A napi szintű munkában hisz Gemza Péter

Főiskolás korában szeretett bele a színházba, majd Nagy József társulatával bejárta a világot. Még Vidnyánszky Attila igazgatósága alatt, Franciaországban ismerkedett meg a Csokonai Színház akkori társulatával, idén júliustól pedig a teátrum igazgatója.

Nem teljesen új számára a szerep, hisz az elmúlt öt évben művészeti vezetőként megismerkedett a magyarországi kőszínházak helyzetével is. Igazgatóként úgy tervezi, hogy kevesebbet rendez majd, inkább a Csokonai helyi és nemzetközi menedzselésére helyezi a hangsúlyt. Gemza Péterrel a jó színház kritériumairól, az európaiságról és a következő évadról beszélgettünk még augusztus elején.

Volt már időd kikapcsolódásra a nyáron?

Eddig nem, mert júliusban az igazgatói feladatkör átadás-átvétele zajlott, és sok időt fordítottam a színház szervezeti struktúrájának átalakítására is. Ezek megoldása volt a legfontosabb, de heti szinten foglalkozunk az Európa Kulturális Fővárosa projekttel is. Azáltal, hogy a ROHU pályázaton két projektünk az első helyre került, gőzerővel nekiálltunk azok tovább gondolásának is. Kulturális Inkubátor és Képzési Központ és Értéktár a két projekt neve – ezzel kapcsolatban a szakmaiság biztosítása a feladatom: a megvalósíthatóság, a jelenlegi szervezeti struktúra és a jövőbeli szervezeti struktúra és működés összehangolása, hogy praktikus értelemben zökkenőmentes, szakmai értelemben pedig organikus legyen a folytatás.

De a kérdésedre visszakanyarodva, természetesen nyaralni is fogunk. Dél-Franciaországba utazunk, ahol a kisebbik lányom keresztszülei élnek. Fontosnak tartom, hogy szakítsak érdemi időt a családra. Az elmúlt öt év egyfajta tréning volt, mert ha nem törekszem erre tudatosan, akkor sokkal kevesebbet lennék velük.

Mi jelenti a pihenést számotokra?

Sok olvasás és beszélgetés. Beszélgetős család vagyunk, és ilyenkor az a jó, hogy hosszabban végig lehet gondolni dolgokat, és minőségi együttlétté válik a nyaralás.

Amikor megkaptad az igazgatói kinevezésed, megfordult a fejedben, hogy a színház épületének felújításával együtt igencsak nehéz feladatra vállalkoztál, vagy az a típus vagy, akit motiválnak a kihívások?

Inkább a második. Ha már egyszer nekiálltunk annak, hogy megírjuk a pályázatot és vállalkoztam a feladatra, már nem gondolkozom azon, milyen terhet vettem a vállamra. Sokan mondták, hogy felépítem majd, de nem én fogok benne dolgozni. Én ezt nem így látom, mert építeni, valaminek a kialakításában részt venni szép és fontos feladat. Lehetőséget kaptunk arra, hogy felépítsünk egy olyan struktúrát, ami lehet, hogy a következő 25-50 évre meghatározza a debreceni színház – a városi kulturális élet legnagyobb intézménye – infrastrukturális és szervezeti helyzetét. Ez kihívás. Az itt dolgozók alkalmasak erre a feladatra. Az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy magas művészi színvonalon tudunk működni, alkalmasak vagyunk egy ilyen intézmény vezetésére, és ennél nagyobb horderejű projektek megtervezésére és végrehajtására is.

Inspirálnak a komoly feladatok?

Nagyon. Nem is tudok másképp dolgozni.

Mi az első meghatározó emléked arról, amikor már tudatosult benned, hogy a komoly, tudatos munka hozott eredményt?  

91-ben láttam a Commedia Tempiót, Nagy József egyik előadását az Operettszínházban. Főiskolás voltam, de akkor már megalapítottuk a Pont Színházat, vagyis a színházzal már erős volt a kapcsolatom. Úgy jöttem ki az előadásról, hogy vagy legalább ilyen színvonalon csináljuk, vagy bejutok ebbe a társulatba. Nagy pillanat volt, amikor két év múlva ez sikerült.

Hogy érted el, hogy társulati tag légy?

Semmi másban nem hiszek, csak a napi szintű munkában. Volt 15-20 gyakorlat, amit ismertem, és minden nap, ha nem volt partner, akkor egyedül is dolgoztam. Fizikális, improvizációs, tréning jellegű gyakorlatsorokat képzelj el. Könnyebbség volt, hogy sokáig tornáztam, könnyen memorizáltam, és viszonylag erős is voltam, vagyis a képességek adottak voltak, hogy gyorsan tudjak fejlődni. A napi szintű gyakorlás nélkül viszont nem lett volna semmi az egészből. Nekem ez működik, ebben hiszek.

Most az tűnt működőképesnek, hogy a Csokonaiban folytasd?

Ezek már csak következmények.

Az elmúlt öt év szinte törvényszerű következménye?

Inkább mondjuk azt, hogy megteremtettem a lehetőséget. Azt mondtam magamban, hogy alkalmas vagyok rá, szeretném csinálni, és ezt tudattam mindenkivel. A napi szintű munka teremti meg ennek is a biztonságát.  Átlátható rendszert kell építeni, és azt kell működtetni. Változást is csak úgy lehet generálni, ha átlátható a rendszer. Mint egy óra. Úgy cserélhető ki egy fogaskerék, ha világos az, hogy maga a dolog miként működik.

Európai évadot hirdetett a színház és többször hangsúlyoztad, hogy a nemzetközi színpadokon is helytálló társulatban, színházban gondolkodsz. Mit értesz európaiság alatt?

Biztos vagyok benne, hogy lehet úgy menedzselni egy nemzeti színházat, hogy annak legyen európai kisugárzása. Önmagában az európai színház kifejezést is nehéz definiálni, mert ha megnézzük, megvolt ez a törekvés az elmúlt öt évben is: születtek olyan színvonalú előadások, amelyek nyugodtan megállhatták volna a helyüket bárhol a világon.  A jó színvonalú előadások mellett a menedzsmentnek teljesen más szinten kellene működnie. Sok múlik azon, hogy a vezetők mennyire mobilak, benne tudnak-e lenni egy állandó európai körforgásban, amely lehetővé teszi, hogy ismertté váljon mindaz, amit csinálnak. A marketing a közönség felől fontos, nemzetközi szinten viszont kapcsolatépítési feladata van egy vezetőnek.

Azt mondtad, hogy ezt tartod az egyik legfontosabb feladatodnak…

Igen, már csak azért is, mert ebben nagy előnyöm, hogy beszélek két nyelvet, és sok mindenkit megismertem ebből a szcénából az alatt a húsz év alatt, amíg kint éltem. Ez állandó jelenlétet igényel az európai színházi fórumokon, helyszíneken. Ott kell lenni, beszélgetni, itthon pedig össze kell válogatni jól az alkotógárdát, a rendezőket, színészeket. Olyan beszélgetéseket kell szervezni, ami a nyitás felé viszi a társulatot.

Mikor leszel elégedett az általad vezetett színházzal?

A jó színháznak három kritériumnak kell eleget tennie. Az egyik a közönség megelégedettsége, vagyis, hogy mindenki találja meg a maga előadásait, az őt megszólító produkciókat. A második, hogy a társulat büszke tudjon lenni magára, hisz a színészek nem bábuk, akiket beállítunk, és előadnak valamit, hanem alkotóművészek, akiknek lételemük, hogy kiteljesedjenek a munkájukban. Erről gyakran elfeledkezünk. Ahhoz, hogy hosszú távon, magas színvonalon működjön egy színház, autonóm művészként kell rájuk tekintenünk. A harmadik a szakmai elismerés, hogy legyen visszhangja annak, amit csinálunk. Mindemellett szeretném elkerülni az összehasonlítgatásokat. Mondok példát. Ha egy művészszínház négy előadást készít egy évadban, az teljesen más gondolkodást igényel, mintha 14-15 premier nehezedik egy társulatra. Más elbírálás alá esik egy befogadószínház is, vagy egy olyan intézmény, amely befogadószínházi feladatot is ellát. Épp ezért azon vagyok, hogy erős társulat jöjjön létre.

Az első évadod műsorterve széles műfaji skálán mozog, igyekszik kielégíteni a különböző nézői igényeket, ami nyilván egy jogos elvárás, abban viszont nem a megszokott képet mutatja, hogy több olyan darabot is találunk, amelyet nem vagy alig játszanak a magyar színházak, de ott van bennük a népszerűség lehetősége. Ez tudatos törekvés volt?

Nyilván van egyfajta nyitottság és érzékenység bennem a világra, ami szűrőként működik. Minél sokszínűbb, szélesebb a rálátás a világra, annál érdekesebb és vibrálóbb az évad. Aztán látni kell, hogy milyen színészek vannak most Debrecenben, látni kell, kiket lehet meghívni, majd ezt követően tervezhetek rendezőkkel, átgondolva abból a szempontból is a formálódó repertoárt, hogy melyik alkotó, melyik színésszel, melyik témában találna kapcsolódási pontokat.

Nemrég megkezdődött a bérletárusítás. A repertoár előadásai közül miket vársz leginkább?

Azt gondolom, hogy ez egy kiegyensúlyozott évad, és remélem, hogy mindenki talál majd az ízlésének megfelelő darabot. A zenés műfajban kíváncsi vagyok Bonnie & Clyde musicalre, ami a fiatalok számára is fontos kérdéseket feszeget és nem játszották még Magyarországon. Ha keresgélünk, sok jól énekelhető, izgalmas darabot találunk, amit bármilyen okból, akár aktualitásuk miatt érdemes elővenni. Kiváló szereposztással játsszuk majd az Augusztus Oklahomában című fekete komédiát, ezt ezért is várom, a Biedermann és a gyújtogatókat pedig különleges, abszurd világa miatt. A Júlia kisasszonyban fontos találkozások lesznek, hisz vendégként Móga Piroska és az a Jeles András dolgozik majd itt, akit a legjobb magyar színházi rendezők között tartok számon. Lesz egy kemény, rendkívül nehéz és szívbe markoló dráma, Sarah Kane-től a Szétbombázva, aminek nagyon-nagyon örülök, hogy a színházunkban láthatom majd, és igazán kíváncsi vagyok. Most válogattam, miközben tényleg izgalommal nézek az egész évad elé.