Othello Gyulaházán

Májusban új bemutató szerepel a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műsorán. Gádor Béla – Tasnádi István: Othello Gyulaházán című zenés komédiája a hónap közepén kerül bemutatásra.

A darab bármely színház műsorpolitikájának lényeges kérdését feszegeti: Shakespeare vagy operett? Othello, vagy Vereckei Szilvia? Legtöbbször a művészet és a szórakoztatás gond nélkül megfér egymás mellett, előfordulhat azonban olyan eset, ami mégis kiveri a biztosítékot. Egy összeszokott, vidéki társulat, ahol mindenkinek megvan a maga feladata, nem reagál pozitívan, ha egy kívülálló egyszer csak jön, és mindent összezavar. Márpedig a tettvágytól fűtött fiatal rendező épp ezt teszi: nagyratörő terveivel alaposan felkavarja a gyulaházi társulat kellemes állóvizét: a primadonnából mellékszereplőt csinál, a kezdőből pedig főszereplőt.

A darab rendezője, Telihay Péter számára nem teljesen ismeretlen Zalaegerszeg: „27 éve jártam itt utoljára, katonaként. Fajsúlyos egy év volt. Egy embert ismertem, egy orvost, Koncz doktort, aki a szülőorvosom volt. Kabalisztikus, hogy tőle tudtam meg apám halálát. Sok minden köt hozzá.”

Arra a kérdésre, hogy került most ismét Egerszegre, a válasz egyszerű: „a volt művészeti vezető tavaly májusban keresett meg, hogy rendeznék-e egy színházi vígjátékot, ami egy híres film színpadi adaptációja. Ez az Othello Gyulaházán.”

Ami, a komédiát illeti: „számomra azért érdekes, mert Tasnádi István darabját két nappal előtte olvastam, mielőtt megkértek volna, hogy rendezzem meg. Érdekes, hogy korábban már – 2006 tavaszán – rendeztem az Othellot. Szeretem azokat a darabokat, amelyek egy színház belső életéről, a színészek és a színházi emberek kínlódásairól, megszállottságáról és sebezhetőségéről szólnak. Ez a darab sok életismerettel, bölcs iróniával és nagyon szórakoztatóan enged bepillantást számunkra egy színházi társulat mindennapjaiba. Lehetőség számunkra: színészek, rendezők, színházi emberek számára, hogy egy kicsit derüljünk magunkon.”

A jövőre vonatkozó feladatok is tartogatnak érdekességet a rendező számára: „a sors iróniája, hogy a legközelebbi munkám szintén egy nagy Shakespeare klasszikus Nyíregyházán – nem Gyulaházán! –, a Lear király”

A zalaegerszegi publikum Barnaki László szerepében Farkas Ignácot, Pálmai Violaként Kovács Olgát, Vermes igazgatóként Urházy Gábor Lászlót, Szusits Mártaként Debrei Zsuzsát láthatja, Debrődy főrendező Kanda Pál, Tornyos Franci Kricsár Kamill, Katona doktor Hertelendy Attila, Mókuci Kiss Ernő, valamint Pötyike Pap Lujza.

A jelmezeket Csík György tervezte, a díszlet a rendező, Telihay Péter.

Ferencz András