Pezsgő, feketeribiszkével
| Limonádét várva gördült fel a függöny a Katkó Ferenc által rendezett könnyed, francia komédia, a Hotel Mimóza 2020. november 6-i bemutatóján a Békéscsabai Jókai Színházban. A szolidan elegáns, mégis vérbő, tengerpárlatosan üde, fordulatokkal szabdalt történet egyik központi gondolata szerint sosem szabad hagyni, hogy ellaposodjon egy szituáció. Ennek értelmében pedig már a bemutató is bravúrosan stílszerűre sikeredett: az előadás tervezett helyszínéről, a Sík Ferenc Kamaraszínházból a társulatnak pár óra alatt kellett a Nagyszínpadra költöztetnie a Riviéra nemlétező szállodáját.
Pierre Chesnot Hotel Mimózája ugyanis – nevének ígéretével ellentétben – nem egy bájos, csöndesnek ígérkező, ám annál zajosabb elvonulásra is alkalmas intézetre utal, azzá csupán az előadás alatt válik – kényszerből. A szín részben egy ranch fa- és kőberakásos enteriőrjére hajaz, amely a maga letisztultságában tökéletesen illik a teret betöltő selyemfényű felületekhez, a rózsaszín LED-lámpákhoz, a szolid minibárhoz, a stílusbeli kakofónia harmóniája pedig a díszlettervező, Halász G. Péter érdeme. E, már-már éteri világba csöppenve máris a tréfával szórakozni képtelen tévérendező, Jean-Francois Moncey (Csomós Lajos) szerelmes évődése közepette tátogja egy harsogó francia nóta szövegét. Szeretője, a férjezett Magali Martigue (Fehér Tímea), tulajdon otthonában dévajkodik, adja a delnőt, ám a karakternek a legjobban mégis a vidéki asszony szerepe ízlik. Ebbe pedig bele is kóstol a kerekesszékesnek hazudott, párizsi feleség-vetélytárs, Cécile Moncey (Tarsoly Krisztina) feltűnésekor. Jean-Francois ugyanis évek óta mesél élete párjának, Cécile-nek egy hangulatos, tengerparti szállodáról, a Mimózáról, melyben a környéken forgatva rendre szobát szokott bérelni. Hotel nincs, márpedig hirtelen mégis lennie kell, hisz Jean-Francois végre filmlehetőséget kap az unalmas szappanoperák helyett, Depardieu-nek már el is küldte a szkriptet, a produkciót pedig Cécile fogja finanszírozni.
A pink LED kékbe vált a ház hotellé avanzsálásakor, a feleség érkezését megelőzően pedig Jean-Francois és Magali jeleneteit burleszkzenés aláfestés kíséri, talán e szerelem könnyedségét, nevetségességét hangsúlyozandó. A két színész remekül rájátszik mikrokozmoszuk szétzúzásának tragikomikus gyermetegségére, Csomós karakterének kezdeti kamuáradata pedig kiváló táptalajt biztosít a feleség abszurdnak tűnő normalitásának. A Tarsoly Krisztina által ragyogóan alakított Cécile fekete-fehér, nagyvilági szettjével nem illik a hotel natúrszínű világába, s a nő színrelépéséig a férj is színben párjáéhoz passzoló öltözetre cseréli Riviéra-kosztümjét. A szerelmi háromszög résztvevői szorult helyzetükben magányosan, de valamelyest mégis kollektíve gyötrődnek helyzetükben, melyen csak az ebéd ígérete és egy frappáns, közönségkacagtató menüírás segíthet. A trió egyre halkuló jelenlétébe az immár hotelként funkcionáló magánházba érkező első „vendégek”, az ifjú nászutas pár, Hans és Heidi Müller (Szabó Lajos és Márki Szabina) érkezése lehel életet. A harsány férj és neurotikus felesége tipikus svájci ruhában vannak, összecsukható műanyag flakonból szürcsölik italukat, és úgy egyáltalában, nem illenek a napszítta délfrancia romantikába. Rettegnek is az idilltől, ahogy illik, jellemkomikummal és élénk fényjátékkal fűszerezve a jelenetek váltakozását. A történet paradox módon a hallgatag, leginkább náthás vámpírra emlékeztető Legris úr (Balázsi Róbert) érkezésével gyorsul fel igazán. A vendégek egyre gyűlnek, a kiadott szobák kulcsaival vonul az emeletre a nyakában biztos-ami-biztos-alapon ormótlan keresztet viselő kikapós feleség, Nadine (Liszi Melinda), és szeretője, Vincent. Nadine szórakoztató jelenség, egyetlen hibája (a házasságtörésen kívül), hogy nem hagy elég hosszú szüneteket a férjjel telefonálva, gyakorlatilag a válasz lehetőségét is elvéve felszarvazott urától.
A második felvonás bájosan műfrancia giccszenével és újabb izgalmas figurák feltűnésének ígéretével indul. Immár férj, feleség és szerető is piros-púderszín szettet visel, jelezve, hogy ők a mesterségesen előidézett őrületben is valamelyest összetartoznak. Piros „munkaruhájában” robban be a Hotel Mimóza csúsztatott miliőjébe Paquerette (Király M. Alexandra), a cserfes prostituált, aki rögvest „állandóra” szeretne magának szobát biztosítani fizetős légyottjaihoz. Közben elsül egy puska, megtudjuk, hogy a csöndjeiben is végtelenül szórakoztató Legris úr nem kaszkadőr, hanem főkönyvelő, majd hazaér Magali tengerész férje, Charles (Katkó Ferenc) is. Ezúttal az ő öltözete „nem illik a képbe”, a többiek már „berendezkedtek” a hazugságra. A háziúr tanácstalanságának Jean-Francois vet véget – egy újabb, mindennél elsöprőbb hazugsággal. A minibárból egyre fogy az ital, megy az oda-vissza, a közönség csak kapkodja a fejét, a bár melletti kanapé szinte „terápiás”, és valamilyen formában mindenki hazudik mindenkinek. A nézőn kívül senki, talán még az eseményeket ügyetlen, zsinórokat összegabalyító bábjátékosként irányító Jean-Francois sem lehet biztos abban, hogy ki mit tud, mit sejt, illetve mit hisz, ám végül a világ helyreáll, és a férfi beszedheti a kamuhotel tábláját.
Az előadás legnagyobb erénye abban rejlik, hogy betartja mindazt, amit ígér. Mégis, tartogat olyan apró meglepetéseket, mosolyra vagy ámulatra okot adó részleteket és momentumokat, mint a megcsalt hitvest alakító Tarsoly Krisztina könnyes, önfeledt-őrült monológja. A Hotel Mimóza tehát épp olyan jól esik, mint a karakterek által a délfrancia vidéken üdvözülten fogyasztott pohár pezsgő – feketeribiszkével.
Pierre Chesnot: Hotel Mimóza. Rendezte: Katkó Ferenc. Játsszák: Csomós Lajos, Tarsoly Krisztina, Fehér Tímea, Katkó Ferenc, Szabó Lajos, Nádra Kitti/Márki Szabina, Balázsi Róbert, Király M- Alexandra, Liszi Melinda, Tege Antal, Lévai Attila, Kraszkó György, Szűcs Attila. Bemutató: Békéscsabai Jókai Színház, 2020. november 6.
