Pintér Béla – hámozva

Pintér Béla: Kaisers TV Ungarn – székelyföldi ősbemutató Sepsiszentgyörgyön

Értene-e a sepsiszentgyörgyi néző valamit abból, ha a ’48-as tévéfoglaló Petőfi Sándor szakasztott úgy affektálna, mint vélelmezett kései utóda, a 2010-es Rákay Philip? Semmit. Porogi Dorka rendezése mélyebbre hatol: a politikába sodródott személyek lélekrajzát elébe helyezi a percpolitikai kabarénak.

Kórházi nővérkénk Rozi. Pál Ferenczi Gyöngyi, a halottfehér clown-ábrázatához illő szenvtelenséggel, ám nyájas parancsszóval számlál vissza háromtól: dugítsuk el a telefonunkat, és hasadjunk tudatunkkal hipnózisba. (A végén fel fog ébreszteni.) Már a magunk hipnózisában látjuk meg tehát a gyógyintézeti betegszállítót – Derzsi Dezső játssza –, aki egy elhunytnak a hozzátartozóját küldi mélyálomba, hogy az, kapcsolatba lépve néhaijával, kiszedje belőle, az örökségét, hová rejtették? A művelet sikeres, Baráznay Amália grófnő az 1881-es jelenből az 1848-49-es múltba bódul alá.  Aprócska műhiba azonban történik: egy elvétett testkontaktussal, a hipnotizőr önmagát is a múltba meríti, s így az 1881-es jelenben keletkezett vizeletürítési szükségletét majd közös latrinán elégítheti ki a szabadságharcos nemzet nagyjaival.
A Szkéné színházbeli és a székelyföldi ősbemutatók színlapjához csatolt szinopszis szerint, a történet képzeletbeli főhőse Baráznay Ignácz, a Szabadságharc mártírja, akit a nemzet „a Sukorói oroszlánként” emleget. Tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália, egy különös transzcendens utazás során visszakerül 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televíziónál, a Kaisers TV-nél kap állást. Lassan kiderül számára, hogy apja korántsem volt olyan eszményi hős, mint ahogy a nemzet emlékezetében élt, mint amilyennek ő elképzelte. Négy téma variációja a darab: a ’48-49-es forradalom és a szabadságharc komiko-heroikus lüktetése a közélet mezején, illetve Amália, a Sukorói (Pákozdi) Oroszlán néven megdicsőült tábornok árvájának örökség- és apakép-kereső kalandja.

Pálffy Tibor, Kolcsár József, Kovács Kati

A paródia, travesztia és karikatúra hol bohózati, hol kabarészintű vegyülete a darab. Pintér Béla szertelensége szuverén, s annak minden értékét és sutaságát hordozzák a maga írta-rendezte produkciók. Új helyzet áll elő, amikor lehámozzák az íróról a rendezőt. A szöveg külső kézbe kerül, s megnyílik az esély a rátekintő, összefogott feldolgozásra. Porogi Dorka vizsgarendezése Marosvásárhelyen – színinövendékekkel – egy másik Pintér-mű, a Parasztopera volt. Már akkor megmutatkozott, hogy a közeledése ehhez a világhoz érzően tárgyias. A sztori lényegében csorbítatlan, a poénok varázsa azonban nem az aktualitás; a gagek/viccek egymásra épülve, hangulatfolyamként fejtik ki hatásukat, mintha a csehovi glosszaélesség oldódnék föl Sztanyiszlavszkij stílustégelyében.

Derzsi Dezső, Kovács Kati (háttérben: Mátray László, Kónya Ütő Bence)

A rendezői hozzáállás következménye, hogy nem szótűzijátékosok uralják a színpadot, hanem valódi karakterek. Építkezhetnek a színészek a saját adottságaikból. Pálffy Tibor (Gróf Baráznay Ignác) realista stratéga, pontos bajtársismerő, következetesen áldozza fel hősi halotti karrieresélyét a magánéleti inkognitókényszer oltárán. Pechére, éppen a tulajdon leánya ejti bűvöletbe, aki ráadásul ismeretlenül ad kosarat neki. Mátray László (Kossuth Lajos) egy impozáns történelmi vakvágány higgadt váltókezelője. Nem díjazza a nemzeti Himnusz harci indulóvá pörgetett, Petőfi által megrendelt változatát, sőt megfontolandónak tartja a Kaisers TV Ungarn nevének vibráncra magyarosítását is. Kónya-Ütő Bence (Petőfi Sándor) lánglelkű hebehurgya, tévéelnökként az érdekli a legkevésbé, ki milyen tartalmat közvetít: egyetlen káderválasztási szempontja van: alkalmas személy az, aki pontosan idézi a verssorait, és nem téveszti össze a személyét Arany Jánossal. Erdei Gábor (Rohácsi István) szerepe – a saját árujának reklámját személyesen előadni akaró vállalkozó – a budapesti előadásban egy konkrét, Vámház körúti üzletemberhez kötött. Ezt utánozni értelmetlen lenne: Erdei a maga megformálta korpulens mulyasággal lesz előbb a schwechati csata tévéközvetítésének, majd az ütközetnek is, a főtámogatója.

Pálffy Tibor, Derzsi Dezső, D. Albu Annamária, Erdei Gábor (háttérben: Kolcsár József, Gajzágó Zsuzsa)

A közvetítés kezdetben sikertörténet, aztán beszédzavaros optimizmus sugárzik, majd elrebegnek valamit a visszavonulásról. Akkor azonban érvényesül, a hipnózisban akármi megeshet elve: Baráznay alakulata felbukkan, és megfordítja az ütközet kimenetelét. Magyar győzelem születik. Amália sem a halott édesanyjához érkezett a kórházba, hanem beteglátogatóba, s immár nem a vibránc újdondász riportereként találkozik az édesapjával, hanem itt, és a gyermekkora sem szörnyű volt a szülei mellett, hanem idilli. Operett vég lehetne, de nem az, s ez legelsősorban Kovács Kati érdeme, aki mindvégig nyílt kamasz temperamentummal, szüntelen suhanás közben rakja fel a színpadra meglehetős tehetsége pöttyeit. Valamennyi partnernője – D. Albu Annamária, Gajzágó Zsuzsa, Benedek Ágnes – minőségi alakítással járul hozzá a sikeréhez.

Pálffy Tibor, D. Albu Annamária, Kovács Kati

Nem húzza le a rolót a vezetőváltásokkal felbolygatott köztelevízió, s transzcendens révületben győzelemre hozunk egy elbukott csatát. A törpe nációk fennmaradásának csodafegyvere az önámítás. Záró zeneként nem az eredeti, Erkel-ütemű Himnusz csendül fel, mint Budapesten, hanem Vincze Zsigmond – Kubinyi Ernő szerzeménye, a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! Nem cinikus felhanggal, inkább azzal a duplabájjal, amilyennel Bartók Concertójában is megszólal: fuvallatnyi ambivalenciával. Örömirónia.

Fotó: Barabás Zsolt