Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

Peter Karvaš bemutató – Cervinus Teátrum

Tűzfal, babám!

A nem-látó leány elküldi magától festőművész legényét, amikor az farkasvakon tér vissza hozzá a vallatásból. Vértelen tragédia. Körös-körül pedig vérbő groteszk arra a rugóra, hogy egy hibbant házkezelőség befalaztatja a lakókkal az ablakaikat.

A Szigorúan tilos! nem gimnáziumi kötelező olvasmány, Szlovákiában sem. Poloniusról megtanultuk, hogy Hamlet szúrta le tévedésből, miként – csöppet sem véletlenül, hanem hosszú lelki tusa után – Gertrudist Bánk bán ölte meg. Az Annát játszó Szemerédi Bernadett, és valamennyi szereplő bravúrja, hogy a látását korábban, közúti balesetben elveszítő leányt sokáig nem gondoljuk vaknak; inkább ábrándos kamasznak, aki a nappalijuk ablakán kinézve színessé varázsolja képzeletben magának a betonszürke lakótelepi mélaságot.

Utóbb, visszamenőleg fedezzük fel Dósa Zsuzsa, az Anya hangjában az önfegyelmet és a tapintatot, amellyel naponta igyekszik hozzátompítani a kilátástalan környezethez gyermeke képzeletét. „zöld a mező, zöld a hegy” – énekli később Anna, ami ráerősít az édesanya keservére: nem kellett volna a szabadabb világukból bérházba költözködniük. Ahonnan érkeztek, ott nincs házirend, s hirdetőtábla a földszinten, amelyen a további szigorítások olvashatók. A családfő, Nádházy Péter (Apa) máshoz szokott, nem is tartozik a hirdetmények megszállott olvasói közé, különösen akkor nem, ha az éjszakai műszakból az ivóhely érintésével huppan haza.

Bemutatkozó huppanása könnyű komédiát sejtet. A rendező, Varga Viktor mérnökien építi fel a tébolyt. Maróti Attila, Adam sógor hazaérkezve, még csak nárcista hipochonderként, az egészségére ártalmas huzat miatt követeli az ablak becsukását, ám hamarosan ő adja tudtára a családnak, hogy a legfrissebb felszólítás éppen az ablakok állandó zárva tartásáról rendelkezik.

Figyelemre méltatlan ökörség, mint az összes többi rendelet – gondolják kezdetben –, az sem tartja be, aki elolvassa, a legtöbben azonban elmennek mellette naponta anélkül, hogy odapillantanának. Aztán Adam fokozatosan kimossa a közönyt a háziak agyából, s szép csöndben mind rettegni kezdenek. Valahonnan elindulhatott valaki ellenőrizni, zárva vannak-e valóban, és állandóan zárva vannak-e, az ablakok. A folyosói neszek-zörejek félelmetesek.

Az egyik kopogtatásra azonban nem a nyílásbiztosok lépnek be, hanem a tetőtéri műterem lakója, Andrej, aki momentán tájat fest – tűzből. Polák Ferenc szemre nem lánglélek, ám amint összeérintkeznek Annával, teremtődik körülöttük valami hétköznapiatlan: rejtvényes érzelemhullám, amitől kibuknak az Ádám-típusú, gyökérszárnyú lények: „az ember kitalálhat egy rejtvényt, vagy anekdotát, de egy tájat nem. A táj vagy van, vagy nincs.” – veti szemükre a lángnyelvekből festhető táj okán.

Adam csak szót emel a képzelgés ellen – mások öklöt is, és hamarosan megleli okát a félelem. Ablakkeresztes (ablakkeret hatalmi jelvénnyel a karjukon) különítményesek hatolnak be a lakók tudatába, ellenőrizendő a vakablakhitben való elmélyültségüket. Az ablakzáró polgári engedelmesség kevés. Nem elég a levegőtlenség egészséges voltáról való meggyőződés sem: több kell: hit a rendeletben! Ketten érkeznek a tudatkezelőségtől, s majd elhurcolják a két zabolátlan, színekben tobzódva merengő fiatalt. Egy fehér bohóc és buta August páros. Előbbi, Timkó János (Gonda) elvetélt művész, isteni szikra híján lett az agysötétítés bajnoka. Ragány Misa (Neoral) dekonstruktőr (szekvencia-forgató): elemeire szedi mások mondatait, hogy aztán a maga ostobasága szintjén képezze újra azokat. Annak dacára ejti foglyul Annát, hogy meggyőződik a tényleges vaksága felől, s nem tudjuk meg, milyen vizsgálatokon átesve tér majd haza az inkvizíció múltán.

Andrej kihallgatásának ellenben a tanúi lehetünk. Ő a mártír szabadságharcos: az ablaktalan tetőtéri műterme okán, nem lehet a befalazási rendelet elszabotálásának gyanúsítottja, hát telefesti a helyiséget ablakokat ábrázoló képekkel. A feldühödött kopó-esztéta, bizonyára reflektorozással kínozza majd farkasvakká. Színképzelete elvesztése miatt, a képzelettársa, Anna megözvegyül.

Család, csupa A-val. Adam – beszélő név – a teremtés koronakarikatúrája. Rendszerfüggetlen stréber, a hatalom fürge nyelvű nyalonca, ugyanakkor a történelmi szerepálom nagy elbukója is: amikor elérkezettnek hiszi az időt, hogy az elsötétítő erők bukása után a kezébe vegye a hatalmat, meg kell döbbennie: a letűnt hatalom kisvezérei – immár a több fényt (!) projektjével – civil szervezetek képviselőiként térnek vissza, s állnak a lakosság élére.

A lakosság pedig, a család további A-betűseiből áll. Az Anya fakanál-realista: napfénynél vagy sötétben, egyre megy: ebédnek lennie kell. Az Apa kocsmapult-ingatag: a pillanatnyi szeszfoka szerint, hol csüggeteg, hol lázadó. Az egyetlen győztes Anna, aki sohasem látja meg, hogy ház épült közvetlenül a házuk mellé, mert a várostervezők tűzfalnak hitték a befalazott ablakú homlokzatukat.

Nem látni – arany. Jakub Branický funkcionális (a jelenetek kijátszásához tervezett) díszletében, Nagy Szilvia alkalmiságot kerülő (nem történelmi korra utaló) jelmezeiben, Varga Viktor rendezői munkája nyomán társadalomlélektani tragikomédia keletkezett. Peter Karvaš darabja – nem véletlenül tiltják be folyton – örökérvényű szociometriai képleten alapszik, amely a családról a kisebb közösségre, onnan országok viszonyára vetíthető. Abszurd az a világ, ahol nem látni – arany. Abszurd az a játék, amelyben a képtelenség evidens. A Cervinus Teátrum előadása mélyrealista abszurd. Különleges élmény, az egyenes logika mentén gondolkodás ínyenceinek.

 

Képek: Kárpáti Zsuzsanna

Hirdetés

Évadmustra

Zalaegerszeg – Caligula helytartója

Zsarnoknevelde

C-felségjelű, NATO-kompatibilis, automata géppuskás dzsipen, konténerbe bujtatva gördül a színpadra Caligula császár aranyszobra. Szíria helytartójára, Petroniusra vár a feladat, hogy a jeruzsálemi zsidók kiállítsák templomukban a cinikus ajándékot. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Nagyabonyi Emese – Bizalomlázban

Lélektérképészet – II.

„Rendszerek és szabályok… Meddig szolgálják a tevékenységünket s mikor jön el  a pont, amikor  el lehet és el is kell engedni őket a továbblépés, az új beengedése/felfedezése érdekében…? Hogyan illeszkedik be az egyén a közösségbe? Hogyan hat a közösségre? S a közösség reá? Kialakul-e a közös nyelv? Ezek rendkívül fontos kérdések.” (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Csehov-rendezőt avattak Debrecenben

Rajtunk a vakablak szeme

„Egy misét látunk, s templomi áhítattal távozunk a színházból.” – írta Kosztolányi Dezső a Három nővér vígszínházi előadásáról. A korabeli orosz kritikák viszont azt vetették kezdetben Csehov szemére, hogy visszafejlődik, ismétli önmagát, s értelmetlenséggel zsúfolja tele darabját. A Csehov-rendezőként Debrecenben debütáló Ilja Bocsarnikovsz felfedezi a két vélemény egységét: reményteljes tragédiába fojtja a komédiát. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Nagyabonyi Emese sebtében van

Lélektérképészet – I.

Nagyabonyi Emese sebtében van. Még az újvidéki Akadémia színésznövendékeként, megfordult a Szabadkai Népszínházban, friss-diplomásként az osztálytársaival megalapították Zentán az állandó színházat, onnan tovább szerződött a Kosztolányi Dezső Színházhoz, napjainkban pedig szabadúszóként dolgozik az Újvidéki Színházban, s készül egy filmszerepre Tolnai Szabolcs produkciójában. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Arat a Charley nénje Szatmáron is

Egy príma Don

Minden feltörekvő nemzedék alanyi joga, hogy a színházi formanyelv megújításában saját zsákutcája legyen. Vége csak a végtelennek nincs. Ha a zsákutcákat nem korosztályoknak nyitnák, nem lenne a színház egyetemes fejlődése folytonos. A formabontásból való kibontakozás egyik lehetősége a vakmerő visszatekintés, a brutális retró. A Charley nénje ilyen.

Az operett ekézése ősi foglalkozás. Művelői többnyire merő irigységből szántják fel a harmóniavágyó publikum lelkét. Hatalmas területet kellene megművelniük, eleddig nem is boldogultak vele. Az irigységet az ekefajtáinak sokfélesége jellemzi. Lehet azt hirdetni például, hogy az osztrák-magyar operett Kálmán Imrével született, virágzott és porladt el. Kivesztek a nagy dramaturgiai gépezet működtetésére alkalmas, leleményes librettisták, de nincsenek már olyan zeneszerzők sem, akik egy szerteágazó cselekményű történetet fel tudnának slágerekkel tölteni. Aztán előkerül ugyanarról a Zeneakadémiáról, amelyen Bartók, Kodály és Kálmán tanult, egy Aldobolyi Nagy György nevű klarinétos. Operett színpadra alkalmazza Brandon Thomas háromfelvonásos énekes bohózatát, komponál áriákat, duetteket, tercetteket, kvintetteket, írat hozzájuk dalszövegeket Szenes Ivánnal, s hódító útjára indít egy kacagtató-könnyeztető, örökzöldmezős ekézni valót.

A lányok ugrálnak majd…,  Charley nénje…,  Charley nénje – finálé, Csá-csá-csá-csá-Charley…, Egyenesen észvesztő!,  Ha nincsen autó…, Maga nekem úgy kell, mint a levegő…, Most mi három lányok… és az Orchideák. Szatmárnémetiben hat zenész összmunkája elegendő ahhoz, hogy az első taktusok működésbe hozzák a közönség szövegemlékezetét, feltöltsék a könnyzacskókat, s a refrénekhez szinte már ne is kelljenek a színpadi szereplők. A nyolc sláger slágervolta a szereposztás alapja. Manfrédi Annamária zenei vezetőként és karmesterként ügyeli a hangzásvilágot. Jótét közreműködésével, a Harag György Társulat színészei a nehéz pillanatokban sem ismerik a kiénekelhetetlent: hol a dallam hajlik a hangalkatukhoz, hol dallamkövetően rábeszélik a szöveget a zenére. Alapjaiban azonban mindenki biztosan, szeretnivalóan énekel. Ahhoz, hogy ez így lehessen, a produkció menedzsmentje bátran, és helyeselhetően, lemondott a szerepek életkorhű kiosztásáról, a diákok és felmenőik között nincs meg az emberöltőnyi korkülönbség. Az élethosszig tanulás csak nálunk újdonság. Oxfordban lehetett valaki véndiák már a bohózat megszületése idején is, most pedig éppen, hogy igen. Különösen akkor, ha a színész temperamentumos, szerelmesen pulzáló és akrobatikus. Mert miről is szól a darab?

Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

A szerelemvalló expozíciós tételekre az első elágazási jel akkor következik, amikor színre lép Nagy Orbán mint Brasett, az arisztokratikus szolga, leheletfinom iróniával fogadva gazdái urizálását. Különös figyelemmel van a csöppet sem úrias, közönségesen pezsgőt tolvajló, Lord Frank Babberley, oxfordi diák iránt, akinek hamarosan – mintegy vezeklésképpen a tettéért – női ruhákat kell öltenie, hogy eljátssza az első vizitvacsorán Charley nénje szerepét. Nagy Csongor Zsolt masszív bariton özvegy; Brazíliában, a majmok hazájában bizonyára ilyenné özvegyülnek az Európából oda férjesedő nők, főképpen a szigetországiak. Az előző század elején, a Magyar Színházban Csortos Gyula volt a címszereplő. Szoknyát, fűzőt, kékszalagos női bugyogót viselt. „A merész s egyben eredeti ötletet a szerző ízlésesen, épp annyi elmésséggel, mint tudással viszi diadalra” – jegyezte fel a kor jeles színi krónikása, Kosztolányi Dezső. Bessenyei István, a szatmári vaudeville rendezője sem kevésbé mértékletes a humor és az érzelmek adagolásában, ám az adott szituáció kínálkozó komikumforrásai közül egy másikat választ: színpadán az ál-néni minden kecses mozdulata árulkodóan tramplinak van mutatva: a csaló diáktársak kétségbeesetten igyekeznek leplezni a mámi kitüremkedő férfiasságát, teljesen fölöslegesen: Spittigue hozományreménye és a lányok szerelmes vágyakozása álomba ringat minden gyanút: az epekedőknek a vakság elemi érdekük.

A színrevitel másik erénye, hogy tartózkodik, és távol tart minden színészt az elhamarkodottságtól. Aldobolyi professzionális zenedramaturg. Az első jelenetekben Péter Attila Zsolt (Jack Topplebee, oxfordi diák) és Gaál Gyula (Charley Wykeham, oxfordi diák) ingatag lelkű szerelmesként téblábolnak a színpadon: lenn van az előadás, amiként a hősök is, maguk alatt. Fordulat a haditerv végrehajtására szövetkezés tercettje, roppant erős mozgáskísérettel. A koreográfusok, Bordás Attila és Gabriela Tănase kihasználják a színészek összes tánc- és akrobatikus képességét, precízen beosztják energiájukat, s megadják az énekes tánchoz elengedhetetlen légzésszüneteket. Ami közben fergeteges az iram a szerep szerinti ifjak számára, azonközben dallamhoz igazodóan lágyak a mozdulatok ott, ahol nincs helye a vehemenciának.

Ilyenek az egymástól elsodródott szerelmesek találkozásai. Ellenpontosan szimmetrikus szerkezetű a cselekmény. Négyen helyben szerelmesek, négyük számára az emlékeket megszépítő messzeség válik igaz-gyönyörű valósággá. Az előzőeket a közelgő elutazás rémíti, majd sarkallja tettre, az utóbbiak a messzi Indiából és Brazíliából térnek vissza a szigetországi révbe. A képletet követi le a koreográfia, s a rendezői instrukció. Rappert-Vencz Gábor (Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes), akinek van szerencséje kikosaraztatni az ál-néni által, majd még nagyobb szerencséje, előtalálni a régmúltból a valaha volt legigazibb szerelmét – a vaudeville legösszetettebb, szinte drámai szerepét játssza. Ugyanez mondható el Bogár Barbara munkájáról, akinek lépésről-lépésre, apró jelenként kell felismernie a női maskarába öltözött férfiban a szíve vágyottját, párhuzamosan rezegtetve a kétség és a reménykedés húrjait. László Zita Donna Lucia d’Alvadorez, a Charley nénje. Övé a leghálásabb feladat: szerelmi beteljesüléseket és gazdagságot hoz a történet szerint, személyesen pedig olyan szerepet játszhat el fiatalon, amelyet szinte mindnyájan a szép korú Tolnay Klári alakjához kötünk. Ellenpontja, illetve Brasett, szolga párja Diószegi Attila (Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd): pökhendi, pénzsóvár, esetleg pedofil – egy mámorfürdős darabban nem egykönnyű boldogságot osztani neki is.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata beírt egy új lapot a Charley nénje Aldobolyi-korszakának diadalkódexébe.

Képek: Czinzel László

Tovább olvasom

Évadmustra

Hedda Gabler – Marosvásárhely

Katonavér és hangyavirtus

Egy tábornok árvája lepuffantja önmagát. Örökölte a katonagént, az egyebekben lelki és vagyoni hozomány nélküli asszony. A katonagén probléma. Háborúra néha csak azért van szüksége az államnak, hogy a garázdalelkű férfitagjaitól megszabaduljon alkalmilag a társadalom, s a békevágyók a hátországban nyugton élhessenek. Háború éppen nincs, Hedda nem lehet amazon, ezért nyit a nappalijukban pszichikai belháborút, s lesz annak eltökélt mártírja.

(tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: