Németh Ákos vígjátéka Zentán

Nem minden por cukor

Ahol hullamentes a krimi, és gyógyír a bűnre a bűn, ott a játék csak víg lehet. Az Autótolvajok vonzza a közönségbarát művészszínházat álmodó, vagy sikerszerepre kiéhezett színészek által ostromlott direktorokat, de rájárnak szellemesen fordított szövegére az angol felolvasószínházak, kompakt karakterei miatt, pedig az amatőrtársulatok is. Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója a műfaji változatosság jegyében tűzte műsorra az új Stúdióban, közvetlenül az Ibsen-bemutatójuk után.

Rendez a szerző. Előfordul ilyesmi, hogy a rendezői hajlamú írót a saját darabja ihleti meg. Németh Ákos megkísérelte ismeretlen anyagként kezelni az Autótolvajokat, s illeszkedni elképzeléseivel a zentai színház nyújtotta környezetbe. Környezeti adottság az, hogy a társulat kicsi; fiatalok alkotják, akik energikusak, tehetségesek és igényesek. Ennyi tényező együttállása feltétlenül kikényszeríti az odafigyelést, nem lehet alapul venni Nyíregyháza, Marosvásárhely, Birmingham vagy Pécs színre vivői tapasztalatát.

Maga az alaphelyzet, persze adott: meghal Móni nagyanyja, s emiatt a jócskán felcseperedett leányunoka zsebpénz, míg a háziorvos pálinka nélkül marad. Brünn biztosan emlékezne rá, ha járt volna főiskolára, a hozzátartozói pedig nyilván büszkék lennének a főiskolás Brrünnre, de hozzátartozók nincsenek, sőt büszkeséggel gyanúsítható barátnő sincs, legfeljebb egy tíz évvel korosabb lengyel özvegy, akihez eljár hetente háromszor, és mamának szólítja. Brünn problémákat old meg, ám egyformán mindegyiket, például rövid csövű puskával hadonászva kéri a ragtapaszt, ha a patikus Molnárné nem áll rögtön a szolgálatára – ezért problémák inkább ne adódjanak. Áron hiába végzett egyetemet padlószőnyeg szakon, a vendéglős Ildikó nem engedi be a lakásába, késő este szakvéleményt nyilvánítani. Lacika, a műtősfiú a balpék, mindenki lábtörlője. Aztán kocka fordul kocka hátán, de ebben a műfajban az értékelő krónika szerzője a „folyamatban lévő ügyekről” nem tehet nyilatkozatot.

Annyi azonban elmondható, hogy az ábrázolt élősködővilágban épp nemzedékváltás zajlik, s ez nagyszerű lehetőséget kínál a zentai társulat fiataljainak az alakoskodásra. A mostanában mesterdiplomázó színésznő, Verebes Judit Nanette, a törékeny idős hölgy, aki a tacskója székletében reggelenként gyakran talál emberi maradványokat, révült buzgalmában, pedig egy zacskó, porcukornak látszó anyagra bukkan, s kínál Lukács atya teájába, amikor történetesen a lehetséges százötven zsoltár közül a százötvenegyediknek a kottáját keresi a kórusfoglalkozásra, félretanulás céljából. Szilágyi Áron a porozott tea felhörpintése előtt sem látszódhat tök százasnak: ő a lelki és közigazgatási rend őreinek (Lukács atya, plébános, Ferike, rendőrzászlós, Motoros rendőr) megformálója, s amint mutatja: a rend és a korlát közt van rokonértelem. Főszerepe (Ildikó) mellé, jut egy stratégiai epizódszerep László Juditnak is: Molnárné, a nagyon szingli gyógyszerész két rablás áldozata lesz: először a drogfüggő Lacika támadja meg, utána a sebesült ujjú Brünn, ragtapaszért. Előbb a patikusbecsület lánglelkű védelmezője, utóbb a ragtapaszrablónak odaadná viszont a napi bevételt, sőt a méregszekrény kódját is.

Egymaga Brünn, belsőleg többszereplős darab. Nešić Máté. Mindent eltalál a fegyverével, azt kivéve, amire kilövési engedélye van. Szexuális hajlandóságát az élet kihívásai lebegtetik: szíjaztatja magát Móni által, a aközben vall költői keresetlenséggel a hivatásáról:
Brünn –    Céget  alapítani olyan, mint bankot rabolni zsaruk  nélkül. Ezt a legjobban a Máriusz tudja.  Lenyűgöz, amikor azt mondja „Hát akkor… alapítsunk egy céget.”   Libabőrös leszek tőle. Na, már most, én nála vagyonkezelő vagyok. Ezt tudni kell, ez így működik.   Egyszer kiszálltak a zsaruk hozzánk, egy helyiségbe, ahol kérdezgettünk egy illetőt, akivel gondjaink voltak, és már három körme hiányzott.   De a gondjaink nem oldódtak meg.   Ott volt a Mura egy kalapáccsal, meg a Lebowski ikrek, akiknek olyan a fejük, hogy egyszer már egy pitbull is megijedt tőlük.  Na, most kérdez engem a Rendőrség.    „Maguk mit csinálnak itt?”   „Üzleti megbeszélés.”   „És maga kicsoda?”     Mondom: „Brünn vagyok, ez itt a Stardust Rt, bejegyzett libériai cég.”  Offshore cég, szép cég, tiszta cég, nem is láttatok még tisztább céget.   Ismerek valakit, aki, ha gondjai adódnak, azt mondja, hát akkor alapítsunk egy céget, és engem ez lenyűgöz.  „És mivel foglalkozik a cég?”     „Kaszinókat épít és üzemeltet, hadnagy úr. Mi építettük és működtetjük a Stardust Casinot. Hatszázkét égő van csak az S betűben.”     Erre azt mondja a nagy Lebowski, hogy „Igen hatszázkettő”, de neki kár bármit mondani, mert olyan feje van. Hálisten, a Mura nem mondott semmit, mert az asztal alatt nála volt a kalapács.  Na, most kérdi a Rendőrség „És ön, Brünn úr, mit csinál a részvénytársaságnál?”     „Vagyonkezelő vagyok.” Kérdi a Murát a kalapáccsal. „És ön?” „Vagyonkezelő vagyok.” Akkor a Lebowski ikreket, bár őket kár kérdezni, mert tőlük egyszer már egy pitbull is megijedt.  „És maguk?” „Mi vagyonkezelők vagyunk, a vagyont kezeljük.”  „És az úrnak mért vérzik a keze?” „Elestem a fürdőszobában, és beütöttem a fejem.”  „De a keze vérzik.”  „Bocsánat, elestem a fürdőszobában, és beütöttem a kezem.”  „De nagyon vérzik.”  „Nagyon beütöttem.”    És kérdez engem „Mondja, uram, maga tényleg vagyonkezelő?” „Igen, hadnagy úr.”   „És mi a munkája, mint vagyon kezelőnek?”  „Problémákat oldok meg.” Hát így van ez.

Az étteremvezető Ildikó, és a (majdnem) mindenki által Ankénak szólított éttermi felszolgáló – Móni: Lőrinc Tímea – valódi kapcsolatát tilos elárulnom. László Judit meghívása Ildikó szerepére, kitűnő igazgatói/rendezői kezdeményezés volt. A főnök-beosztotti, illetve a szerelmi vetélytársi viszony a tulaj ágyasa címért, s a kliensek szerelméért a két nő között, délszaki temperamentumot, maffiavilági pszicho-fizikumot követel, s ebben ők tökéletes partnerek. A Németh Ákos által elképzelt, balkáni stílusú vérbohózat csúcsragadozói. Mindketten legbelülről építkeznek, ami közben precízen adagoltak az érzéki rezdüléseik, a libaságuk szinte professzori.

Lacika pillanatnyilag egyiküknél sem jár sikerrel. Benne a félnótás, ám/vagy furfangos népi hős figuráját teremti újra a rendező: a műtősfiú, aki ismeri a méregszekrény kódját – Papp Arnold – annyira semennyi, hogy belehalna, ha értelemmel fertőződne az agyvize. Ha az idülten meghaló idülten születik, akkor bármi történjék vele a bejövet és kimenet pontja közti, úgynevezett életidőben, az a teremtés csodája. Lacika teremtésének az a csodája, hogy elkerüli a halál is. Óriási kedvvel és odaadással megformált szerep.

Virág György Dal, a folyton dudorászó, régi vágású bűnöző-vállalkozó, a kistérségi Keresztapa, Dévai Zoltán Áron, éttermi felszolgáló, aki a jövő emberének gondolja magát. Valójában mindketten a maffiahatalmi hierarchia alsó lépcsőit koptatják. Egy-bűnözős élettérben mozognak, ahol a kiszerelt rádiót legfeljebb a sértett autótulajdonosnak tudja eladásra kínálni a tolvaj.

Brünn tudja ezt. Ő masszírozta valaha Máriusz hátát is. (A nevet olyan titokzatos tisztelettel mondja ki, mint Rejtő Jenő hősei azt, hogy az igazi Trebitsch.) Brünn ex machina. Az értelmileg alultáplált ügyeskedők, a málé szerelemkeresők sokadik generációs gyülekezete a megérdemelt, speciálisan boldog révbe ér: olyanba, mint amilyen üdítően képtelen az ötven jelenetre tagolt színdarab. Repertoárképes előadás.