Műveltségünk alapja a mitológia

Mitológia nélkül nincs költészet, zene, festészet, szegényebb lenne szókincsünk és fantáziánk. De mégis mit jelent ez a görög szó, a mítoszok, hitregék összessége és a velük foglalkozó tudomány? Ebbe a különleges, rejtélyes világba kalauzolta el hallgatóságát Gyenge Zoltán professzor, egyetemi tanár A mitológia művészete – Nárcisz és/vagy Prométheusz című előadásában.

A Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat februári rendezvénye a Békéscsabai Jókai Színház Ibsen Stúdiószínházban nagyon informatív, átfogó, élvezetes filozófiai és történeti utazás volt, izgalmas állomásokkal a különböző művészetek birodalmában.

Kovács Edit színművész a házigazda szerepében arra emlékeztetett, hogy legutóbb Merő Béla rendező segítségével a művészet társadalmi feladatát próbáltuk megfejteni, most arra várjuk a választ az előadótól, hogy a mitológia milyen szerepet tölt be az életünkben. Mint mondta, a különböző kultúrák találkozását idéző gondolatok során minden alkalommal rádöbbenünk, mennyire fontos, érdemes megállni és rácsodálkozni az emberiség értékeire.

–   A mitológia képekben, történetekben jelenik meg, a filozófia fogalmakban. Mindannyian tudjuk, hogy a görög vagy az egyiptomi mitológia alakjai meghatározzák egész műveltségünket, a művészeteket, de ha a mitológia fogalmát kellene tudományosan meghatározni, akkor bizony zavarban lennénk – kezdte előadását Gyenge Zoltán professzor.

Hölderlin-idézettel folytatta: „De köznap is csodásan/ van köntös Istenen./ Az ismeret elől elrejti arcát,/ s a levegőt művészettel eltakarja.” Vagyis: „A köntös maga a művészet” – ahogyan Christoph Jamme mitológiáról szóló könyvének címe is jelzi. Másképpen: Istenen a köpeny maga a mitológia, amelynek fogalmát Gyenge Zoltán a Prométheusz- és a Nárcisz-mítosz példáján keresztül világította meg.

–   Meggyőződésem szerint a mitológia több és más, mint pusztán különböző történetek laza szövevénye, inkább azt mondom, hogy a mitológia a művészetek eredeztetője. Elmesél valamit, míg a filozófia fogalmakat magyaráz. Úgy vélem, nincs művészet, vagy legalábbis értelmezhetetlen a mitológia ismerete nélkül. Valamilyen szinten elképzelhető a befogadás kulturális háttér nélkül, de mélyebb, ha ismerjük a civilizációs előzményeket. A mitológiából emelkedik ki a filozófia és a művészet, beleértve a színházat is.

A görögök szerint nincs genezis a semmiből, csakis káosz és kozmosz kölcsönhatásából, mitológia és poézis egymástól elválaszthatatlan fogalom. Christoph Jamme német gondolkodó a mitológiát Isten köpenyének nevezte, amellyel elrejti magát, és a művészt egyszerre eltakarja és feltárja. „Ami soha nem történt meg, és mindig itt van” – ez is egy magyarázat a mitológia fogalmára.

Robert Graves-től származik a történeti megközelítés: a görög mitológia törzsek elbeszéléseinek, mondáinak összefüggéstelen halmaza. Jung és általában a pszichoanalízis képviselői a tudattalan projekció megnyilvánulásának nevezték. Friedrich Schelling filozófiai értelmezése szerint minden mitológiában van valami közös, univerzális, szimbolikus jelentés.

–   A mitológia szimbolikus teret teremt, megmutatja a természetet és a teremtett természetet, az egyén számára közös, univerzális ismeretet és érzést közvetít. Abban, amit a mitológia elmesél, törvény, szabály, szimbólum érvényesül, ez igaz a színházra is. Ez az a köntös, amellyel Isten eltakar ismeretet, tehát a művészet is köntös, amit meg kell fejteni. Megkockáztatom, hogy a direkten kimondott művészet nem is művészet – fejtette ki Gyenge Zoltán.

A megfejtéshez, az ismerethez pedig két út vezet: a külső, kifelé irányuló és a befelé forduló, önmagát elemésztő. Elsőre példa Prométheusz, a másodikra Nárcisz története. Prométheusz elhozta az embereknek a tüzet, de mi ez a tűz valójában? A görög mitológiában a fény szimbóluma, a Nap a tökéletességé. Tűz, fény, szem az élet alapjelentése. Azzal, hogy Prométheusz a tüzet ellopja, a fény lehetőségét hozza el, az isteni tudás részesévé válik, és ez bűn. Arra vágyik, hogy Isten legyen, egyúttal a szenvedés jelképe, és az alkotó szenvedéséből létrehozott mű másoknak mindig szép, sőt, csak a szenvedésből született alkotás lehet szép – hallhattuk az érvelést.

Prométheusznak bűnhődnie kell. Rubens festményén megláncolva, megalázva látjuk, a máját keselyű marcangolja, akárcsak Jordaens, Dirck van Baburen alkotásán. Heinrich von Füger, Gustav Moreau és Piero di Cosimo ábrázolásában viszont már a dicsőség, a tudás is megjelenik.

–   Prométheusz sorsot lát előre, többet tud, mint Zeusz, ezért büntetik. Látja Zeusz sorsát, de nem árulja el. Fájdalomból, szenvedésből születik érték, a fájdalom megszüntetése a szabadság feladását jelentené. Nárcisz is szenved, befelé irányuló ismeretre vágyódik, önmagát szeretné megismerné. Elutasítja a földi szerelmet, és ezzel Ekhó pusztulását okozza. Nárcisz alakját úgy ismerjük, mint aki önmagába szerelmes, ezért buknia kell. Valójában ő is törekszik valamire. Ovidius azt írja: „…éget az önszerelem, …Bárcsak a testemtől valahogy megválni lehetne!” Nárcisz tehát az égi szerelem felé szeretne fordulni – magyarázta az előadó.

Caravaggio Nárcisz című festményén Gyenge Zoltán szerint a megpillantás maga a művészet, kifejezi a lényeget, amit az ember örökké keres. A professzor úgy véli, Nárcisszal a moralizálás nem helyes, egyedül Caravaggio az irányadó értelmezés: amikor a víz fölé hajol és a képmásban felismeri önmagát, ez az igazi művészet, olyan katarzis, amilyet kiváló színházi előadások során is átélhetünk, amikor a hőssel együtt bűnbeesünk és megtisztulunk.

A ma is gyakran idézett Nárcisz-legenda összefoglalásaként az előadó hangsúlyozta: ez a mitológiai alak nemcsak az önpusztítás és az önimádat jelképe, hanem a kivétel, aki szembeszáll a létezéssel, egyedüli lény, de nem magányos.

A festmények értelmezése után Schubert Der Tod und das Mädchen (A halál és a leányka) című művét hallgattuk meg annak bizonyítására, hogy a fájdalom, a szenvedés olyan művet hoz létre, amit az alkotón kívül mindenki más csodának tart. Arnold Böcklin Selbstbildnis mit fiedelndem Tode (Önarckép a cincogó hegedűvel) című, 1872-ből származó festményén a mester mögött egyetlen húron hegedül a halál. Mit jelent ez? Gyenge Zoltán értelmezése szerint a művész eléri, amit akart, de el is veszíti. Az embernek fontosabb a szabadság, mint az élete. Csak egyszer tudja megpillantani, amire vágyik, aztán jöhet „a mindent jótékonyan lezáró félhomály”.

Kovács Edit zárszóként arról beszélt, hogy nagyon eltérő módon gondolkodtak az ókori görögök és vélekedik a modern ember a halálról. Gyenge Zoltán erre azt mondta: régen nem azt kérdezték az emberek, hogy miért halnak meg, hanem azt, hogy miért élnek, mi az életük értelme, és mi a halál.

–   Szókratész két magyarázatot is adott a halálra: vagy olyan alvás, ahol az álomképek sem jönnek, vagy elköltözés egy másik helyre, ahol ott van mindenki, aki addig velünk élt. Tehát a görögök nem válaszoltak egyértelműen a lét kérdéseire, a modern ember viszont egyszerűen el akarja tolni magától a halál gondolatát. Az agónia szó az agonból származik, ami küzdelmet jelent, és a haláltusa régen természetesnek számított. Sajnos mára éppen ez a természetesség veszett el az emberek és az eltávozás kapcsolatából.

A Mindentudás Színházi Egyeteme hallgatói legközelebb március 3-án Csejtei Dezső professzor előadását hallgathatják meg José Ortega y Gasset spanyol filozófus színházelméletéről.

Niedzielsky Katalin