Pék Matyi-díj

Egy XXI. századi mecénás igaz története

 

Sokféle díj és kitüntetés létezik manapság, amellyel hazánk kiemelkedő színművészeit elismerik. A legjobbak az oklevél vagy plakett mellé azonban csak virágot és kézfogást kapnak – anyagi támogatást, pénzjutalmat szinte soha. Pedig jól tudjuk, hogy a színészet – néhány kivételtől eltekintve – nem túlfizetett szakma. Kecskeméten a tavalyi évad végén azonban igazi csoda történt: egy elkötelezett színházrajongó saját díjat alapított, és egyiptomi utazással ajándékozta meg a társulat legjobbjait. A Pék Matyi-díjról most az ötletgazda, Polyák Mátyás kunszállási vállalkozó mesél az olvasóknak.

 

– Honnan ered az Ön színház iránti rajongása?

– Gyermekkoromban egy tanyán éltem, ahol még villany sem volt, de lámpafénynél szüleim  regényeket olvastak fel nekünk, gyerekeknek. Később a munkám, vagyis a pékség miatt nem járhattam színházba. De már egészen kicsi koromtól fogékony voltam a művészetre, az iskolában nagyon jó voltam magyarból. A mai napig tudom az összes verset, amit akkor tanultam meg.  Úgy hat-hét évvel ezelőtt jutottam el odáig, hogy már színházra is telt időmből. Először egyébként Sirkó László művész úrral ismerkedtem meg egy kunszállási  rendezvényen, ahol fellépett. Barátságunknak köszönhetően megszerettem a színházat, ami nagyon sokat adott nekem. Rólam tudni kell, hogy minden előadást többször is megnézek: legkevesebb háromszor, de volt olyan darab is, amit hétszer láttam.

– Melyik előadást nézte meg ilyen sokszor?

– Még évekkel ezelőtt a Danton halálát, Bodolay Géza rendezésében. Az Úri muri is magával ragadott. Az idei évadban pedig a Három nővér volt az egyik kedvencem Szász János rendezésében, ezt hatszor láttam. Emellett a napokban bemutatott Pillantás a hídról című Miller színmű tetszett még nagyon, biztos, hogy erre is jegyet váltok még jó néhányszor. Van, amikor a feleségemmel beülök az előadásokra, aztán a barátaimmal újranézem őket. Természetesen mindig megvitatjuk a látottakat, elemezzük a művészek teljesítményét. Amint az elmondottakból is látszik, én elsősorban a drámát szeretem, bár a vígjátékot is szívesen megnézem. Tisztában vagyok azzal, hogy a közönség nagy része inkább önfeledten szórakozni és kikapcsolódni jön a színházba, ezért szükségszerű, hogy a műsortervben komédiák, bohózatok is helyet kapjanak.

– Vannak kedvenc színészei?

– A társulat minden tagjával nagyon jó, baráti a kapcsolatom. Hálás vagyok nekik, amiért elfogadtak. Ugyanakkor nem tagadhatom, hogy Sirkó László a kedvenc színészem. De nagyon szívesen figyelem a fiatal tehetségeket is. Az utóbbi két évben sok pályakezdőt szerződtettek a színházhoz – jó látni, ahogyan fejlődnek.

– Mit jelent Önnek a Kecskeméti Katona József Színház?

– Mindent. Ami az elmúlt évtizedekben kimaradt az életemből a kultúrában és a művészetben, ez a társulat pótolja.

– Hogy született meg a Pék Matyi-díj ötlete?

– A tavalyi évad végén szponzorként részt vettem egy díjátadó gálán a kecskeméti Katona József Színházban. Meglepett, amikor megtudtam, hogy a díjazott színészek semmilyen anyagi elismerésben nem részesültek. Én erről másképp gondolkodom, szerintem a mai világban fontos, hogy anyagilag is elismerjük azoknak a művészeknek a teljesítményét, akik az átlagosnál többet tettek le az asztalra. Egyetlen éjszaka alatt döntöttük el feleségemmel, Vincze Borival,  hogy megalapítjuk a Pék Matyi-díjat. Délelőtt megbeszéltük, hogy kik kapják az elismerést és az ajándéknak szánt egyiptomi utat, majd elkészíttettük az okleveleket, végül az esti előadás után mindenki legnagyobb meglepetésére átadtuk azokat. Nagyon jó volt látni a társulati tagok arcán a meglepettséget és az örömöt, hiszen az igazgatón, Cseke Péteren kívül addig senki sem tudott a tervemről. Megható volt, ahogyan a díjazottjaink megköszönték az ajándékot, és elmondták, hogy ők soha senkitől ilyet még nem kaptak. Mi felvállaljuk, hogy a Pék Matyi-díjat nem komoly szakmai zsűri ítéli oda: ez a mi szubjektív véleményünk – az enyém és a családomé.  

– A tavalyi évad után idén is volt Pék Matyi-díjkiosztó. Ezúttal kiket találtak a legjobbnak?

– Ismét sok, nagyon jó alakítás közül válogathattunk, végül a következő színészek díjazása mellett döntöttünk: Fazekas Géza ebben az évadban kitűnő volt, minden szerepében nagyszerűt alkotott. Most a Pillantás a hídról és a Három nővér kapcsán kapott Pék Matyi-díjat. Réti Erika szintén a Pillantás a hídról miatt, és a Lili bárónőben nyújtott alakításáért. Magyar Éva a Három nővérért, Sára Bernadette az Eszter hagyatékáért és a Gogol: Utóirat című előadásért. Pál Attila a Lili bárónőben és a Furcsa párban játszott nagyszerűen. A fiatalok közül pedig Csémy Balázst és Trokán Nórát díjaztuk. Nórát azért, mert nagyon sokat fejlődött az évad végére. Hozzá kell tennem, hogy a Pék Matyi-díjat két egymást követő évben nem kaphatják meg ugyanazok a színészek. Az ajándék idén is egyiptomi utazás. Egy veronai közös kirándulást terveztem, jó lett volna megnézni az opera hazájában néhány  előadást. Sajnos ez a művészek nyári zsúfolt elfoglaltsága miatt meghiúsult. De remélem, az egyiptomi pihenésnek is nagyon örülnek majd. A díjakat ezúttal május 22-én este adtuk át, csak a társulattal „magunk között”. Szeretnénk, ha hagyománnyá válna, és amíg megtehetjük, ezzel támogatjuk a kecskeméti színészeket, akik játékukkal oly sok örömet szereztek már nekünk.

Bera Linda