Reflektorfényben: Mertz Tibor színész

F e l e j t h e t e t l e n     m o n o l ó g

Matek szakos volt a középiskolában. Máig imádja a logikai játékokat.  Az érettségivel együtt zsebében lapult a vitorlázó repülő képesítés, de szárnyalt versmondásban is.

„Valahogy maradt a színészet; pedig igazán nem számított, mit művelek végül:  próbálgattam a szabadság módjait.”

 

– Mi leszel fiam? – kérdezte a gimnáziumi osztályfőnököm.
– Pilóta vagy színész – válaszoltam.
– Hülye vagy – jegyezte meg. Pedig véresen komolyan gondoltam.

Akkori színészideálja Gerard Philippe.

„Fiatal fejjel úgy gondoltam, Királyasszony lovagját, Tulipános  Fanfant kell az igazi színésznek játszani!”

1979-ben, 18 évesen szerepelt a Tavasz ébredésében – a Kádár-korszakban botránykőnek számító darabtól eltiltották a gimnazistákat, akik aztán csőstül tódultak előadást nézni.

„Az első olvasópróbán jöttem rá, hogy a szakmánk valójában ön- és emberismereti tréning; pillanatok alatt eloszlott bennem a romantikus színház képe. Attól kezdve vált rém izgalmassá a világ.”

Örök emlékű alkotó műhelye a Schwajda György vezette Szolnoki Szigligeti Színház.

„Mámorító hat évet töltöttem ott. A rendkívül erős gárda szoros egységben dolgozott. Olthatatlanul kíváncsiak voltunk egymásra, folyton együtt lógtunk, a próbákon kívül is.”

Amiben gyerek maradt: – A játék.
Amiben felnôtt: – A családom iránti felelősség.
Emlék, amit lefotózna: – Gyermekeim születése.
Korszak, amiben szívesen élne néhány évet: – Századelő (20.)
Vers, amibe beleborzong: – József Attila: Óda
Ami eszébe jut a Magyarország szóról: – A kishitűség, amely megakadályozza, hogy éljünk a lehetőségeinkkel.

Később, szabadúszóként Tim Caroltól – a londoni Globe Színház főrendezőjétől – is rengeteget tanult:

„Tim sosem haladt merev elgondolások mentén. A próbafolyamat utolsó fázisában kezdte el úgymond rendezni a darabot; addig csak játék volt, sok szituációs gyakorlat, a produkció mégis tökéletesen összeállt a végén, sőt sokkal több igazság és élet költözött belé, mint a megszokott módon készült előadásoknál…”

A színház lényegét a kapcsolatteremtés képességének mélységeiben látja: a nézőkkel, a kollégákkal, saját magával. „A színház misztikus hely: A Ballada a 301-es parcella bolondjáról című darabban játszottam, s a mű az én irgalmatlan hosszú, száraz monológommal kezdődött. Egyik előadásra szakmunkás fiatalok érkeztek; rendetlenkedtek, hangoskodtak, a kulisszák mögött levert a víz. Gondoltam, ebből nem lesz monológ… Végül összeszedtem magam, kiálltam a színpadra, csak néztem rájuk és vártam. Mintegy varázsütésre csitultak el, és némán hallgattak végig. Ez volt az egyik legszebb találkozásom a közönséggel”

Méhes Mónika