Maradjunk kapcsolatban!

Látcső

Önállóan működik tovább a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Önállóan működik augusztustól a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, ehhez átalakítják a teátrumot is működtető kft.-t. Salgótarján közgyűlése csütörtökön hozta meg a döntést azért, hogy a színház kiemelt előadóművészeti szervezetté válhasson és nagyobb állami támogatást kaphasson.

Fekete Zsolt polgármester az ülésen ismertette: az önkormányzat jelenleg a más feladatokat is ellátó Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.-n keresztül működteti a színházat.

A társulatot 2013. június 11-én vették nyilvántartásba előadóművészeti szervezetként, a művészeti tevékenységének jellege szerint egytagozatos (prózai) színházként működik.

A színház 2016 augusztusában kezdeményezte a kiemelt előadóművészeti szervezetté való minősítést, de a Színházművészeti Bizottság nem támogatta a kérelmet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig a kedvező döntés érdekében az önálló kft. megalakítását javasolta.

A polgármester elmondta: mivel szeretnék, hogy a színház megfeleljen a kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetek számára előírt kritériumrendszernek – ami jelentős mértékű támogatás elnyerését jelenthetné a színház számára -, indokolt a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. profiltisztítása úgy, hogy a cég a jövőben tisztán színházként működjön tovább, míg egyéb feladataira egy új gazdasági társaságot alapítanak. Ez lehetővé teszi, hogy a színház az eddig megszerzett regisztrációit jogfolytonosan tovább vigye – tette hozzá.

A salgótarjáni színház augusztus elsejétől válik önállóvá, erről egyhangúlag szavaztak Salgótarján képviselői.

Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a döntés után az MTI-nek elmondta: valószínűleg Zenthe Ferenc nevét veszi majd fel a kft. is, és új szervezeti felépítést, színházi struktúrát kell kialakítaniuk.

Kitért arra, hogy 2017 októberében újra beadták a kérelmet és mivel 2016-ban a szakmai szempontoknak megfelelt a színház, azzal, hogy megszűnik az egyetlen kifogásolt feltétel, 2019-ben már kiemelt támogatást kaphatnak. Ez az egytagozatos prózai színházaknál 80 és 150 millió forint között alakul számos szempont értékelése alapján és mint az igazgató elmondta, a Zenthe Ferenc Színház jelenleg 18 millió forintos működési állami támogatást kap, valamint tájolásra, produkciók előállítására ötmillió forintot.

Lehet látni, hogy a kiemelt státus mekkora előrelépést jelenthet mind a művészeti, mind a háttérmunkában; lehetőség nyílna a gépjárműpark fejlesztésére, a raktárkapacitás bővítésére, technikai eszközfejlesztésre – tette hozzá.

Simon Lajos elmondta azt is: a hetedik évadra készülve hat premiert terveznek, négy nagy színházi és két kamaraszínházi bemutatót. Megtartják a bérletstruktúrát, vagyis a következő évben is közel ötven színházi előadás lesz Salgótarjánban. Saját produkcióikkal folytatják a tájolást, és növelni akarják a 2017-es, száz fölötti vendégszereplés számát. A cél az, hogy a következő évadban nagyjából kétszáz színházi esemény kapcsolódjon a Zenthe Ferenc Színházhoz.

A következő évadban is láthatják nézők a társulat tagjai között Mikó Istvánt, Koltai Róbertet, Vándor Évát, Bozó Andreát, az egyik őszi premierre pedig Fenyő Iván szerződtetését tervezik Salgótarjánban.

Látcső

Fekete Péter lett az új Kultúráért felelős államtitkár

Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át. A köztársasági elnök 2018. május 22-ei hatállyal Fekete Pétert az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárává nevezte ki. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Tizenegy bemutatót tervez a Vörösmarty Színház következő évadában

Tizenegy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a következő évadban; a premierek között lesz a Perelj, Uram!, a Mercedes Benz, Az én kis hűtőkamrám, a Chicago, a 80 nap alatt a Föld körül, Az ember tragédiája és A vágy villamosa című darab is. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Kilenc bemutatót tervez a Békéscsabai Jókai Színház a 2018/2019-es évadban

Kilenc bemutatót tervez a Békéscsabai Jókai Színház a 2018/2019-es évadban, ebből hat magyar szerző műve – jelentette be a színház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház jövő évadának műsorában

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház 2018-2019-es évadának műsorában, amelyben tizenöt premiert tartanak – tájékoztatta a teátrum kedden az MTI-t. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Lukács Gyöngyi és Ramón Vargas önálló estjei tavasszal az Erkel Színházban

Lukács Gyöngyi, az Operaház örökös tagja pályafutásának 30 éves jubileumát ünnepli nagyszabású gálakoncerttel az Erkel Színházban március 12-én, míg Ramón Vargas mexikói tenor március 19-én egy temperamentumos, latin és mediterrán művekből válogató dalesttel lép a közönség elé. (tovább…)

Tovább olvasom

Látcső

Nemzeti Színház – Vidnyánszky Attila marad a vezető

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: