Papó

December 18-án lesz az egyik legsikeresebb magyar musical, a Valahol Európában bemutatója a Csokonai Színházban, sok tehetséges debreceni fiatal közreműködésével, Horváth Patrícia rendezésében. A híres karmester, Simon Péter szerepét Varga József, „Papó” játssza.

A Vidnyánszky-időszámítás kezdetén, 2006-ban érkezett Beregszászból Debrecenbe Varga József színművész – Papó. Egész ifjan tapadt rá a becenév, s nem feltétlenül csak azért, mert a hosszú sorkatonáskodás miatt, a társainál idősebben állt színésznek. A megfontoltsága, a telített baritonja is tekintélyt sugároz: jelenlétében nyugalom szállja meg az embereket.

 

Szinte a természetét provokálva, rendre fegyveres erőként küldik színpadra. „Kiosztják a szerepet, annak mindig oka van, hogy miért” – mondja, amikor firtatom, hogyan éli meg a sorozatos „harci feladatokat”. Rögtön bemutatkozásképpen forradalomtipró háborús veterán volt Szőcs-Vidnyánszky Libertéjében, majd a Földes-Hobo alkotta Csattanuga Csucsuban Pettenkoffer elvtárs, az ávós bácsi. Jó szimatú, hivatásos spicli, eleven társasági-tér figyelő kamera, pisztollyal. A sasfiókban Flambeau Séraphin.

– Azt nagyon szerettem, pedig iszonyatosan megszenvedtem vele – vág közbe Varga József. – Az öreg obsitos katona. Mint Madách Ádámját eljátszani, annyira sokszólamú szerep.

– A dokumentumtárhoz kell fordulnunk, ha pontos kimutatást kérnek a Debrecenben eljátszott szerepeidről. Nyolcra emlékszem vissza. Hogyan készülsz? Le lehet nullázni egyik pillanatról a másikra az agyat?

– Minden feladat más. Olyan ugyanakkor, mint az előadások naponkénti váltakozása. Egyik napon ez, a másikon az. Átvált magától az agy. Önjáróan. Az új darabot körbejárom természetesen, keresem azokat a pontokat, amelyeken eltéríthetem magamat a megelőző karaktertől.

– Élesen két szakaszra osztható az eddigi színházi pályád: a beregszászi nagy-közösségi, egyrendezős játékra egy struktúrakövető, játszóintézményi élet következett.

– Ez csakugyan virtigli „kőszínházas” világ, de csapatjáték. Hakülön-külön próbálkozol, magánszemélyként akarsz kiragyogni, és nem figyelsz a partnerre, abból nem színház keletkezik.

– Nem csak a szerep sok, cserélőnek a rendezők is. Minden rendezőhözkülön szűrőt alkalmaz az agyad, vagy általánosan szabatos rájuk az a filter, amelyet otthonról hoztál?

– A kijevi főiskolai szűrőrendszer. Ahogyan neveltek a tanár urak. Az ember rögtön látja, amint leül dolgozni valakivel, hogy mire számíthat. A ráhangoló beszélgetésből le tudod szűrni a számodra szükséges lényeget. Ha azt érzékeled, hogy félreismernek, félrekezelnek, nem hallgatnak direktben a szavadra; következik a tettetés. Úgy cselekszel, mintha az instrukció mentén haladnál, valójában azonban a saját elképzelésedet csempészed fel a színpadra. Ha beválik, úgy fogadják el, mintha éppen ezt akarták volna javasolni. Régi trükk, de mindig bejön.

– A sokoldalúságnak bizonyára fortélya van…

– Mondjam azt, hogy vasgyári esztergályosként megtanultam idomra alakítani saját magamat? Elvégezve a középiskolát, a beregszászi vasgyárban helyezkedtem el ugyanis, esztergályosként. A kétéves kötelező katonai szolgálat után ide tértem vissza, ezt a munkát végeztem 1989-ig. Ekkor vettek fel a Kijevi Színművészeti Főiskolára.

– Miből állt az oktatás, hogyan építettek színésszé Benneteket?

– Kijevben, a főiskolán magyarul nem beszélt senki. Tizenhatan voltunk az osztályban, ki jobban, ki gyengébben, de mindnyájan beszéltük az oroszt, s azt kértük, ne ukránul oktassanak. Elértük. A színészmesterség tanulása viszont úgy folyt, hogy először mindent (a verset, a jelenetet, a darabot) kidolgoztunk oroszul, aztán a készet áttettük magyarra. A magyarításban csak önmagunkra hagyatkozhattunk, mi találtuk meg az orosz instrukció magyar megfelelőjét. Lélekben is, szellemileg is egyező megoldást kellett találnunk, mert alapos munkát követeltek a tanáraink. A hamisságot azonnal kiszűrték, dacára annak, hogy egyáltalán nem beszélték a nyelvet.

– A pályádon most tartalmi fordulat következik: a Valahol Európában című musicalben a jámbor Simon Péter karmester szerepét osztották Rád: a békehozó-igazságtevő vagy egy puskaportól bűzlő, förtelmes világban. Mit vársz magadtól?

– Hitelességet. Ne érződjék hazugnak, amit teszek.