Ne azt lássa a néző a színpadon, mint az utcán!

Térey-darab felolvasószínházként a POSzT-on

A POSzT egyik forró délutánjának üde színfoltja volt (és nem csak a tematika miatt), a Színház– és Filmművészeti Egyetem elsőéves hallgatóinak előadása Forgács Péter rendezésében. A Legkisebb Jégkorszak című darab egymást övező, lazán szerveződő jelenetek hálója segítségével próbálja a kortárs magyar burzsoázia báját és baját felfogni.

Az egyes mozgás-és szövegetűdök, bár hétköznapiak, mégis képesek megmutatni a mindennapi szituációk mögött meghúzódó mélyebb tartalmakat, hiszen egy-egy ilyen szélsőséges helyzet alkalmat adhat mind az emberségesség , mind a hiányosságok reprezentálására.
 

A színen több ízben feltűnő, „pasiügyeket” tárgyaló barátnők cseveje kétségkívül szórakoztató, s humorsokszorítás gyanánt is nélkölözhetetlen, szerencsére azonban ez a téma-tendencia nem esik át az esztétikai ló túloldalára, megőrzi a mindig csak kívánt, de pillanatokra mégis jelen lévő dramaturgiai egyensúlyt. A mozaikos szerkesztés pedig épp a mozgásbetéteknek köszönhetően őrzi meg egységes stiláris jellegét. Kétségkívül nem könnyű színpadra alkalmazni, kiemelésekkel és egyes részletek szükségképpeni elhallgatásával reprezentálni a terjedelménél és sokszínűségénél fogva is monumentálisnak nevezhető regényt. A szabadversekben íródott verses regény a színmű során tovább lazult. Ugyan a POSZTon látható előadás nem csak szemezgeti, hanem ki is javázza Térey János szöveganyagát, hagy esélyt a kíváncsiságra is. (Térey János maga írt színdarabot regényéből, amelyet Kovács Krisztina dramaturg fejlesztett tovább és  Forgács Péter alkalmazott színpadra.)

A drámában a kar szerepét egy fizikai színház és gesztusszínház között félúton egyensúlyozó tömegmozgás tölti be. Csoportképek és csoportmozgóképek váltogatják egymást.  Mintha csúszkáló, eső-kelő animefigurák lennének, egy groteszk jégkorszak-videójáték figurái. A kinetikus elemek elsősorban a hangulat árnyalását szolgálják, noha néha megelőzik a jelenet folyása közben kialakuló érzelemhullámzásokat, ezzel mintegy egyszerre túlhangsúlyozva és karikírozva azokat.  A túljáratott mozdulatelemek nem ritkán fordulnak önnön ellentettjükbe; a határozottság tétovának hat, a sietség egyhelyben járássá, haladni képtelenséggé válik, az erotikus tánc pedig idétlenül.
 

 

A 11 szereplős előadás a felolvasószínházi jelleghez mérten professzionalitást és kellő felkészültséget mutat. A jellemek elkülöníthetőek, érdekesek, a megfelelő hangsúlyok színesítik és segítik a szöveg befogadását. Mindez természetesnek és minimálisan elvárhatónak tűnhet, tekintve azonban, hogy az előadók igen fiatalok még, a Színház – és Filmművészeti Egyetem elsőéves színészhallgatói közül kerültek ki, mindenképpen figyelemre méltó. Látszik, hogy összeszokott osztályról, színpadi jelenhez szokott színésznövendékekről van szó, akik a pillanatnyi fáziskéséseket, apróbb nyelvbotlásokat is zavar nélkül, azonnal korrigálják. A felolvasószínház a festészet metaforájával élve csupán egy skicc, amelyből azonban máris látszanak a kész alkotás főbb jellemvonásai. Forgách Péter rendezői irányvonalai jó irányba vezetik a stilizált dráma első, a színpad irányába megtett lépéseit.  Ezek afféle felvetéseknek tekinthetőek, a kísérletezés létjogosultnak tekinthető stációinak.

A dráma felvillantja az elmúlt 8 év számos politikai és sajtóeseményét, a cél persze, nem a „közéleti nosztalgia” és nem is a dokumentáció, Térey János nem kíván korának Tinódi Lantos Sebestyénje lenni. Az előadás utáni beszélgetésben ki is emeli, szerinte fontos, hogy „ne azt lássa a néző a színpadon, mint az utcán”. 

A Legkisebb Jégkorszakban nem csak az időjárás, hanem a rá adott reakciók is kiszámíthatatlanok és furcsák. Ami azonban a kabaréba illő jelenetekben egyszerre kacagtató és fájdalmas, hogy korántsem elképzelhetetlen, hogy vezetőink, embertársaink hasonló szituációkban abszurdnál abszurdabb cselekvési mintákat rajzolnának, érdemes tehát eljátszani a gondolattal, hogy mi történne kis országunkban, ha tényleg előállna egy kisebb (nagyobb) jégkorszak, ilyen kánikulában, ez épp elég kellemes agytorna.

Viola Szandra