Pillantás a hídról Veszprémben

Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színművész lesz Arthur Miller: Pillantás a hídról című drámájának egyik főszereplője a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadást Guelmino Sándor állítja színpadra, a bemutató december 18-án lesz.

A darabban az előzetes tervek és hírek szerint Eperjes Károly játszotta volna Eddie Carbone-t, ám a Kossuth-díjas művész megnövekedett színházi feladatai, a sok utazással járó feszített tempó miatt úgy érezte, nem tud a saját mércéje és a rendező által várt szín-vonalon felkészülni erre a eladatra, ezért kérte azt, hogy a produkcióban egy kisebb, de mégis jelentős szerepet játszhasson el. Alfieri ügyvédet formálja meg, ezt a karaktert az eredeti elgondolás szerint Szalma Tamás alakította volna.

– Az Indul a bakterház novemberi győri vendégszereplése – ez a csereelőadásunk a Csárdáskirálynőért -,a Budapesten játszott főszerepeim és a veszprémi színházi teendőim miatt nem tudnék annyit és olyan minőségben próbálni Guelmino Sándorral, a többi szereplővel, amely elég lenne ahhoz, hogy egy újabb jelentős szerepre megfelelő módon felkészüljek. A rendezővel egyetértésben ezért is kértük fel Gáspár Tibort erre a szerepre, ő már játszotta Carbone-t. A nyíregyházi színháztól kikértük erre a darabra, folyamatosan itt tud lenni Veszprémben a délelőtti, valamint az esti próbákon is. A Veszprémi Petőfi Színházra váró, és valószínűsíthetően jelentős kormányzati elvonás miatt több olyan feladatom van most művészeti tanácsadóként, amely szintén komoly energiákat emészt fel, ez is hozzájárult a döntésemhez – mondta Eperjes Károly. Gáspár Tibor nem először formálja meg Eddie szerepét, sőt ismerősként üdvözölték a veszprémi teátrumban, mert jó néhány évvel ezelőtt Monár Ferenc: A testőr című darabjában már vendégszerepelt a Petőfi Színházban.

Keresse a teljes cikket a Magyar Teátrum decemberi számában!