzat van: színre lépését követő helyzetek képileg-zeneileg is a legintenzívebbek. Csajkovszkij mellett Beethoven IX. szimfóniája is felhangzik, de forradalmi hangulattal mégsem kecsegtet az előadás. Kihasználatlanul marad az a tény is, hogy az üdülői fogság alatt megbetegedő és később soha föl nem épülő Raisza egy mérgezésnek köszönheti állapotát, vagy a rá nehezedő nyomás roppantotta meg életét.
Zavarba ejtően nehéz ilyen nyakatekert történelmi pillanattal foglalkozó színpadi művet befogadni, a kiváló színészgárda mindent megtesz az ügy érdekében, helyenként mégis hiányosságot érezhet a néző. “A bizalom elmúlt” – mondja ki Schneider, és ezt a gondolatot tetézi a család által előadott kemény epilógus is, mely az előadás utolsó akkordjaként lezárja az előtte elharapott történetet. Immár fehér fényben az elnöki család, hivatalosan véget ért a rendkívüli állapot, kezdődhet egy új.
Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.
A képeket Kallus György készítette.
