Oberon mankóval

A színpadi szerepek és az élet történései örökös kölcsönhatásban vannak egymással – vallják a színészek. Előfordul, hogy egy darab eseményei rímelnek a színész magánéletére, míg néha maga az élet rendezi át az előadást. Ez történt a kecskeméti Katona József Színházban, a Szentivánéji álom előadása kapcsán is: Kőszegi Ákos térdsérülése miatt mankóval, illetve bottal alakítja Oberont, a tündérkirályt. Beszélgetésünk során i erről kérdeztük először.

– Mi történt a lábával, ami miatt bottal kell színpadra lépnie a Szentivánéji álomban?

– Egy régi porcsérülés okozta a bajt. Nagy terhelésnek volt kitéve a lábam, és egyszer csak annyira beduzzadt, hogy nem tudtam kinyújtani. Megvizsgálták, kiderült, hogy műteni kell. Az operációt arra a három hétre időzítettem, amikor épp nem játszottam Kecskeméten, de a műtét során sajnos beigazolódott az orvos gyanúja: komplikáltabb beavatkozásra volt szükség, mint először hittük. Így a gyógyulás is sokkal hosszabb időt vesz igénybe. Ez eléggé megnehezítette számomra a próbafolyamatot: a műtét után egy hétig otthon feküdtem, később pedig két mankóval próbáltam, hiszen nem állhattam rá a műtött lábamra. Megpróbáltuk elfogadni a helyzetet, hogy bottal fogok játszani az előadásban. Ez együtt jár azzal, hogy jelentősen lelassult a figura mozgása. De minden rosszban van valami jó: a lassúság különleges bukét, egyfajta időtlenséget kölcsönzött Oberonnak. Ezért aztán a kézmozgást és a tekintetet is ehhez igazítottam. Oberon mindenről tud, ami történik a világban, és egy apró mozdulata is elég ahhoz, hogy megváltoztassa az eseményeket – tündérkirályként nincs miért rohannia.

– Rusznyák Gábor koncepciója szerint Ön játssza Oberont, az égi uralkodót, és Théseust, a földi királyt is. Milyen jellemek ők? Mennyire hasonlóak?

– Kettejük döntései a cselekmény fő mozgatórugói. Nagyon hasonlóak, ezért is döntött úgy a rendező, hogy mindkét szerepet rám bízza. Oberonban is megvannak az emberi érzések: tombol benne a düh, a vágy, a féltékenység, uralkodni és birtokolni akar. Théseust is hasonló érzelmek motiválják. Ők tulajdonképpen egymás folytatásai. A Szentivánéji álmot rengetegféle feldolgozásban láttam már, elemzéseket is olvastam róla: számos lehetőség és megoldás rejlik benne. Rusznyák Gábor is kitalált egy nagyon erős koncepciót a darabbal kapcsolatban. Théseus eszerint egy színházigazgató, az előadás kezdetén pedig egy színházi öltözőt látnak a nézők. Így tehát a színházban lényegül át Théseus Oberonná, Hippolyta pedig Titániává. A mi értelmezésünkben Théseus a társulat vezető színésznőjét készül feleségül venni, bár nem derül ki pontosan, hogy a hölgyet kényszerítik erre a lépésre, vagy ő is akarja ezt a házasságot. Oberon rettentően féltékeny Titániára, de közben mindenáron meg akarja szerezni azt az indiai fiút, akit neje is kedvel. A sok ármánykodás és zűrzavar után azonban minden úgy lesz, ahogy Théseus és Oberon eltervezte… Színházi berkekben sok a titokzatosság, az áthallás. A színész és a szerep élete olykor egybemosódik, nehéz elkülöníteni – a rendező ezt megmutatja a darabban. Az előadásban az aspektusnak is nagyon fontos szerepe van: nem mindegy, ki honnan néz valamit. Kívülről szemlélve néhány emberi érzelem és cselekedet mulatságosnak tűnhet. De annak, aki átéli keserves gyötrelem. Szerintem ez is nagyon érdekessé teszi a mi feldolgozásunkat. Úgy vélem, Shakespeare nagyon furcsa író. A művei olyanok, mint egy mély barlang: belát az ember valameddig, de fogalma sincs, hogy hol van a vége. Fokozatosan döbbentünk rá, hogy mennyi mindent nem tudunk még a Szentivánéji álomról. S az előbbi hasonlattal élve, ha a próbafolyamat során csak öt centivel beljebb jutottunk a Shakespeare-barlangban, akkor elmondhatjuk, hogy valamit sejtünk abból, ami a mélyben található.