Nőtt a veszprémi Pannon Várszínház nézőszáma az elmúlt évadban

Kétezerrel nőtt a veszprémi Pannon Várszínház nézőszáma az elmúlt évadban: több mint 63 ezren látták az előadásokat – közölte a teátrum igazgatója a csütörtöki évadzáró társulati ülésen Veszprémben.
Vándorfi László elmondta, hogy a színházban összesen 224 előadást játszottak, ebből 193 alkalommal saját produkciót állítottak színpadra.
Az igazgató az évad legsikeresebb előadásaként az Egy darabot a szívemből című darabot említette, amelyben Máté Péter és S. Nagy István dalai csendültek fel teljesen újszerű hangszerelésben.
Vándorfi László kiemelte Peter Shaffer Equus című darabját is, amelyet – mint fogalmazott – példamutató szellemi és technikai felkészülés előzött meg.
A két éve alapított Évad színésze-díjat idén Blaskó Péter kapta, aki Nemzeti Színház-beli elfoglaltsága miatt telefonon köszönte meg a társulat tagjainak az elismerést. A pályakezdő színészek számára alapított Junior-díjat Szente Árpád Csaba és Frakas-Csányi Attila vehette át a társulati ülésen.
A közönség az évad legjobb előadásának az Egy darabot a szívemből című produkciót ítélte, ezt követte a nézők szavazatai alapján az Equus, majd az Egy bolond százat csinál. Az évad legnépszerűbb színésze a közönség szavazati alapján Szelle Dávid lett.
A nyári tervekről szólva Vándorfi László elmondta, hogy a Mária Evangéliuma című rockoperát július 6-án mutatják be Veszprémben a Hangvillában. A Padlás című produkció premierje július 29-én, az Egy darabot a szívemből című zenés darabé pedig július 30-án lesz a veszprémi vár udvarán.