Príma Balázs Péter!

A szolnoki Szigligeti Színház direktora, Balázs Péter kiérdemelte a Vállalkozók Országos Szövetsége, és személy szerint Demján Sándor által alapított Príma-díjat.

A  VOSZ 2003 óta évente kiadja a Príma Primissima Díjat tíz kategóriában a művészet és a tudomány művelőinek. 2005-ben alapították meg a díj helyi megfelelőjét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma Díjat, melyet most hatodik alaklommal ünnepélyes keretek között adták át szeptember 16-án este Szolnokon, a Szigligeti Színházban. Az esemény rangját jelzi, hogy azon részt vett az alapító, Demján Sándor is.

2010-ben Jász-Nagykun-Szolnok Megyei  Prima-díjban részesült Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója. A VOSZ megyei elnöksége által szervezett esemény fő célja az volt, hogy az élet különböző területein dolgozók tevékenységére ráirányítsa a figyelmet.

– Észre kell venni a körülöttünk lévő nem anyagi világot — fogalmazott ünnepi köszöntőjében a Vállalkozó és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke. Lits József kiemelte: a Príma Díj csodálatos életutakról szól, amelyek öregbítik a megye hírnevét.

Balázs Péter az elismerésről:

Úgy gondolom, az utóbbi három évért érdemeltem ki a Prima Díjat. Azóta vagyok a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. Ez volt eddigi életem legtartalmasabb időszaka. Minden műfajt szeretek, kivéve az unalmasat. A díj jelzi azt, hogy minden erőmmel és képességemmel a közönséget és a színházat szolgálom.