Ratkó József: Segítsd a királyt!

Ratkó József  Segítsd a királyt! című drámájának díszelőadásával zárja a Ratkó József –emlékévet Debrecenben a Csokonai Színház.

A darab rendezője Csikos Sándor. A Segítsd a királyt! Imre herceg halálának pillanatával kezdődik, amikor a király hatalmának folytonossága kérdőjeleződik meg. A művet a ’80-as évek Magyarországának ábrázolása mellett személyes tragédia ihlette: Ratkó 1981-ben elveszítette Attila nevű fiát.

Csikos Sándor rendező a darabról:

„Meghalt Imre herceg, a trón várományosa. Az öregedő István királyt az egyéni tragédián túl a nemzete jövője iránti felelősség és az aggodalom is sújtja. Két korszak határán vagyunk; le kellett számolni a kalandozások korával, de még itt lüktet a múlt: „embernek ének őrzi az időt”, de fennmaradásunk érdekében, nagy áldozatok árán be kell tagozódnunk a Keresztény Európába. A kisebbik király halála azonban kérdésessé teszi a jövőt! Az istváni, történelmi dilemma: merre menjünk, hová álljunk? A visszahúzókhoz vagy a haladókhoz? Hogyan lehet megőrizni a múltat, cselekedni a jelenben, és a megmaradás esélyét mérlegre téve indulni a jövőnek? Az Óbéli öreg figyelmezteti Istvánt, és a költő minket: „egyszerre műveld a három időt, multat, jelent, jövőt egyszerre láss.” Ratkó az 1031 utáni éveket sűríti össze drámájában. Sok egyéni érdeket ütköztető, torzsalkodásban, hatalmi harcban − magyar szokás szerint − ideológiai vitákban éleződő helyzetekben kell döntenie Istvánnak az ország, a haza érdekében. Ilyen kiélezett helyzetekre számos analógiát találunk történelmünk fordulóin: amikor sorskérdésekben kellett dönteni, hiszen nemzeti fennmaradásunk a tét.
Ratkó a szemlélődés optikáját tágra nyitja: ezer évet fog át. Történelmünk távoli és jelenünkben mutatkozó problémáit tárja fel, a múlt- és a jelenbeli események közötti összefüggéseket keresi. Úgy beszél a múltról, hogy közben hozzánk szól. Legfontosabb kérdései aktuálisak napjainkban is.
A nyíregyházi bemutató hatalmas sikert hozott, országos figyelmet keltett. A kritikák, elemzések, recenziók a ratkói életmű összegzését látják benne, mindazt, amit a költő Magyarországról, a magyarokról, történelmünkről, a költészet hatalmáról, múlt- és jelenbéli problémáinkról mondani akart.
A bemutató évében, 1985-ben az Év drámájának jelölték, Szép Ernő-díjat kapott. Úgy gondoltuk akkor mindannyian, az előadás létrehozói − szerző, rendező, színészek −, hogy ott lesz a helye nemzeti drámáink sorában és a színházak műsorán. Nem így lett, szinte megmagyarázhatatlan okokból. Most igyekszünk feltámasztani tetszhalott állapotából, és bemutatni a Csokonai Színház és a Nemzeti Színház színpadán. Meghallani a költő szavát, osztozni aggodalmában, féltő és óvó szavaiban, jövőnk iránti imájában és reményeiben, az alkotó munka vívódásaiban és örömében. Hiszen Ratkó Jóska csak akkor írt, ahogy ő mondta, „ha szóltak a hangok, ha a dráma szereplői elkezdték mondani a magukét. Furcsa, szinte kegyelmi állapot volt ez.”