Olasz-magyar kulturális fesztivál indul Triesztben


Az Olaszország és Magyarország közötti, de szélesebb értelemben az egész közép-európai térség kulturális kapcsolatainak újraindítását és erősítését célozza a Triesztben április 21-én kezdődő fesztivál, amelyet Giorgiő Pressburger emlékének szentelnek.

A fesztivál szervezőbizottságát vezető Mauro Caputo az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az április 26-ig tartó kulturális programsorozat újra kívánja építeni az Olaszország és Magyarország közötti kulturális hidat, és egyben azt a párbeszédet, amely évezredeken át a közép-európai térség közösségei jellegzetességének számított.

Hangsúlyozta, hogy a TriBu.City Fest névre keresztelt fesztivál Trieszt és Budapest városa fémjelzi, de a részvétel egész “Közép-Európa” előtt nyitott.

A fesztivál a Budapesten 1937-ben született és 2017-ben Triesztben elhunyt Giorgio Pressburgernek állít emléket. A mindkét országhoz és azok kultúrájához szorosan kötődő író, dramaturg, rendező, a Budapesti Olasz Kultúrintézet volt igazgatója, több mint tíz évig vezette a Mittelfest közép-európai kulturális fesztivált a Trieszttől hetven kilométerre található Cividale del Friuliban.

Pressburger írásaiban azt vallotta, hogy Trieszt városa az ideális középpont a Budapest és Róma képviselte európai kultúrák találkozására.

Pressburger központi motorja volt az olasz magyar kulturális kapcsolatoknak, vele indulunk újra” – nyilatkozott az MTI-nek Mauro Caputo rendező, forgatókönyvíró aki Pressburger közeli munkatársa volt.

A fesztivál helyszíneként a Trieszt központjában található Galleria Tergesteót választották. Egy héten át az irodalom, a képzőművészet, a zene, a színház, a film képviselői adnak találkozót egymásnak, és számos olaszországi és magyarországi kulturális egyesület, intézmény jelezte csatlakozását, köztük a Római Magyar Akadémia.

Mauro Caputo elmondta, hogy több, Trieszthez történelmi szállal kötődő magyar város is jelen lesz, és Szlovéniából és Horvátországból is érdeklődés kíséri az eseményt.

Hiányt pótlunk azzal, hogy a közép-európai kultúrának ismét közös otthont teremtünk Triesztben

– hangoztatta Mauro Caputo. Hozzátette, hogy a szervezőbizottság tervei szerint a fesztivált minden évben megrendezik. Célunk, hogy Trieszt városa ismét aktív szerepet töltsön be az “európai kulturális találkozások terében”, aminek ma már jelentős gazdasági vetülete is van – fejtette ki.

A programot még nem hozták nyilvánosságra, de Mauro Caputo elmondta, hogy a fesztivált a Giorgio Pressburgernek szentelt kiállítással nyitják meg. A zenés események között szerepel egy közép-európai bál ezernyolcszázas évekbeli jelmezekkel, és egy sakktorna is, szintén Pressburger emlékére, aki közismerten jó sakkjátékos volt.