Művész úr, a víznek tapsolnak!

Kulisszák közt 1. – Kellék, díszlet

A XV. POSzT  kiemelt OFF programja a színházi háttérszakmák bemutatása, megismertetése. Az öt alkalommal jelentkező sorozat bevezeti a kulisszák mögé az érdeklődőket, megtudhatják milyen szerteágazó speciális tevékenységek segítik a művészeket a néző számára láthatatlanul. Első alkalommal a kellék és a díszlet volt a téma. A vendégek: Pogány Judit színművész, Borsa Miklós az Operaház volt műszaki igazgatója, Sík Kata kellékes, a moderátor Kovács Bálint.

Egy prózai színház dolgozóinak általában „csak” negyed része színész. Kiterjedt szakmai stáb munkájának az eredménye a színházi előadás. Vegyük sorra.
Mielőtt megszületik a döntés egy darab bemutatásáról, a dramaturg tesz javaslatot a színház vezetésének. Ezt követi a rendező kiválasztása. A rendező elkészíti a szereposztást, majd felveszi a kapcsolatot a díszlettervezővel, a jemeztervezővel . Eközben a művészeti titkárság egyezteti a szerepeltetni kívánt művészeket és közben elkészíti a szövegkönyve(ke)t. Kijelölik a próbaidőszakot, a bemutató dátumát.

Az olvasópróba az első alkalom ahol találkozik az előadás valamennyi résztvevője és a közreműködő TÁRAK vezetői. A színházban a különböző munkaterületeket „tárak” nak nevezik; a színpadon a többiek munkáját összefogó és irányító ügyelő, aki felelős  a próbák és az előadások zavartalan lebonyolításáért, a rendező asszisztens, a rendező közvetlen munkatársa, a súgó, akinek a próbák során van nagy szerepe, a világosító, a fények gazdája, a hangtechnikus, a díszletfestő, a díszítő (a díszleteket kezelő), a zsinóros, a függesztett díszletelemeket a zsinórpadról kezelő munkatárs, a kellékes, a színészek által használt kellékek készítője-beszerzője, a bútoros, a bútorok felelőse, az öltöztető, aki színész jelmezeit kezeli-karbantartja, az öltözésnél és a gyorsöltözéseknél segít, a fodrász, a hajak, parókák, bajuszok, szakállak felelőse, a sminkmester, az arcfestés és speciális maszkok elkészítője, a szabótár, a jelmezek készítője, a cipész, a lábbelik – ahol balett is van – a balettcipőtől a különféle csizmákon át minden lábravaló szakértője.
A zenés-színház esetén kiegészül a csapat; zenekar, kórus, balett, (a táncosokhoz masszőr), kottatáros, zenekari altiszt, (a mindenkori zenekari elhelyezés technikai felelőse.
Ezek a munkatársak közvetlenül a színpadi feladatok kiszolgálói, de természetesen az élet egyéb területéről is ismert munkaterületek is jelen vannak; számítástechnikus, sajtós, grafikus, műsorfüzet szerkesztő, jegyiroda, gazdasági ügyintézők stb.

Kulisszák közt 1.
Kellék, díszlet

A meghívott vendégek: Pogány Judit színművész, Sík Kata kellékes (Örkény Színház), Borsa Miklós az Operaház volt műszaki igazgatója, díszlettervező, szcenikus. A Kovács Bálint vezette beszélgetés a kellék szerepéről, készítéséről, beszerzéséről és a színész általi kezelhetőségről folyt. Sík Kata elmondta, a kellékes az olvasópróbától kezdve minden próbán jelen van, hogy követhesse az igények változását. Rendkívül fontos, hogy a színészt jól használhatóan „szolgálja” és ne zavarja a kellék.
A személyi kellékeket, karóra, irattálca, gyűrűk, nyakláncok stb. az öltözőkbe készítik elő, az egyéb kellékeket a színpadi „kellékasztalra”, amely a színpadi takarásban áll.
Az un. „fogyókellék” a mindenkori szereplővel egyeztetve készül. A színpadon alkoholos ital nem lehet, ezért az arra hasonlító üdítőket használják, az ételt is a szereplővel választják ki, hogy fogyasztása közben a beszédet ne akadályozza.
A kellékek külön részét képezik a különféle fegyverek, nem okozhatnak sérülést és a lőfegyverek szigorú biztonsági előírások szerint használhatók – a civil életben nem használhatókká kell őket tenni.
Pogány Judit a kellékhasználat fontosságáról beszélt, felidézve kellemes és zavaró emlékeket. 

Borsa Miklós a díszlet szerepéről elmondta, hangsúlyozva – ő az Operaházban amely egy „nagyüzem” –, töltötte éveit. A méretekre vonatkozóan megjegyezte: az opera színpada akkora, hogy a teljes Vígszínház épülete elférne rajta. A reflektorok száma meghaladja a 800(!)-at. A korábbi időkben a díszlet-falakat vászonra festették, ahogy fejlődött a világítástechnika egyre inkább plasztikusabbak lettek a díszletek, mert jobban lehetett világítani.
A színpadi térben jelentős különbség van a prózai és a zenés színház között, hiszen amennyiben táncolnak az előadásban, annak tér kell, így már a tervezéskor figyelembe kell venni. A diszlet – azon túl, hogy látvány szempontból megfeleljen – biztonságos, teherbíró, könnyen felállítható és amennyiben turnéra is kerül jól – és gazdaságosan – szállítható legyen. Példaként említette, hogy milyen fontos a teherbírás szerepe, az operákban gyakori a rendkívül súlyos jelmez és ha egy kórusnyi ember vonul lépcsőkőn és lejtőkön ezekben a ruhák, akkor igencsak meg kell erősíteni az emelvényzetet.

Színházi emberek ha összejönnek elmaradhatatlan a sztorizás, a hangulatos beszélgetést is számos történet színesítette.
Borsa mesélt a díszlet fontosságáról egy megtörtént esetet. A Csipkerózsika előadásának záró képében szerepelt egy működő, többszintes szökőkút, amely „slusszpoénként” működésbe lépett a közönséget tapsra ragadtatva. Pár pillanat múlva legördült a függöny, ilyenkor az a szokás, hogy a függöny újra fölmegy megmutatva a záróképet. Róna Viktor egykori kiváló balettművész a levegőben tartotta partnerét, természetesen a többórás fárasztó tánc után kiizzadva – mindig félt, hogy megfázik és tüdőgyulladást kap –, a függöny összemenetelekor szólt az ügyelőnek, hogy a vizet – amelyet huzat felé spriccelt – zárják el. Ekkor megszólalt a szökőkút önérzetes kezelője: „ De művész úr a víznek tapsolnak!”

Kadelka László

Fotó: Csicsely Zoltán