Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

Peter Karvaš bemutató – Cervinus Teátrum

Készült

on

Tűzfal, babám!

A nem-látó leány elküldi magától festőművész legényét, amikor az farkasvakon tér vissza hozzá a vallatásból. Vértelen tragédia. Körös-körül pedig vérbő groteszk arra a rugóra, hogy egy hibbant házkezelőség befalaztatja a lakókkal az ablakaikat.

A Szigorúan tilos! nem gimnáziumi kötelező olvasmány, Szlovákiában sem. Poloniusról megtanultuk, hogy Hamlet szúrta le tévedésből, miként – csöppet sem véletlenül, hanem hosszú lelki tusa után – Gertrudist Bánk bán ölte meg. Az Annát játszó Szemerédi Bernadett, és valamennyi szereplő bravúrja, hogy a látását korábban, közúti balesetben elveszítő leányt sokáig nem gondoljuk vaknak; inkább ábrándos kamasznak, aki a nappalijuk ablakán kinézve színessé varázsolja képzeletben magának a betonszürke lakótelepi mélaságot.

Utóbb, visszamenőleg fedezzük fel Dósa Zsuzsa, az Anya hangjában az önfegyelmet és a tapintatot, amellyel naponta igyekszik hozzátompítani a kilátástalan környezethez gyermeke képzeletét. „zöld a mező, zöld a hegy” – énekli később Anna, ami ráerősít az édesanya keservére: nem kellett volna a szabadabb világukból bérházba költözködniük. Ahonnan érkeztek, ott nincs házirend, s hirdetőtábla a földszinten, amelyen a további szigorítások olvashatók. A családfő, Nádházy Péter (Apa) máshoz szokott, nem is tartozik a hirdetmények megszállott olvasói közé, különösen akkor nem, ha az éjszakai műszakból az ivóhely érintésével huppan haza.

Bemutatkozó huppanása könnyű komédiát sejtet. A rendező, Varga Viktor mérnökien építi fel a tébolyt. Maróti Attila, Adam sógor hazaérkezve, még csak nárcista hipochonderként, az egészségére ártalmas huzat miatt követeli az ablak becsukását, ám hamarosan ő adja tudtára a családnak, hogy a legfrissebb felszólítás éppen az ablakok állandó zárva tartásáról rendelkezik.

Figyelemre méltatlan ökörség, mint az összes többi rendelet – gondolják kezdetben –, az sem tartja be, aki elolvassa, a legtöbben azonban elmennek mellette naponta anélkül, hogy odapillantanának. Aztán Adam fokozatosan kimossa a közönyt a háziak agyából, s szép csöndben mind rettegni kezdenek. Valahonnan elindulhatott valaki ellenőrizni, zárva vannak-e valóban, és állandóan zárva vannak-e, az ablakok. A folyosói neszek-zörejek félelmetesek.

Az egyik kopogtatásra azonban nem a nyílásbiztosok lépnek be, hanem a tetőtéri műterem lakója, Andrej, aki momentán tájat fest – tűzből. Polák Ferenc szemre nem lánglélek, ám amint összeérintkeznek Annával, teremtődik körülöttük valami hétköznapiatlan: rejtvényes érzelemhullám, amitől kibuknak az Ádám-típusú, gyökérszárnyú lények: „az ember kitalálhat egy rejtvényt, vagy anekdotát, de egy tájat nem. A táj vagy van, vagy nincs.” – veti szemükre a lángnyelvekből festhető táj okán.

Adam csak szót emel a képzelgés ellen – mások öklöt is, és hamarosan megleli okát a félelem. Ablakkeresztes (ablakkeret hatalmi jelvénnyel a karjukon) különítményesek hatolnak be a lakók tudatába, ellenőrizendő a vakablakhitben való elmélyültségüket. Az ablakzáró polgári engedelmesség kevés. Nem elég a levegőtlenség egészséges voltáról való meggyőződés sem: több kell: hit a rendeletben! Ketten érkeznek a tudatkezelőségtől, s majd elhurcolják a két zabolátlan, színekben tobzódva merengő fiatalt. Egy fehér bohóc és buta August páros. Előbbi, Timkó János (Gonda) elvetélt művész, isteni szikra híján lett az agysötétítés bajnoka. Ragány Misa (Neoral) dekonstruktőr (szekvencia-forgató): elemeire szedi mások mondatait, hogy aztán a maga ostobasága szintjén képezze újra azokat. Annak dacára ejti foglyul Annát, hogy meggyőződik a tényleges vaksága felől, s nem tudjuk meg, milyen vizsgálatokon átesve tér majd haza az inkvizíció múltán.

Andrej kihallgatásának ellenben a tanúi lehetünk. Ő a mártír szabadságharcos: az ablaktalan tetőtéri műterme okán, nem lehet a befalazási rendelet elszabotálásának gyanúsítottja, hát telefesti a helyiséget ablakokat ábrázoló képekkel. A feldühödött kopó-esztéta, bizonyára reflektorozással kínozza majd farkasvakká. Színképzelete elvesztése miatt, a képzelettársa, Anna megözvegyül.

Család, csupa A-val. Adam – beszélő név – a teremtés koronakarikatúrája. Rendszerfüggetlen stréber, a hatalom fürge nyelvű nyalonca, ugyanakkor a történelmi szerepálom nagy elbukója is: amikor elérkezettnek hiszi az időt, hogy az elsötétítő erők bukása után a kezébe vegye a hatalmat, meg kell döbbennie: a letűnt hatalom kisvezérei – immár a több fényt (!) projektjével – civil szervezetek képviselőiként térnek vissza, s állnak a lakosság élére.

A lakosság pedig, a család további A-betűseiből áll. Az Anya fakanál-realista: napfénynél vagy sötétben, egyre megy: ebédnek lennie kell. Az Apa kocsmapult-ingatag: a pillanatnyi szeszfoka szerint, hol csüggeteg, hol lázadó. Az egyetlen győztes Anna, aki sohasem látja meg, hogy ház épült közvetlenül a házuk mellé, mert a várostervezők tűzfalnak hitték a befalazott ablakú homlokzatukat.

Nem látni – arany. Jakub Branický funkcionális (a jelenetek kijátszásához tervezett) díszletében, Nagy Szilvia alkalmiságot kerülő (nem történelmi korra utaló) jelmezeiben, Varga Viktor rendezői munkája nyomán társadalomlélektani tragikomédia keletkezett. Peter Karvaš darabja – nem véletlenül tiltják be folyton – örökérvényű szociometriai képleten alapszik, amely a családról a kisebb közösségre, onnan országok viszonyára vetíthető. Abszurd az a világ, ahol nem látni – arany. Abszurd az a játék, amelyben a képtelenség evidens. A Cervinus Teátrum előadása mélyrealista abszurd. Különleges élmény, az egyenes logika mentén gondolkodás ínyenceinek.

 

Képek: Kárpáti Zsuzsanna

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű