Orgonasíp és börtönrács

Szabó Magda: Kígyómarás – bemutató a Soproni Petőfi Színházban

Debrecen szülötteként külön örömet és megtiszteltetést éreztem, amiért POSZT versenyprogram-válogatói küldetésemben első utam Szabó Magda Kígyómarásának bemutatójára, Sopronba vezetett.

Gali László rendezésében, dramaturgja lehettem egykor Szabó Magda Csokonairól írott darabjának. A Macskák szerdája (Szent Bertalan nappala) előkészületei során megtapasztalhattam, mennyire összetett feladat a Szabó Magda szövegeivel, és az írónő személyével való foglalatoskodás. Mintha azt akarta volna, hogy az élet bonyolultságát, a költő kicsapatásának körülményeit fejezze ki minden mondata külön-külön is, a maga kerek egész igazságában. Nem engedte a mondatot sem kurtítani, sem részekre bontani. Tartva az indítékarányok megbomlásától, ugyanilyen állhatatosan ragaszkodott a cselekmény valamennyi mellékszálához. Csak a szavakban hitt, a szöveget nem lehetett helyzetteremtő színészi energiákkal helyettesíteni.

Megküzdött az eleven szerző árnyával Csikos Sándor színész-rendező is, amikor a Kígyómarás debreceni bemutatására vállalkozott (2005). Súlyosbította a helyzetét, hogy a darab eredeti műformája regény (Disznótor címmel jelent meg), s majd utóbb került az írója adaptációjában színpadra: az elbeszélésben negyedszázadot megélni természetes, eljátszani azonban színészpróbáló feladat. Az írónő akkoriban szorosan nyomában volt a színre kerülő darabjainak. Szeretett az olvasópróbán szerepelni; kijavítgatta a művet interpretáló rendező hangsúlyhibáit, mintegy pályára állítva a társulatot.

Sopron nem Debrecen, s már messzire emelkedett tőlünk a vigyázó írói tekintet. Talán az ő mégis jelenvalóságára utal a díszletet tervező Pataki András mennyezetről alábocsátott orgonasípsora, amely az alulról kinövő oszlopsorral találkozva, megképezi látványban a vágyott, s alighanem az égivé lett bírának is tetsző szellemi horizontot. Ha akarom orgonasípsor, ha akarom börtönrácsrendszer: egymástól elválasztott, de egymásból elválaszthatatlanul következő drámaszínterek.

Ha nem rács és orgona, akkor cseppkőbarlang: délszaki szenvedélyek verme. A szappanfőző családból tanítóvá emelkedett Tóth János beleszeret a lecsúszott arisztokrata Kémery Paulába. Összeházasodnak, pedig a nő azt a fiatal orvost szereti, akihez nem mehet hozzá, mert az apja kommunista múltja miatt kilátástalan a helyzete a városban. Tóthba is szerelmes egy alig felnőtt lány, Iboly, de érzelme észrevétlen marad, s hozzámegy jobb híján a szíve választottja öccséhez. Szalay, az orvos az elhelyezkedése érdekében szintén érdekházasságot köt. A szerelmi hatszögben keletkező feszültségek lassan, ám elkerülhetetlenül kiérlelik a megtisztító tragédiát.

A soproni előadásban Molnár Anikó a magyar színpad Nasztaszja Filippovnájává emeli Kémery Paula alakját. Valóságos angyaldémon, aki zsigeri zsarnok – Tóth Jánostól előbb reverzálist követel, aztán a családjától tiltja el; a szerelmébe visszafogadott Szalayt moszkvai tanulmányúttól tartja vissza –, s az akaratának kizárólagos eszköze a lénye sugárzása. Ellenszenvesen szeszélyes és bársonyosan logikus: a viselkedési végletek között szélsebes váltásokra képes. Szerelmei ideális partnerek. Gál Tamás (Tóth János) Paula iránti vonzalmának kialakulásában a leány származási rangjának tetszetőssége hajszálnyira megelőzi a feltoluló szerelmi ösztönt, s ez által rávetül egész viselkedésére – a szeretetére, önzetlenségére, áldozatkészségére is – az eltervezettség árnya. Horváth Andor (Szalay Gábor) természetes ellenpont. Az egymásra lobbanásuk Paulinával, és az egymás lényével való átitatódásuk magától értetődő, a közöttük lévő földrajzi távolságtól, s az idő múlásától független biokémiai helyzet. Hiába különbözik a két férfi, a nővel szembeni kiszolgáltatottságukban egyenrangúak: ahogyan Dosztojevszkijnél A félkegyelműben Rogozsin éppen úgy találhatta volna holtan Miskin herceg lakásán Nasztaszja Filippovnát, mint ahogyan ellenkezőleg, a valóságban történt.

„A könyv nyugtalanító emlékeim közé tartozott, mert megjelenése a nyugati könyvpiacokon mélyítette az előző sikerek emlékét, a marxista elemzők meg elérkezettnek látták az időt, hogy figyelmeztessenek, fékezzem pimasz írómagatartásomat, amely mindig belecsempész valamit történeteimbe, ami a rendszer riasztó fogyatékosságaira figyelmeztet. A hazai sajtó elhúzta a nótámat, a nyugati esztéták nemes irodalmi közegbe soroltak, az angol Brontëk és az ókori görög drámaírók közé. A második a Kígyómarás című dráma. A siker és támadások, a pozitív olvasói és szakmai válasz hatására a Jókai Színház megkért, írjam a regényt színpadra, ez fordulópont volt a pályámon, akkor jegyződtem el a drámaírással is. Ajtay Andor volt a Kígyómarás címmel létrejött színdarab rendezője. Kirobbanó siker lett, be is tiltották.” – nyilatkozta régebben Szabó Magda. Pataky András rendezése viszonylagos háttérben tartja a mű történelmi/társadalmi vonatkozásait, nagyobb teret engedve a személyiség-lélektani mozgatóknak. A közelmúltban tanúi lehettünk, ahogyan Székely János drámája, a Caligula helytartója új értelmezést kapott a megváltozott korban. Reménykedjünk, a soproni előadás is elindítja a Kígyómarást az igazi felfedeztetés útján.