Maradjunk kapcsolatban!

Münchenben vendégszerepelt a Nemzeti Színház

Münchenben vendégszerepelt szerda este a budapesti Nemzeti Színház társulata, az 1956-os emlékév németországi eseményeinek zárásaként a Tóth Ilonka című darabot mutatták be.

    A müncheni magyar főkonzulátus közleménye szerint Szilágyi Andor művét a bajor főváros legnagyobb kulturális központjában, a Gasteigben mutatták be teltház előtt, német szinkrontolmácsolással.
    Az előadáson megjelent Johannes Singhammer, a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnöke, a bajor kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa és a darab rendezője, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.
    Tóth Ilonkát az 1956-os forradalom utáni megtorlásban végezték ki. Az orvostanhallgató részt vett az október 23-i diáktüntetésen, a forradalom napjaiban ápolónőként dolgozott, november 11. után pedig részt vett az ellenállásban. November 20-án letartóztatták, halálra ítélték és 1957 júniusában felakasztották.
    A rendező korábban az MTI-nek elmondta, hogy a forradalom és szabadságharc utáni megtorlásra, az elnyomó gépezet működésére és az emberek kiszolgáltatottságára helyezi a hangsúlyt.
    Az előadás különlegességét azok a színészek is jelentik, akik számára 1956 nem történelem, hanem valóság; fiatal felnőtt volt akkoriban Bodrogi Gyula, Mécs Károly, Csurka László és Dózsa László. Az előadás főszerepét Waskovics Andrea játssza.
    A darab ősbemutatóját tavaly októberben tartották a varsói Teatr Polskiban. Az előadás létrejöttét az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.

Hirdetés

Látcső

Továbbra is Cseke Péter irányítja a kecskeméti teátrumot

Újabb öt évre Cseke Pétert bízta meg a kecskeméti Katona József Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén.

(tovább…)

Tovább olvasom

Röviden

Háromszáz diák szavalja el a Szótatot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

Háromszáz fehérvári általános és középiskolás diák együtt szavalja el a Szózatot a Vörösmarty Színházban december 19-én, az Isten pénze című darab esti bemutatója előtt.

(tovább…)

Tovább olvasom

Premier

A Háború és békét mutatja be a Vígszínház

December 16-án, szombaton mutatja be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főbb szerepeit Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge alakítja, a produkció rendezője Alekszandr Bargman.

(tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű