Pénteken startol a kisvárdai színházi fesztivál

Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című drámájával, a Soproni Petőfi Színház és Zentai Magyar Kamaraszínház bemutatójával kezdődik meg pénteken a 30. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. A jubileumi színházi seregszemlén 24 magyar és határon túli színtársulat 28 produkciót mutat be június 30-ig.

A bemutatók már péntek délután elkezdődnek, a hivatalos megnyitót este nyolc órakor tartják, utána pedig díszelőadáson a Nemzeti Színház Körhinta című darabját láthatja a közönség.

A kiadott program szerint tizenhárom versenyelőadás küzd a közönség kegyeiért és fesztivál díjaiért. A találkozó díszvendége a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház lesz, Bocsárdi László igazgató-főrendező művészeti pályáját kiállítás is bemutatja.

Idén négy helyszínen tartják majd az előadásokat: a már megszokott Művészetek Háza és a Rákóczi-stúdió mellett a közösségi házzá alakított Bagolyvár oldalában lévő szabadtéri színpadon, illetve az úgynevezett Coffee Tea Area-nál játszanak majd a meghívott színtársulatok, zenei együttesek és előadók. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Alice című előadását – megfelelő tér hiányában – a debreceni Csokonai Színházban fogja bemutatni a társulat június 21-én.

Az előző két évad kedvező tapasztalatai alapján újra a programba kerül a hallgatói minifesztivál, ezúttal kolozsvári, marosvásárhelyi és újvidéki színészosztályok előadásaival, produkcióikat az öttagú versenyzsűri és a három hallgató alkotta diákzsűri fogja értékelni.

Folytatódik a workshop-program Sardar Tagirovszkij rendező vezetésével, az érdeklődő főiskolás-egyetemista fiatalokat pedig a koprodukciós formákról szóló kerekasztal-beszélgetéssel is várják.