Ötödik alkalommal adják át a Magyar Teátrum Díjakat

Ötödik alkalommal adják át szombaton a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjakat, a gálaestet az idén is rögzíti a közmédia.

Idén először a Magyar Teátrumi Társaság hat díjával együtt adják át az egyik tagszervezet, a Magyar Színháztechnikai Szövetség által az idén alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról elnevezett Tolnay Pál-díjat is.

Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a gála rendezője az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Magyar Teátrum Díjra való a jelöléshez két állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. A gálaesten a színészek, táncosok azért lépnek fel, hogy megköszönjék a háttérszakmák képviselőinek egész éves munkájukat – emelte ki.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. Az idén öt szakmai díjat és egy nemzetiségi különdíjat adnak át. A díjat a zsűri döntése alapján megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre.

Az elmúlt négy évben olyan szakmák képviselői részesültek az elismerésben, mint például fodrász, ügyelő, maszkmester, kalapos, színpadmester, patinázó, kellékes vagy öltöztető. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondta: a díj 1000 eurós (mintegy 300 ezer forintos) pénzjutalommal jár.

Szűcsborus János, a Magyar Színháztechnikai Szövetség elnöke elmondta: Tolnay Pál kiemelkedő személyisége volt a magyar színháztechnikai életnek, a Magyar Állami Operaház első mérnöke volt. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely a technikai haladást segítette bekerülni a színházak világába. A díjazott személyének kiválasztásához Tolnay Pál életútja ad kapaszkodót.

A szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a díjazott az oklevél mellett egy Tolnay Pál portréját és egy színházi jelképet ábrázoló bronz plakettet, Sztancsik János képzőművész munkáját veheti át és szintén 1000 euró pénzjutalomban részesül.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta: a közmédia mindig is kiemelten fontosnak tartotta a kultúrát, hiszen a közmédia, a televízió és a rádió is kulturális intézmény. “Rokon szakma a televíziózás és a rádiózás a színházi világgal, hiszen mindannyian nézők tömegeinek készítünk előadásokat, műsorokat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gálaest jó alkalom, hogy közösen hozzanak létre valamit.

Mint mondta, a kezdetektől fogva közvetítik felvételről a gálát. Arról beszélt, hogy a színházi világgal egyébként is jó a kapcsolata a közmédiának, a kulturális műsorokon túl egyre több alkalommal rögzítenek teljes színházi előadásokat is. A jövőben pedig ez rendszeresebbé válik, hiszen ennek nagy hagyománya van a magyar televíziózásban.

Az ünnepi gálaest műsorvezetői Jegyes-Tóth Kriszta és Németh Kristóf lesznek. A műsorban a békéscsabai színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei lépnek fel.