Maradjunk kapcsolatban!

Színi krónika

Művészetben a lényeg

DráMa hat napban, Székelyudvarhelyen

Mai színázhatás, avagy hogyan alakul át a színház geopolitikai termőföldjén a nézőművészet. Kortárs drámával foglalkozva mindig felmerülnek ezen előadóművészeti ág gyakorlati kérdései: mi a különbség a kortárs dráma és a színpadi szöveg között, hol van a határ belső színpadi folyamatok, érzetközpontúság és irodalmi alapokon nyugvó színház között, lehet-e a klasszikus mai, illetve hogyan változott meg a rendező, drámaíró és dramaturg kapcsolata/szerepe a színházzal?

DráMa hét Székelyudvarhelyen hat napban zajlott, ami alatt a kérdések mélyvizébe merültek drámaírók, rendezők a T.E.A. alkotókkal való találkozásokon, a szakma képviselői a kortárs színházi folyamatoknak dedikált kerekasztal-beszélgetésen, és közvetlen impulzusként vetettek fel problémákat az előadások is. Minden találkozási pont, amely a héten zajlott, levegővételt jelentett a sokszor alábukó kortárs meghatározások tömegében. Csupán az írókra reflektálva megtudhattuk: a mai dráma (át)írás kockázat, elvárások függvénye, viszont egy olyan vállalkozás, amely kinyitja a színházat és felszólít a világról való gondolkodásra. A T.E.A. egyik meghívottjaként például Kozma Dávid alkotói világával ismerkedhettünk meg, akinek életében mindig érdekes pontot jelentett kettős nemzetisége, román-magyarként. A Kolozsváron végzett gyergyói fiú már több, mint 15 éve él Finnországban és munkálkodik egy más fajta szemlélet –mondjuk egy Székely Csaba féle– megmutatásán. A Szeretik a banánt elvtársak? című darabot finnül formálta előadássá a European Theatre Collective csapatának tagjaként. Székely Csaba darabjának installációs, műfajközi megformálása, segített olyan mélységek megélésében, amelyhez a mindennapi események nemigen szolgáltatnak alapot. Finnországra való átírása pedig, igazi egzotikumként hatott az ottani közönség körében. Külföldi tartózkodását indokolva, az alkotó elmondta: itthon nem olyan, mintha itthon lenne kettős identitása miatt, ott viszont teljesen idegen, így szabadon gyakorolhatja nemzetközi művészetét.

kerekasztal_radu_afrim_masolata.jpg

A belső színházi folyamatok sokszor alkotók közötti dialógusba fúlnak, az előadás egymás megoldásainak kihívásában alszik ki, ezáltal többé-kevésbe a néző egy színpadi keringő összezavart lépéseit tisztázhatja az est végén. Tegnapról mára válik a kortárs klasszikussá és máról holnapra beszél a klasszikus mai világunkról, mindez a színház paradigmaváltásának függvényében, fejtették ki a Kortárs Folyamatok (szöveg és előadás) kerekasztal-beszélgetés résztvevői Albert Mária, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárának moderálásával. Szűcs Katalin Ágnes színházi kritikus szavaival élve, a klasszikus darabok mondanivalójukban egyenrangúak lehetnek a kortárssal, ha olvasatuk a mából történik, hiszen érvényesek minden időben, más-más aspektusból szemlélve. Példájában felhozta a Hamlet-szellem karakterek kapcsolatát, amely ma már a manipuláció megszemélyesítéseként jelenhet meg, a szellem mint provokatőr, és Hamlet, aki egy feladatot teljesít. Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi színház művészeti vezetője rámutatott a tényre, hogy a színházcsinálásban nem lehet eldönteni, hogy mi tud majd nyomot hagyni, ennek ellenére alkotni kell, mivel a művészet alapja az eredetiség, melyen keresztül érvényességet nyer az előadás. A színházak a drámaírók és új rendezői megközelítések együttműködésével nyerhetnek érvényt kitűzött céljaiknak. A beszélgetésen résztvevő írók a kockázatvállalásról és annak kifizetődéséről osztották meg gondolataikat, tapasztalataikat. Székely Csaba drámaíró megfogalmazta az átírás művészetének hátrányait és előnyeit: egyrészt az átirat mindig az eredeti visszfényében létezik majd, másrészt az alkotás folyamatában mindig ott van a kapaszkodó, maga a szöveg. Lőkös Ildikó, színházi dramaturg, reflektált az író munkája alapján arra az oda-vissza játékra, amely a kortárs és a klasszikus darabok közt jön létre. Egy-egy produkció érdekessége, ezekben az esetekben ott ragadható meg, ahol a nézők igénye, az alkotók szándékával találkozik. Ez alapján valós az igény egy másabb kommunikációra, amely nem föltétlenül művészetközi, hanem az emberekhez szól, lényegi kérdéseket tesz fel társadalmunkról, miközben alakítja a jövőről alkotott képzetet. A színházi élmény az ember ősi-gyermeki állapotára épül, bevon és elvonatkoztatni enged, ha a néző képes énjét elvárásaitól lecsupaszítani. Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi történik a rendezői színházzal? A válasz egyszerű, hiszen mint mindenben, itt is a kapcsolati rendszer átformálása lesz a kulcs: a rendező a piramis csúcsáról impulzus donorként lép új alkotói közegébe, ahol más formanyelven összerántja, segíti a vele összhangban működő alkotókat.

 

ithaka.jpg

 

A színház tehát olyan intenzív élménnyé kell hogy váljék, mint a tömegsírlátvány befogadásának első pillanatai. Leképezi a megfogalmazhatatlant, majd a nézői megváltás idézetévé lényegül. A fesztivál ideje alatt előadott produkciók kortárs magyar, román és külföldi szerzők drámáit vitték színre, hangulatukban különbözőek, érzetvilágukban a realista vonásoktól a rituális elemekig mozogtak, azonban mindenik magában hordozta a „ma” fogalmát. Resurrection Blues hangulat és feléled saját magunk előtti idegenségünk gondolata az abszurd megfogalmazásaiban. A 3 nopți cu Madox (Madox- három éjszaka), az És a csellóval mi legyen? (r. Beczásy Áron) Matei Vișniec abszurd színházi világában felerősödik a nyomasztó érzés, hogy mindenkinek megvan a maga Madox-sza és sokan menekülnénk az idegesítő belső csellósunktól. Az utóbbi előadást kiegészítve, Győrfi Csaba rendezésében a Fade Out is repertoárra került, ahol a történet mozgásban, a test abszolúttá válásában rajzolódott ki, más nézőpontból újabb perspektívát nyitva meg. A forma absztrakciója folytatódott, habár a téma egyre inkább szociálpolitikai realitásunk tükrözésébe ment át, miközben a kisrealizmus megbomlani látszott. A Cătincă Drăgănescu rendezésében előadott Bányavakságot, Hunyadi István Bányavirág előadása követte, mindkét esetben, különböző színházi formák használatával műfaji dekonstruálással született meg a produkció. A sötét sorsok állapotomlását, még az egyre ritkuló repedésekből átszivárgó humor visszhangjai sem voltak képesek visszaállítani: az ítélet már régen megszületett az emberek között. De hol zárul le társadalmi emberré válásunk folyamata? Roberto Zucco színpadi élményében a dinamikus szcenika képződményei, a szétbomlasztott dialógusok, fény-történések elengedik a cselekményt és a befejezhetetlenség felé sodornak. Zakariás Zalán rendezői világában, Roberto Zucco mint szaggatott menetű stációdráma jelenik meg, amelyben az emberek közé zártságtól való menekülés problémája érzetek formájában csapódik le. Itt nem a falak miatt nehéz egymáshoz férkőzni, ebben az előadásban mindenki saját kis kalickáját alkotja és életük átváltozásaiban, egy torzult világban, az utolsó állomás túlmutat a temetőn. A mindenkori létnek tükröt tartani sokszor bizonyul szélmalomharcnak, de hol máshol lehet legélesebb a kép, mint a művészetekben?

 

tea_masolata_masolata.jpg

 

A szeptember 19 és 24-edike között zajló székelyudvarhelyi DráMa színházfesztivál izgalmas előadás-kínálata mellett, a Színházak éjszakáján is folytatta a fesztiválozók és színházkedvelők szórakoztatását. Ha valaki netán farkasszem nézésre vágyott, esetleg egy kötetlen holdfényes sétára a Küküllő partján, akkor több „bérlésre” ajánlkozó színész(nő) közül válogathatott kedvére. A különböző világnézetekből és sorsokból összekovácsolódott produkciók nehéz hangulatát enyhítendő, örömzenéléssel ajándékozták meg a még éjjeli fél kettőkor is kitartó közönséget. A színészekből és rendezőből rögtönzött zenekar saját bevallása szerint egyszer volt az örömzenélés, majd lett az öröm és végül maradt az –amit lesütött pillantásoktól kísérve,- előadtak a színház előterében. Önmeghatározás ide vagy oda, a hangulat visszaigazolta az eredeti elnevezést, és a hét eseményei forrongó teremzajjal zárultak, habár a tükör megmaradt.

 

zucco_0126_resize.jpg

 

Képek: Rab Zoltán, Biró Márton, Balázs Attila, Demeter Kata és Rend Orsi

Hirdetés

Színi krónika

TERMÉKMEGJELENÍTÉS

large_Linke Dorottya 1..jpg

 

by Spirita Társulat

Fehér, szürke fekete. Szabályos, geometrikus formák, kockaalakok. Mintha egy számítógép vagy egy iPhone felszínét vizsgálnánk meg közelebbről a Bethlen Téri Színház színpadán. Rideg és kietlen. Ahogyan önmagában bármilyen elektronikus eszköz is ilyen. Csakhogy a Galkó Janka által létrehozott és megálmodott teret nem mi, hanem a benne mozgó, beszélő és cselekvő szereplők működtetik. Ők, vagyis a Spirita Társulat színészei pörgetik a színházi iPhone felületét… így tárul szemünk elé kb. 100 percben a számítástechnika egyik úttörőjének, Steve Jobs életének (talán) legfontosabb három éve, 1984, 1986 és 1998, és azok (számítástechnikailag jelentős) eseményei.

Egressy G. Tamás iJobs című rendezésében, valamint az általa írt szövegkönyvben nemcsak a teljesen más szinteken mozgó és gondolkodó zseni, hanem az emberi mivoltáról, emberi érzéseiről elfeledkezni látszó (vagy vágyó) férfi, a környezete számára elviselhetetlen munkamániás figurája is megjelenik.

Az előadás alapvetően hű eredeti forrásához, a Danny Boyle-féle, 2016. januárjában bemutatott Steve Jobs című filmhez, illetve Aaron Sorkin forgatókönyvéhez. Ugyanakkor egy-két pontban nagyon is eltér, így a színpadi adaptáció sajátos és egyedi ízt és stílust kapott: a fehér linóleummal lefedett színpad közepén a(z egyébként a ˝számítástechnikai ördögről”szóló) színdarab kezdetén alkalmazott technikai megoldás (videó) keretében látjuk meg azt a bizonyos garázst, ahol minden elkezdődött… Később tájékoztató jellegű feliratok jelennek meg, amelyek az előadás során korszakelválasztóként is funkcionálnak. Ezeket a feliratokat minden sorból nagyon jól el lehet olvasni, bár látványelemként talán a nézőtér legfelső sorában hat a legerősebben – amikor esélyünk lesz rálátnunk az eseményekre. A színpadon történteket magunkénak is érezhetjük, hiszen ebben élünk. Ezek az emberek köztünk járnak, ezek a szituációk nem ismeretlenek előttünk. Ezért is szólhat ki egy-egy szereplő a darab második felében a közönség sorai közül a reflektorfényben álló, magabiztos(nak tűnő) Steve Jobshoz.

 

700_Linke Dorottya.jpg

A jelenetek hidegségét, ridegségét a színpadképen túl talán a karakterek (nem a színészek!) modorossága, az őszinte pillanatok és az őszinte emberi megnyilvánulások hiánya vagy kis száma okozza. Egressy G. Tamás szigorú, szinte már kegyetlenül érzéketlen játékstílusban prezentált Steve Jobsának világában és környezetében mindenki fél, elégedetlen vagy dühös. Ebben a világban gyengéd(ebb) érzelmeknek nincs helyük. Legalábbis nincs sok. Nem lehet érzelmes a Steve titkárnőjét, az általa ˝munkahelyi feleségeként” nevezett Joanna Hoffmannt alakító Fodor Boglárka, hiszen a bemutatók, a sajtótájékoztatók megrendezéséhez, és egyáltalán, Jobs személyiségéhez, annak elviseléséhez túlélésre, nem érzékenységre van szükség. Az ifjú segéd, Andy Hertzfeld megformálója, Kocsis Fülöp Soma is hamar megtanulja, hogy ha nem hűti le kissé fiatalos szenvedélyét és igazságérzetét, megeszik a nagyhalak. Fejér Máténak, azaz Joel Pforzheimernek, a tenyérbemászó, olykor túlzottan is ficsúr újságírónak meg pláne nincsen szüksége semmiféle érzelmességre, hiszen akkor hogyan tudná megszerezni a jó kis pletykákat, bulvár sztorikat a New York Times-nak?! És a kezdetekkor kialakult baráti és jó szakmai kapcsolatot a Steve Wozniak bőrébe bújt Bárány Gergelynek muszáj magában leépítenie, akár teljesen ki is törölnie, ha nem akar teljesen megsemmisülni a piacon, és nem akarja, hogy elveszítse a munkáját – Jobs zsenialitása miatt.

 

700_Balogh Roland.jpg

 

Egyesek azért tepernek, hogy az Apple cégnél megtarthassák pozíciójukat, mások azért gázolnák át a többi emberen, hogy feljebb kerülhessenek. Gulyás Ádám, alias John Sculley, egykori cégvezető és Jobs hideg és számító, bájmosollyal teletűzdelt kapcsolata is ilyen az előadás első harmadában, az utolsóban pedig fordul a kocka, és a kegyetlen, a cégért és a cégben való huzavonából Steve kerül  ki győztesen. Az egyetlen, fájdalmát, kétségbeesését és megtörtségét a kezdetekben megmutató szereplő nem más, mint Steve egykori szerelmese, állítólagos lányának édesanyja, Chrisann Brennan, akit Vincze Erika játszik meggyőzően, egy kicsit sem eltúlozva vagy ripacskodva. És aki a darab végére alkoholba fojtja minden érzelmét. Lényeges különbség, hogy míg a filmben megjelenik Jobs (kezdetben általa nem elfogadott) lánya, addig a Spirita előadásában csak beszélnek róla. Nincs jelen a színpadon, csakis Chrisann és Jobs közt lezajló párbeszédekből, az eljátszott telefonbeszélgetésekből tudunk meg bármit is a kislányról, ezzel erősítve Steve kérlelhetetlennek és lelketlennek tűnő jellemét. Olykor-olykor ugyan egy mondat erejéig megtörni látszik, és előtörnek belőle apai, és egyáltalán, emberi érzelmek. De csakis egyetlen mondat, egyetlen gesztus erejéig.

 

700_L.D._0.jpg

 

Tizennégy év leforgásának leszünk tanúi az iJobs folyamán. Tizennégy év, amely megjelenik a feliratokban, megjelenik a jelmezváltásokban (elképesztő gyorsöltözés mehetett végbe a kulisszák mögött!), a frizurákban és a kellékek váltogatásában. Ám az íróasztal, a két kis fehér, illetve fekete asztal, a magazinkötegek, a telefon – vagyis a díszlet, az alapvető fények, illetve a középre kihelyezett, letakart gép, A Gép nem változik. A szereplők személyisége pedig egyre torzul: a lelkes fanatikusból hideg és számító üzletember; az elesettből kolduló alkoholista; a tanulni vágyó ifjoncból sértődött és megsebzett szakember; az egykori barátból bosszantó konkurencia; a főnökből bosszúért kiáltó kisemmizett lesz. Az karakterek félkész vagy kész (technikai) produktumokká váltak. Főleg az önmagát már karrierje legelején is eladható árunak tekintő Steve Jobs. Mert az előadás –valójában– termékmegjelenítést tartalmaz.


Képek: Balogh Roland és Linke Dorottya

 

 

Tovább olvasom

Színi krónika

ÖSSZEÁLL A KÉP

Az irodalom, a képzőművészet és a színház idén is megfogta egymás kezét a Magyar Nemzeti Galériában, és így létrejöhetett a 2017. évi Textúra. Idén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének BA II. hallgatói – többek között – Réti István, Pór Bertalan, Bihari Sándor és Johann Millitz festményét választották a kb. 10 perces színházi jelenetek alapjának és ihletőjének.

 

képzőműv_egy-2.jpg

 

Az irodalmi ˝rész” képviselői, azaz a festmények inspirálására megírt kis etűdök írói között olyan kortárs szerzők nevével találkozhatunk mint Lackfi János, Szabó Borbála, Vámos Miklós, Bencsik Orsolya vagy Kemény István. Volt, aki a festményben ábrázolt pillanat előtörténetét (Szvoren Edina: Slágfertig, szőke, karakán) írja meg, míg más író a festményben ábrázolt esemény utóéletét fogalmazza meg (Szaniszló Judit: Egy lány a bál után).

A BA-s látványtervezők (Zeke Edit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetőjének vezetésével) Bagossy Lászlón és Kovács D. Dánielen kívül a Színház-és Filmművészeti Egyetem másodéves színházrendezőivel, valamint független és/vagy a kőszínházak színpadáról ismert színművészekkel dolgoztak együtt az elmúlt pár hónapban azért, hogy a nézők számára létrehozzák ezt a kis ˝körutat”– amelyhez térkép is jár, természetesen. Míg Bagossy, a Textúrán részt vevő rendező hallgatók osztályfőnöke zenés jelenetbe ágyazza Benczúr Gyula Olvasó nő az erdőben című festményét (előadók: Szávai Viktória, Ódor Kristóf, jelmez: Kopp Krisztina és Sántha Emese), addig Kovács D. egy új keretet felhasználva – szó szerint – egy új ˝festményt” hozott létre Rainer Micsinyei Nóra színésznővel és Hodován Mária ifjú jelmeztervezővel.
 

Csernai Mihály a jelenet végén belehelyezi Péter Katát a Hajnali szabad permetezés címet viselő, Barta Imre nevéhez fűződő műbe (jelmez: Mestyán Lili, Varga Boglárka). Ezzel ellentétben Dyssou Bona J. Millitz XVIII. századi ábrázolását inkább elénk tárta, a mi ˝3D-s világunkba” vetítette ki Szalonkay Tünde és Terhes Sándor színész, valamint Kárpáti Panna jelmeztervező segítségével.

 

képzőműv_egy-1.jpg

 

Elmesélhetném még, miként s hogyan vonta be a Textúra 2017 főpróbáján a nézőket a XIX. századi magyar politikai eseményeibe Csőre Gábor, vagy hogy hogyan teszi meg sétáját a víztoronynál a Walters Lili rendezésében megelevenedett beteg járókeretes, , akit Kovács Krisztián alakít, Jakab Rebeka által tervezett jelmezben. Elmesélhetném. De nem teszem. Mert ezt az állomásról állomásra kirajzolódó összművészeti képregény, a Textúra akkor lesz a miénk, ha mi magunk fogjuk a kezünkbe. Ha mi magunk olvassuk, tapintjuk, szagoljuk, látjuk, érezzük. Ha ott vagyunk.


Nosza, irány a Magyar Nemzeti Galéria, vegyük kezünkbe a térképet, kövessük a megfelelő piktogrammot és kalandra fel!

Premier: szeptember 26. kedd 19.00

További előadások:
október 3. kedd 19.00
október 17. kedd 19.00
október 24. kedd 19.00
november 7. kedd 19.00
november 14. kedd 19.00
Magyar Nemzeti Galéria

 

 

Tovább olvasom

Színi krónika

Mélyrepülés a Spirita Társulattal a Bethlen Téri Színházban

˝AZ SINCS, AMI VAN”

– MÉLYREPÜLÉS MACBETHTEL ÉS A SPIRITA TÁRSULATTAL –

Sötét. Homály. Felvillanó fények. Mennydörgés. Semmiféle díszlet. Csak az üres színpad. Mint egy rémálomban. Vagy amikor olyan szörnyű emlékek rohannak meg minket, amelyeket legszívesebben kidobnánk tudatunk szemetesébe. William Shakespeare legrövidebb, Skóciában játszódó tragédiáját a Spirita Társulat tolmácsolta a közönségnek a Bethlen Téri Színházban. Egyszerűen, sejtelmesen, nyomasztóan és nagyon feketén. Ahogyan a félelmet vagy a halált képzel(het)jük el.


       Felcsendül a zene. A karzat jobb felső sarkában folyton megvilágított Lovász Ákos (Groom) dj-n, és a pultból feltörő elektronikus zenén túl feltűnik a párkányon három, különböző stílusú (bohó, díva, csábító főnök), ám egyformán feketébe öltözött boszorkány. A csábító, szexis főnök, a vészjósló tekintetű Hekaté szerepében Fekete Patricia, a dívaként megjelenő Deszpoina Korcsmáros Felicia alakításában és a bohó, hajfonatával kissé infantilis kinézetű, ám ⸺ nővéreihez hasonlóan⸺ gonosz mosolyú Brimo, akit Efstratiadu Zoé testesít meg. Vagyis a makrokozmosz képviselői, akik mozgatják a szálakat. Akik rendezik földi életet. Akik a kezükben tartják minden egyes ember sorsának forgatókönyvét. Rajtuk áll az, hogy mikor engednek betekintést a lapok közé. És a mi felelősségünk, hogy a megszerzett információval mit kezdünk.
 

Egressy G. Tamás nem először nyúlt egy klasszikusként aposztrofált drámához. Shakespeare mestert különösen kedveli. A tánckarral megbolondított Rómeó és Júlia, valamint a revüként újragondolt és újrarendezett Hamlet után e skót hadvezér és a körülötte élők végzetét állította színpadra. Végig követi, valamint végig követteti velünk, miként árasztják el a főhős elméjét gyilkos, mérges skorpiókhoz hasonló gondolatok – amelyek aztán szaporábban terjednek el a skót udvarban, mint a pestis. Abban a skót udvarban, ahol az alacsony, ellenben szilárd és határozott Duncan az uralkodó. A Trónok harcában megjelenő királyokra emlékeztethet bennünket Bárány Gergely szerepformálása.

 

szedo_ivan_3.jpg

Fodor Boglárka, Bárány Gergely, Gulyás Ádám és Sipos András (fotó: Szedő Iván)

       

     Az őrület kegyelemteljes emberi állapot. Nem érzékeljük a külvilágot, nem vagyunk tudatában sem a jó, sem a rossz cselekedeteinknek. Elfelejtjük azt, hogy igazából senkiben sem bízhatunk. Vagyis senkiben sem merünk igazán bízni. ˝Forgalmon kívül” helyezzük magunkat, és erre még indokunk is van. Eleinte Gulyás Ádám, azaz a norvégok elleni csatában győztes, kissé heves természetű hadvezér, Macbeth a kábítószerekhez, majd a királygyilkosságot elkövetve az ész elvesztéséhez „folyamodik” azért, hogy ne kelljen látnia éppen beteljesülő sorsát. Gulyás hirtelen változik elmezavarodottan agresszívvá – szinte már túl gyorsan, a megőrülés íve nélkül.


A nagyon vonzó, ám ugyanakkor hideg, számító és hatalomra áhítozó Fodor Boglárka – azaz Lady Macbeth – is követi férjét ebbe a ˝másállapotba”. Bűnnel (vagy bűnökkel?) terhelt lelkiismeretén csak egy hallucinációs rohammal, és a rohamban megjelenő, az általa közvetetten meggyilkolt lelkek őt injekciós tűvel megmérgező segítségével tud könnyíteni. Mert a bűn sosem marad(hat) megtorlás nélkül. Elvileg.
De vajon mi a bűn? Van-e abszolút bűn? Vagy e fogalom tartalmát mindenki egyénileg, szubjektíven határozza meg? Bűn-e az, ha ⸺ az eddigi Spirita előadásokban főként komikus szerepekben látható ⸺ Nádas Gábor Dávid lojális, tisztességes és decens MacDuffként leszúrja őt, a várandós felesége haláláért (közvetetten)felelős, és szörnyű gaztett árán trónra jutó főhőst? Megbocsátjuk neki, mert Nádas remekül alakítja a „normálist˝ és az ˝egyszerűt” ebben az abnormális, sötét és füsttel teli világban. Amelyben Macbeth sem koronát visel, hanem napszemüveget és egy súlyos, szürke bundát.

 

Amely világ nemcsak a később szétzilált hajú MacDuffot, hanem kedves, csendes, szerény feleségét, Lady MacDuffot is magába szippantja. Perényi Luca ˝halálos” jelenete a darab egyik fő mozgatórúgója. Haláltusájában nemcsak a magzatát és magát Macbeth már régóta tébolyodott katonájával, Connorral ⸺ vagyis Sipos Andrással ⸺ szemben védő anya, hanem a tehetetlen nő és a magára hagyott ember (vagy emberiség) is jelen van.
Apropó, Connor. Az ő esete (is) bizonyítja, hogy az ital (is) remekül el tudja feledtetni a gondot és a bút. Ha folyton iszunk, akkor örökre. De az sem elvetendő, ha eredendően gyengeelméjűek vagyunk. Akárcsak Bittner Dániel, azaz Fleance.
Lehet, hogy ők járnak el „helyesen” a darabban? Ők, aki kezdettől fogva ˝mesterségesen” vakok a világ szörnyűségeire?

 

szedo_ivan_2.jpg

Fodor Boglárka, körülötte balról jobbra: Bárány Gergely, Perényi Luca, Korcsmáros András (fotó: Szedő Iván)

   

      Nyomorult, sötét, kietlen világ keríti hatalmába a nézőt a Bethlen Téri Színházban. És ezen a hangulaton Macbeth bajtársa, Banquo emberi szavai és tettei – (látszólagos?) ártatlansága és embersége sem segít. Hiába hát Korcsmáros András szépen artikulált mondatai és őszinte arckifejezése!
Azt gondolnánk az előadás kezdetén, hogy a kerekesszékben ülő miniszter, Ross jár a legrosszabbul. Aztán rádöbbenünk: Kocsis Fülöp Soma karakterének testi nyomorúsága semmiség a többi szereplő lelki nyomorultságához, és bensőjük folyamatos rothadásához képest.

 

És feltűnik egy fehér pont. Czibere Krisztián az egyetlen, aki a király fiaként, Malcolmként fehér nadrágot és öltönyt visel. És noha apja erőszakos halála után elmenekül, hogy aztán Macbeth meggyilkolása után átvegye a hatalmat, a remény mégis ott lehet minden egyes nézőben: lehet, hogy ő lesz a halvány fénysugár a végtelenül sötét éjszakában?

Nem a ruha teszi az embert. Hamlet hiába veszi le fekete ingét, a gyász és a keserűség ott tombol a szívében. Így Malcolm is hiába porolja le tiszta zakójának ujját, ha a lelke már feketedik. És ehhez mérten borul el mindjobban Czibere arca.

 

kovacs_krisztina_0.jpg

Elöl Czibere Krisztián, mögötte Bittner Dániel, Korcsmáros Sndrás, Nádas Gábor Dávid. Jobbra tovább: Gulyás Ádám, Kocsis Fülöp Soma, Sipos András, Fodor Boglárka. A karzaton a boszorkányok (balról jobbra): Efstratiadu Zoé, Fekete Patricia, Korcsmáros Felicia (fotó: Kovács Krisztina)

   

    Az előadás idején szinte végig színen vannak a boszorkányok. A túlvilág háromtagú, szoros egységet alkotó képviselőtestülete egy pillanatra sem hagyja kétségek közt a nézőt: ők irányítanak. Mindig és mindenkor. Legyen szó táncjelenetbe forduló szeretkezésről, tőrdöfésről, pisztolylövésről, őrületről. Ők irányítanak. Varázslattal, szóval, tettel, homályos jóslatokkal. Vagy talán a DJ a dirigáló a téboly hangjaival….?
Sakkfigurák vagyunk egy olyan játszmában, amelynek kimeneteléről már rég döntöttek odafönt. Mi csupán igazodni tudunk az általunk nem sejtett, ám előre megírt végzethez és a hátralévő időhöz. Állítólag így is tudunk még egy kis időt, még egy kis életet csalni magunknak és magunkért.
Tegyük fel a kérdést: megéri?

 

És válaszoljuk meg önmagunknak a legközelebbi, a Spirita Társulat által bemutatott Macbeth előadáson!

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű