Remekül szerepelt a Petőfi Színház a Zalavölgyi Kultúrtivornyán

Megosztott első helyen végzett a Veszprémi Petőfi Színház Zalaszentgróton a Zalavölgyi Kultúrtivornya keretében megrendezett színházak vetélkedésén nemrég. A hat meghívott teátrum csapata sütés-főzésben, versmondásban és hetes rúgásokban mérte össze tudását.

A veszprémi társulatot Tóth Loon, Nyirkó István, Szalma Tamás színművészek képviselték, őket segítette a főzésben Tóth-Péti Krisztina dramaturg, Alföldi Szilvia művészeti titkár és Szentmiklósi Ildikó ügyelő. Az ellenfelek a nyíregyházi, szombathelyi, zalagerszegi, szegedi teátrumok voltak és a fővárosból az Operett Színház indított csapatot. A veszprémiek remekül szerepeltek a verselésben, főztjükre az ínyencek is csettintettek és elismeréssel szóltak a Hajagi metélt (vargányaporral gyúrt tészta) medvehagymás bivalytokánnyal tálalt menűjükhöz. A hetes rúgás azonban némiképp kifogott a favoritnak számító veszprémi csapaton, így a Budapesti Operett Színházzal holtversenyben végeztek az első helyen
– Az alapgondolat ugyanaz volt, mint eddig, ám az idei program és körülményei némiképp bővültek – fogalmazott újságírói kérdésre Máté P. Gábor, a szervező Szentgróti Lokálpatrióták Társulata vezetője, a Veszprémi Petőfi Színház színésze. Annak érdekében, hogy a színpadi előadásokon kívül a helyi és környékbeli zenekaroknak is folyamatos fellépési lehetőséget biztosítsunk, két sátort állítottunk fel. A cél egyébként az is volt, hogy minél több helyszínt vonjunk be a rendezvények körébe.
Újdonság volt a színházak vetélkedője is, ami olyan jól sikerült, hogy a tervek szerint helyet a kap a következő kultúrtivornyák programjaiban is.
– Régi vágyam volt, hogy összehozzam azokat a színészeket, akikkel együtt dolgoztam, vagy gyakran találkoztam – folytatta. – Pályázaton elnyert pénznek is köszönhetően ez sikerült – Nyíregyházától Budapestig – hat színház tagjai mérkőztek meg sütés-fozésben, verselésben, s hetes rúgásokban. A hangulatra és az eredményekre nem lehetett panasz.