Ördögkatlan Fesztivál tizedszer, visszatekintéssel és újdonságokkal

Tizedik alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A sokszínű művészeti rendezvényen augusztus 1-jétől 5-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett visszatekintenek az elmúlt tíz évre.

"Első védnökünk, Cseh Tamás nyitotta meg az első Ördögkatlant 2008-ban a nagyharsányi iskola tornatermében. Kis fesztiválként indultunk, de az évek során lett egy lelkes csapat, kiteljesedtünk, megnőttünk. Az elmúlt évek felidézése mellett idén is több olyan produkció lesz, amely csak nálunk lesz látható" – mondta Bérczes László főszervező a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A jubileumi programban szerepel Verdi Requiemjének nagyszabású előadása, Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert, jön a francia Galapiat kortárs cirkuszi társulat, az Ukrán Udvar házigazdája lesz Both Miklós, koncertet ad mások mellett a Quimby, a Kiscsillag, Lajkó Félix, Alexander Balanescu, levetítik és színházban is előadják Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását. Mint Hajdu Szabolcs elmondta, új előadásuk, a Kálmán-nap is színre kerül a villánykövesdi faluházban.

Új regényéből olvas fel Krasznahorkai László. Utóbbi az idei Ördögkatlan díszvendége lesz, akárcsak Hajdu Szabolcs, az öt előadással érkező Szkéné Színház, a Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart vagy Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet is felvonultató Fonó Budai Zeneház, és a fesztiválon évek óta fellépő művészházaspár, Kolonits Klára operaénekes és Dinnyés Dániel karmester.

"A megszokott helyszínen, Beremenden idén nem egy, hanem három komolyzenei előadás lesz. Verdi Requiemjét augusztus 4-én a Nemzeti Filharmonikusok zenekarával és kórusával adjuk elő, egyben emléket állítunk az együttes tavaly elhunyt vezetőjének, Kocsis Zoltánnak is. Az előadáson szólistaként Fodor Bernadett, Kolonits Klára, Brickner Szabolcs és Gábor Géza működik közre" – mondta Dinnyés Dániel.

Szólt arról is, hogy előző nap, augusztus 3-én Verdi Operagálát is tartanak, itt mások mellett László Boldizsár is hallható lesz, és 5-én szintén lesz egy klasszikus zenei koncert.

Kiss Mónika, a másik főszervező arról beszélt, hogy az augusztus 5-i Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncerten a nagyharsányi szoborparkban Beck Zoltán lesz a házigazda, fellép mások mellett Másik János, Alexander Balanescu, Lovasi András, Víg Mihály, a francia Wombo Orchestra, Kiss Tibor, a Budapest Bár és a 30Y is. "A kilencvenes években majdnem lett egy közös koncertje Budapesten Cohennek és Cseh Tamásnak. Cohen elfogadta a meghívást, de aztán elvonult egy kolostorba elmélkedni, így végül nem találkoztak" – idézte fel Kiss Mónika.

Both Miklós világzenei gitárprímás a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy most tért vissza öthónapos ukrajnai népzenegyűjtő útjáról.

"A három éve zajló projekt keretében eddig mintegy ötven faluban jártunk. A nagyharsányi Ukrán Udvarba idén elhozunk 24, többségében 80 év feletti embert az ukrajnai paraszti közösségből és nem koncertszerűen, hanem az ottani kultúrát bemutatva adunk közös műsort. Lesz ukrán esküvő, filmvetítések, beszélgetések és ukrán vacsora is" – tette hozzá Both Miklós.

A Szkéné mellett jelen lesz az Ördögkatlanban az Orlai Produkció (például a Kétely című új darab bemutatójával), a Vígszínház, a Csiky Gergely Színház, Pintér Béla, Jordán Tamás, a Tünet Együttes vagy a Budapesti és a Kaposvári Színművészeti Egyetem előadásai.

Mint elhangzott, a k2 vándorszínház az Ördögkatlan utolsó napján négy helyszínen lejátssza az elmúlt években itt bemutatott valamennyi előadását, tehát A nagyharsányi menyasszonyt, A kisharsányi vőlegényt és A villánykövesdi vőfélyt, negyediknek pedig az idén közönség elé kerülő A beremendi lakodalom című darabját.

Az irodalmi program része lesz Háy János, Térey János, Peer Krisztián és Kiss Tibor Noé is, a kortárs táncot egy Pina Bausch-emlékkiállítás képviseli zenés-táncos improvizációkkal, különleges programokkal, a színházi előadások és a koncertek mellett például opera- és dalírás workshoppal, börtönrádiósokkal készül a Göttinger Pál vezette Caminus csapat a kisharsányi Kovács Udvarházban, de lesznek gyerekprogramok is, benne Halász Judit-, Rutkai Bori-, Szalóki Ági-koncert.

Bérczes László elmondta, hogy a jubileumi Ördögkatlan költségvetése mintegy 150 millió forint, ennek többsége állami támogatás. Naponta várhatóan 10-15 ezer ember fog megfordulni a fesztivál ötven-hatvan helyszínének több száz programján. Petz Annamária gazdasági vezető beszámolt arról, hogy ismét gyűjtést indítanak annak érdekében, hogy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tudjanak vendégül látni a fesztiválon, ezúttal Adorjásból.