Orbánné harmadszor

Szokatlan beszélgetésféle Pásztor Erzsi Jászai Mari-, és Balázs Béla-díjas, Érdemes mûvésszel

Jóval korábban érkeztem a megbeszélt időpontnál, így volt időm még egyszer átfutni a vele- és róla készült cikkeket. Szerettem volna jól felkészültnek tűnni, hiszen ő is, én is tudtuk, nem kenyerem ez a „riporteresdi”. Mivel már évek óta van szerencsém ismerni Őt, gondoltam, ezen az apróságon majd csak átlendülünk együtt. Nem is tévedtem, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dologba vágtam a fejszémet. Elmondtam neki, mire gondoltam: a cikket Orbánné újbóli megformálására szeretném építeni, ez lenne a vezérfonal.

– Rendben! – lelkesedik, majd azonnal belevág, hogy elmesélje, milyen volt a hétvégi bemutatója Sopronban. (Dürrenmatt: Play Strindberg; rendező: Csiszár Imre.) Saját bevallása szerint még soha nem volt ilyen nehéz próbafolyamata. Találkozott már Dürrenmattal, de még A fizikusok Doktornőjeként Pécsett a hetvenes években sem volt ennyire összetett, fárasztó munkája – mondja, és közben ragyog a szeme. Látszik rajta, hogy ha fárasztó és nehéz is volt, szerette. Meg is erősít ebben a hitemben.

– Nagyon megszerettem. Az elején, kicsit tartottam tőle, hogy öreg vagyok én már ehhez, de Csiszár meg nyugtatott, hogy a darab mondanivalója sokkal fontosabb, mint az, hogy hány éves vagyok – teszi hozzá, és felkacag azzal az utánozhatatlan Pásztor Erzsis nevetéssel.

A cikk folytatását a Magyar Teátrum októberi számában találja.