Négy bemutatót tart a Kolibri Színház az új évadban

Négy bemutatót tervez az új évadban a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, és két koprodukciós projektet is az új szezonban láthat először a budapesti közönség.

Családi produkciónak készül a Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséje nyomán Horváth Péter által írt zenés mesejáték, A császárfiú álma, amelyet Novák János igazgató állít színpadra az évad első nagyszínházi bemutatójaként – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint Novák János számára azért is izgalmas ez a darab, mert Jókai egyedülálló, kínai témájú történetének színpadra állításakor az augusztusban Pekingben megrendezett ASSITEJ Világtalálkozón szerzett friss élményeiből is meríteni tud.

Már szeptemberben elkezdődnek Cecilie Lundsholt és Esther Richardson Az áruló című ifjúsági darabjának próbái Vidovszky György rendező vezetésével. A rendhagyó formában készült interaktív játékot iskolai kihelyezett előadásként mutatják be az évad második felében.

Szívós Károly Rosemarie Eichinger osztrák szerző Esznek-e a halottak epertortát? című könyvéből készít előadást a Kolibri Fészekben, a bemutató 2019 januárjában lesz.

Tavasszal Fábri Péter Jászon és az atléták – Az aranygyapjú története, avagy hogyan született az olimpia? című darabja debütál a nagyszínpadon, Novák János rendezésében.

A szeptemberi Kolibri Évadnyitó Fesztiválon láthatja először a budapesti közönség a norvég Teatret Varttal és a cseh South Bohemian Theatre-rel közösen létrehozott Binaurális hang című kísérleti etűdöt, amelynek író-rendezője Vidovszky György.

A júliusi bécsi és budapesti bemutatók után Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című báboperájának továbbjátszását is tervezik az Operettszínház Raktárszínházában. A Kolibri Színház és az Armel Opera Festival közös produkcióját Novák János rendezte, a népszerű operaénekesek mellett az énekes-bábos szerepeket a Kolibri művészei alakítják.

A közleményben kiemelik a színház csaknem negyven repertoár-előadása között a csecsemőszínházi előadások, valamint a gyakran kortárs szerzők közreműködésével létrejött ifjúsági produkciók fontosságát, hiszen a Kolibri Színház mindkét területen példaadó mintát képvisel. Novák János az új évad egyik fő irányvonalaként jelölte meg, hogy a társulat által megteremtett értékeket, a magyarországi és nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő színvonalú produkciókat minél szélesebb körben ismertté tegyék a határokon túl is – teszik hozzá.