Peresztrojka
Űrbéli súlytalanságban keringő színészek. A fényeken túlról szimfonikus zene árad: A padlás padlása fölött huszonöt tagú zenekar játszik: Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter műve Pataki András rendező által újragondolva: neoklasszikusra hangszerelt mesemusical nyugdíjérett kamaszszülőknek, a gyermekeiknek és az unokáiknak.
A Krisztus szerinti harmadik évezredünk második évtizede reményteljes és baljós impulzusok özöne volt: a világvégével fenyegető világszabadság harsonapróbája. Érzékeny művészeink, megfejteni vágyva a benyomáskáosz jelrendszerét, történelmi analógiákat építettek alkotásaikba olykor. Látnunk lehetett például Táborosi Margaréta újvidéki, majd Vidnyánszky Attila Budapesti operettszínházbeli rendezésében, hogy Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének cselekményszálaiba beleszövődnek diszkréten a darab keletkezésének kormotívumai (1914-16 háborúérzete). A padlás rendezője hasonlóra vállalkozott: megidézte előadásában az ország 1986-88 közötti hangulatát.
A padlás hangulatkompozíciója az alkotók ifjonti életambícióinak foglalata. Mert kell egy hely.
mert kell egy hely,
hol minden szellem látható
mert kell egy hely,
hol minden szólam hallható
mert kell egy hely,
hol nem fáznak a csillagok.
mert kell egy hely,
hol emlékünk majd élni fog
mert kell egy hely,
egy vonzás, melyhez tartozunk
mert kell egy hely,
hol néha másról álmodunk…
A hangulatidézetnek természetes időtere a szerzők társadalmi felnőtté válásának periódusa. Mert kell egy hely – énekelte magában a politikavezérek kórusa, amikor 1965-ben a Nemzeti Színház épületét romba döntették. Ám karnagyuk nem erre gondolt 1964-ben, a robbanószer megrendelésekor. Arra inkább, hogy kell egy méltó hely népünk nagyjainak, ahonnan majd ünnepélyesebben tudnak integetni alattvalóiknak május 1-jén, a munkájuk ünnepén, vagy rázhatják öklüket a gaz imperialisták kémholdjai felé, s mutogathatják a világbékeharc alant dübörgő tankjait minden április 4-én. Az a lenini szikra pattant ki ugyanis a pártfőkből, hogy épüljön a Városliget szélén, a Felvonulási téren másik tribün, amelynek lehet nyúlványa az új Nemzeti Színház. A sebtében kiírt, majd megismételt tervpályázatnak két második díjasa lett. Az eredményhirdetést követően, Hofer Miklós vezetésével, ténylegesen a Középület-tervező Vállalat foglalkozott az épület tervezésével – két évtizeden át. Végül az engedélyezési- és kiviteli tervek alapján, 1985-ben az építésügyi hatóság kiadta az építési engedélyt, az építkezés azonban nem jutott tovább néhány fa kivágásánál, amelyeket utóbb, 1987-ben pótoltak.
Ily korban éltek A padlás szerzői, s ezt engedi látnunk – az örökzöld slágerekké vált dalok közé ágyazva jelzéseit – a soproni társulat. E nagyszerű térről megidézve, a Rádiós – Papp Attila játssza – búvóhelyén visszatérően ott lebeg a Lenin-szobor. Pátzay Pál négy méter magas monstrumát 1965-ben állították fel, 1989-ben távolították el, majd 1993-ban a Szoborparkban kapott végső nyughelyet.
’65–’89 emblematikus figurái a darabban a mély-materialista, a szellemvilággal nem érintkező agyrend-felügyelők, az erre ténykedő fegyveres betörő, Barrabás B. Barrabás üldözői. A bűnöző háromnevű, alighanem az ideiglenesen még éppen a hazánkban állomásozó szovjet alakulatok kötelékéből megszökött baka, és a nyomravezető Témüller szerint, a Rádiós időgépe körüli padlásrészen rejtőzik. Major Zsolt minden idők nyomravezetőjét (besúgóját, feljelentgetőjét, együttműködőjét, tégláját) hozza színre, éppen olyan figurát, amilyet a szerzői képzelet teremtett. Szerepköre szerint lehetne az Egy szerelem három éjszakája Légósa is ez az egykori házmester, akit detronizált – önkéntessé fokozott le – a kádári konszolidáció. Esküdt ellensége a padlástérben folyó antennázgatásnak: Frakciózunk, mi? Frakciózunk? – hangzott a tettenérő kérdés a kommunista korban: megesküszik, hogy Rádióst és leánypajtását lebuktatja. Célja érdekében hajlandó kihasználni a magasabb rendű kapcsolatait is. Eszméje az egyenlőség, övé a pálya. A szellemvakok alakulatának legsötétebb lénye.
Az alkotók (és a jelen sorok írója) kamaszkorában – a honvédelmi nevelés ürügyén, valójában inkább az egyéni képességek kibontakoztatását szolgáló, megtűrt foglalkozási formaként – az igényesebb iskolákban eluralkodott a rádióamatőr szakkörök divatja. A szakkörtagok, mint a Rádiósunk, azért olvasták a szakirodalmat, s kütyüztek ezerrel, hogy az éterben valaki ismeretlenre bukkanjanak. A lelkesültségük óráiban megszűnt számukra a külvilág. Ekkoriban valamennyi, a felsőfokú képzésben részt vevő diák számára tananyag volt a dialektikus és a történelmi materializmus. Tantárgyvizsgákon (kollokvium+szigorlat) mérték a hallgatók istentelenségi fokát. A ’70-es évek elején hatalmas riadalom támadt pártvezéri körökben, amikor jelentések érkeztek több felől, hogy a gimnazisták közé leszivárgott, s immár járványszerűen terjed a szubjektív idealizmus. A Kovács Frigyes alakította Felügyelő – a betörőüldöző osztag legokosabbika – sem tudhatta, mi fán terem az, ami van (létezik), de nem anyag, mert az erre vonatkozó irodalom a könyvtári polcokon nem volt hozzáférhető. A szellemekkel társalkodó Rádiós iránti lojalitása mégis arra vall, hogy az ideológiai kúrák nem tették egészen hatékonnyá az immunrendszerét a spirituális kórokozók ellen. Végül ártatlanok gyanúsításáért és idősebb hölgyekkel való minősíthetetlen viselkedésért letartóztatja Témüllert.
A Felügyelő másik balkeze, az Üteg a létező szocializmusnak hívott hatalmi formáció vesztének egyik ok-lénye. Rovó Péter játssza, s nem akármiképp: a zsinórpadlás nyolc méteres magasságából fejjel lefelé érkezik a színpadra. (A hazai színházi és filmes világ színpadi reptetésekre szakosodott csapata dolgozik azért, hogy a művészek ebben a musicalben legyőzzék a gravitációt.) Az Üteg harcosként virtuóz – díjazott mesterlövész, ő ártalmatlanítja a gengsztert – a reguláris beosztásában azonban alkalmatlan: bombarettegő bombaszakértő: célfeladatra kontraszelektált személy. Marxot idézem, aki szerint az emberiség nevetve búcsúzik múltjától. Ez a visszanevetés Dürrenmatt darabjában, A nagy Romulusban az utolsó római császár intellektuel-nyeglesége, amely kísértetiesen emlékeztet a peresztrojka (átépítés) névadója és meghirdetője, Mihail Gorbacsov attitűdjére: építsük át, ami eddig épült. Mint a rittyentsünk egy színházat a tribün mögé projektje – Game over.
Vége a játszmának, igen. (Reméljük.) Persze, magában hordozza az anyag azt a színreviteli lehetőséget is, hogy a szabadság kiteljesedése a létező politikai rendszer keretei között is elképzelhető: minden nagyon előremutató, és megszüntetve megtartható. A Felvonulási tér önmagában gyönyörű. Eztán majd nem lengedező vörös zászlók fogják a hevült harckocsik motorját hűteni, hanem kék cicák gurigáznak rózsaszín pamutgombolyagokkal, s vetítenek föléjük reggel délibábot, délben szivárványt. Pataki mondandója másmilyen. 2009-ben Presser Gábor és Holló Aurél, az Amadinda együttes tagja elkészítette a darab szimfonikus zenekarra írt változatát. Ez került színpadra, s szólal meg a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar tagjainak a közreműködésével, valamennyi előadáson. Oberfrank Péter zenei vezető-karmester munkája nyomán a motívumaikban, díszítettségükben, tagoltságukban, színeikben, hangulati gazdagságukban az elektromos zenei alaptól eltérő, teljesen más dimenzióba kerülnek a dalok. Ez a dimenzió a halálon túli életé – vallja Pataki. A Révész hívó szavára mégis nemet kell mondani, mert látszik remény a kiteljesedésre a Földön. Ezért is, ebben a produkcióban a Rádiós nagy tudású fiatal feltaláló, kreatív, innovatív, később Nobel-díjra esélyes tudósként dolgozik egy soproni padláson, és így találkozik a szellemvilág képviselőivel. Sőt, felnőtté komolyodván egy pillanatra, megtalálhatja a szerelem is.
A szimfonikus életre keltett zene telíti (tisztává és dúsabbá teszi) a színészi alakításokat. Nemes egyszerűség, őszinteség, gyermekiesség összhangzata jellemzi a játékot. Valamennyien nagy kedvvel váltogatják a láthatói és a láthatatlani állapotukat, s még szívesebben kapják rajta önmagukat a szerepük szerinti, pillanatnyi én-tévesztéseiken. Igazi csapatmunka!
Az előadásban a Rádióst Papp Attila játssza. Sünit Molnár Anikó formálja meg, a Mamókát Szőcs Erika alakítja, Barrabás–Révész szerepében Marosszéki Tamás látható. A Herceg Savanyu Gergely, a Lámpás Orbók Áron, a Kölyök Kisfaludy Zsófia, a Meglökő Kiss Noró lesz. Témüllerként Major Zsolt, Detektívként a Jászai-díjas Kovács Frigyes lép színpadra. Az Üteg Rovó Péter, Robinson – felvételről – Mikó István Jászai-díjas, érdemes művész. A szobor Füsi Zsolt.
A koreográfus és szcenikus Szakál Attila, a jelmeztervező Szélyes Andrea. A díszlet és rendezés a Jászai-díjas Pataki András munkája. A fénytervező Kovács Ferenc Magyar Teátrum-díjas. A korrepetitor Sárdy Barbara, a kreatív munkatárs Pomezanski György. A vizuális tervező András Fruzsina. A rendezőasszisztens Simon Andrea, az ügyelő Horváth Dávid. Közreműködik a produkció 25 tagú zenekara, zenei vezető és karmester Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész. Vezényel még Tassonyi Zsolt.
Képek: Szita Márton
Önnek ajánljuk
