Reflektorfényben Barabás Botond
„Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!” – kiáltotta a temesvári színház egyik erkélyéről Ferenc József királyunk az alant nyüzsgő sokaság felé. Ezt nem most találtam ki, hanem Barabás Botond emlékeztetett rá, akinek színészi pályája ezen intézmény falain belül indult el, anno.
– A főiskola elvégzése után nagy örömmel fogadtam el Demeter András hívását, hogy szerződjek a színházához. Három évadot töltöttem Temesváron. Innen az utam Szolnokra vezetett, ahol immár a hatodik évadom végén járok.
– Jól tudom, hogy székely vagy?
– Igen. A hegyektől ölelt Székelyudvarhelyen születtem, székely családban.
– Az a benyomásom, hogy a hegyek fontosak a számodra…
– Nagyon. Nekem, és az ottaniaknak a madarasi Hargita ugyanolyan paradicsom, mint mondjuk egy siófoki embernek a Balaton. Egy nyári negyven fokban felszalad az ember a hegyre, hogy ott eltöltsön pár napot, este hat után már bizony télikabátos az idő. De itt lehet feltöltődni, a fáradalmakat kipihenni. S amikor telente hó borít mindent, annál csodálatosabb látvány nincsen. Életet ad. A hegyi embernek fel kell járnia a hegyre, mert onnan kapjuk a levegőt, onnan kapjuk az élethez az energiát.
– Tavaly Soós Imre – díjat kaptál…
– Ez a díj egy biztatás, ugyanis pályakezdő színészek kaphatják meg. Megnyugtató, hogy vidéki színészként is érezhetem a szakma figyelmét.
– Szolnoki szerepeid közül melyekre emlékszel vissza szívesen?
– A Bánk bán egy nagyon emlékezetes szerep. Nagy találkozás volt, de szeretnék még egy kicsit később is találkozni vele, mert mindazt, amit most elmulasztottam, akkor beleszőhetném. De emlékezetes a Liliomfi is, és ezt te is tudod, hiszen együtt játszottuk. (Jut eszembe: tényleg! Egész jó Kányai voltam!)
Óriási élmény volt a Kakukkfészek című előadásunk főszerepét eljátszani… Gyönyörű szerepeim voltak; a drámai szerepeken keresztül az operetten át, mindenben kipróbálhattam magam. Mondjuk, ehhez kell egy olyan nagylelkű színházi vezetés, mint ami most van Szolnokon, akik bíznak bennem.
– Egy olyan színész, mint te, aki lényegében mindent eljátszhatott, dédelget még magában szerepálmokat?
– Nincs konkrét szerepálmom. Inkább műfajban gondolkodom. A drámai műfajokban szeretnék komolyabban elmélyülni.
– Ha már a komoly dolgokra terelődött a szó… A foci?
– Szerencsére a sport megint része lett az életemnek. Én előbb voltam sportoló, mint a művészetek felé kacsingató ember. A kézilabdában elég nagy sikereket értem el, de kosaraztam is. Még a főiskola alatt is a megyei bajnokságban játszottam Marosvásárhelyen. A fociban is a társaság dob fel, a csapat vonz.
Elmosolyodik. Barátságosan kezet fogunk. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Csak maradjon is így.
Mészáros István