POSzT – Versenyprogram – Bánk bán lemez-telenítése
Mekkora jelenkori frissítéssel adható elő egy régi klasszikus darab? Leginkább ezt a kérdést vetette fel a Kecskeméti Katona József Színház Bánk bán című előadása, amely ebből a kettősségből fakadóan megosztotta a közönséget a POSzT-on. Volt, aki hagyományos előadást várt, volt, aki üdvözölte a merész ötleteket.
Szabó Borbála mai nyelvezetűre dolgozta át Katona József nemzeti drámáját, Bagó Bertalan rendezőnek pedig az volt a szándéka – ez elhangzott az előadás másnapján tartott szakmai vitán – hogy megmutassa a darab emberközeliségét, azt hogy a szerzője annak idején is társadalomkritikának szánta művét.
Nádasdy Ádám műfordító, a megbeszélés egyik előre felkért hozzászólója minden esetben hasznosnak tartja, ha leporolják a régi szövegkönyveket.: „E nélkül olyan lenne, mintha operát néznénk. Nem értenénk, csak tudnánk, miről beszélnek a szereplők.” Dicséretesnek tartotta ugyanakkor, hogy néhány, fülünkben csengő „slágersort” megtartott a mai beavatkozó kéz.
Az előadás azzal az ötlettel is szolgál, hogy az ötödik felvonást, a király megérkezését az előadás legelejére tették, és klasszikus színpadképben aják elő. Ám ezután felmegy a szereplők mögött a fekete függöny, és belépünk egy stilizált térbe: négy fehér kockát látunk, 2×2 elrendezésben, akár egy képregényben. A fehér szalagfüggönyös falakon keresztül ki-be járkálnak a mai estélyi ruhát viselő szereplők.
A másik felkért hozzászóló, Lőrinczy Attila író szerint a kétféle játékmód egymás mellé állítása azt üzeni: „a nemzeti, romantikus, öblögetős színjátszás” ideje lejárt.
Az opponensek úgy ítélték: abban a legsikeresebb az előadás, hogy megfogja a mai 16-17 éveseket, hisz az elmondások szerint Kecskeméten bravózva nézték a fiatalok Katona drámáját, ami egy klasszikus esetében nagy szó.
Kritikaként hangzott el ugyanakkor Lőrinczy Attila részéről, hogy a békétleneket Petúr bán kivételével mind komikus figuráként ábrázolja az előadás. Bagó Bertalan azt válaszolta: így írta meg őket a szerző. Tragikomikusnak. Úgy hajlanak, ahogy a szél fúj. Derűt keltett Nádasdy Ádám hozzáfűzése: „úgy kéne hülyének lenni, hogy nem egyesével vagyunk azok, hanem ahogy mifelénk, a valóságban: együttesen.” Megjegyezte azt is: a játékhagyománytól eltérően nem tragédiát látott, amiben emberi sorsok mennek tönkre. Hozzátette ugyanakkor: ma egyébként is annak van divatja, hogy minden idézőjelbe kerül. Felidézte Ruttkay Kálmán szellemes mondását: “Az ember fiatal korában a tejcsokoládét és a tragédiát szereti, idősen viszont a keserű csokoládét és a komédiát.”
Az előadásban a megszokottnál jóval nagyobb hangsúlyt kapott Biberach figurája, akit Szemenyei János játszott. Szinte főszereplővé vált. A rendező szerint ugyanakkor a bajkeverő csak katalizátora a darabnak, nem vesz részt a folyamatokban. Beszélt a Bánkról alkotott rendezői értelmezéséről is: a bán nem entellektüel, csak meg akar felelni a feladatának, annak, hogy ő a második ember az országban. Erre való törekvésében tesz igazságot és gyilkolja le a zsarnok királynét.
Az előadás azzal végződik, hogy nagy lemezekkel befedik és lekalapálják a színpadnyílást miközben sercegve szól a legismertebb Bánk bán toposz, az Erkel opera Simándy József énekelte áriája.
Feltehetjük az előadás kérdését: a múlt ezzel le is van zárva?
Csicsely Zoltán
Fotó: Tóth László