Nagy Szilvia: BOLERO – GG Tánc Eger
A GG Tánc Eger 2020. február 28-án mutatta be Bolero című táncjátékát az egri Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpadán. Az előadás Maurice Ravel, francia zeneszerző emléke előtt tiszteleg születésének 145. évfordulóján. Legismertebb művét, a Bolerót, a legerotikusabb klasszikusként tartják számon. Az alkotók azonban nem ragadtak le a közhelyeknél.
Hogy ez a színházi produkció sokkal több, mint amire számítanánk, az már az alcímből is kiderül: ökobalett. És valóban, a táncművészet és az ökológia találkozásáról van szó. 2020-ban, amikor az emberiség legnagyobb kihívása, hogy megmentse önmagát és az életet maga körül a Földön, ez talán nem is annyira meglepő témaválasztás. Az előadó-művészetekben sajnos még mindig kevéssé jellemző a környezetvédelmi szerepvállalást sürgető repertoár, és mint ilyen, a Bolero különleges kincs. Az ember és a természet harmóniájának utópiája, a közelgő klímakatasztrófa és a fajfenntartás kérdései jelennek meg a színpadon.
A másik érdekesség, ami azonnal feltűnik az alkotók listáját szemlélve, hogy a darabnak három koreográfus-rendezője van. Topolánszky Tamás (Harangozó-díjas, Érdemes Művész) tagozatvezető két másik koreográfust is felkért maga mellé: Rovó Virágnak ez az első koreográfusi munkája, Halász Gábor neve pedig már jól ismert a hazai táncéletben. Ravel misztikus zenéin keresztül így, hárman együtt, három különböző generáció szemszögét képviselve járják be azokat az utakat, amelyek kivezethetnek az emberi pusztításból és önpusztításából.
A három koreográfus elképzelését az előadás dramaturgja, Pinczés István, Jászai-díjas rendező fűzte egységbe. Bár nem mindig lehet egyértelműen szétválasztani, mi az ő koncepciója, mi koreográfusi elképzelés, a három rész zavartalanul egynemű, egymásra épülő szerkesztése az ő szakértelmét bizonyítja. Ugyanakkor, ha a kezünkbe vesszük a Bolero műsorfüzetét, a részegységek leírásában megismerhetjük Pinczés István magas irodalmisággal fogalmazott gondolatait is, melyek a műsorfüzetet kivételes módon az előadás szerves részévé emelik.
A moderntánc bemutatókon megszokhattuk a letisztult, minimalista látványvilágot. A Bolero azonban ebből a szempontból is más. Bár a díszlet és a jelmez továbbra is praktikus és funkcionális, sokszimbólumos rendszer, a mű csúcspontja grandiózus és barokkosan fenséges. Papp Janó jelmeztervező hatalmas anyagmennyiséget megmozgatva lélegzetelállító képet tár elénk, mindeközben marad „minimalistán maximalista”: a színpadra álmodott díszlet jelmez is egyben; egy részlete sem felesleges; a mondanivalót erősítő, illuzórikus, kreatívan használható és kreatívan használt remek.
Az 1 óra 20 perces előadás komplexitása hatalmas fegyelmet és koncentrációt követel a táncművészektől. A társulat magas munkamorálja a darab minden pillanatában érzékelhető. Nagy energiákkal dolgoznak, a mozdulatokat a tudatosság, a gondolatiság és a valós érzelmi átélés vezeti. A színészi játék természetes, a jelenlét állandó. Az előadás végigvezeti őket a színpadi létezés minden skáláján: egyszer finom idegekkel rezegnek, másszor dühös energiával rombolnak; hol maga alá temeti őket a fájdalom, hol pedig felfalja őket a mohó hiúság; vágyuk lehet tiszta, nemes vágy, vagy zsigeri szenvedély. A fokozódó, katartikus csúcspontig vezető feszültséget egy pillanatra sem törik meg. Teljesítményük minden szempontból elismerésre méltó.
A GG Tánc Eger Bolerója egy sokrétűen összetett, kigondolt összművészeti produkció. Minden eszközt megragad az expresszív közlésre, hiszen az üzenet mindennél fontosabb, a kifejezésmód mégsem erőszakos. A legtisztább, legbelsőbb énünkhöz szól, és a sugallt válaszok igazságát mind érezzük, hiszen az az „egyetemes természeti rend” mindannyiunkban létező igazsága.
(Fotó: Gál Gábor)
