Párbeszédet kezdeményez a nagyváradi Szigligeti Színház ügyében a teátrumi társaság


A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) kezdeményezte a párbeszédet a román és magyar kulturális tárca között annak érdekében, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház továbbra is önálló intézményként működhessen és elfoglalhassa méltó helyét a román nemzeti kulturális intézmények között.

Az összegzés felidézi, hogy az MTT a napokban értesült a romániai Bihar megyei önkormányzat azon tervéről, amely szerint egyetlen közös intézménnyé kívánják összeolvasztani a Szigligeti Színházat, a Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.

“A legnagyobb hazai előadóművészeti érdekképviseleti szervezetként magunkáénak érezzük a nagyváradi magyar nyelvű színház ügyét és osztjuk azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a tervezett változtatások következtében megszűnhet az önálló magyar színház Nagyváradon. Ezzel pedig a határon túli magyar nyelvű színjátszás egyik pótolhatatlan bázisa semmisülhet meg” – olvasható a közleményben.

Az MTT a színház megmaradását önálló intézményként minden eszközével segíteni akarja, ezért levélben felvették a kapcsolatot Czvikker Katalin igazgatóval, valamint a román és magyar kulturális tárcával. Demeter András Istvánt, a román kormány kulturális államtitkárát és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt arra kérték, hogy a várható negatív következmények elhárítása érdekében egymással párbeszédben szorgalmazzák, segítsék az egyesítési terv elvetését – tartalmazza a közlemény.

“Az 1900-ban alapított Szigligeti Színház a nagyváradi és erdélyi magyar kulturális élet fontos központja: önálló megmaradása nemcsak támogatásra érdemes, de meggyőződésünk szerint a román nemzeti intézmények között is megérdemelt helyet kell elfoglalnia” – írt a Magyar Teátrumi Társaság.