Monte Cristo grófja Ukrajnában

Állva tapsoltak Herszonban

A napokban rendezik az ukrajnai Herszonban a Melpomena Tavrija elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztivált, melyen a Békéscsabai Jókai Színház szerdán este (május 29-én) mutatkozott be a Monte Cristo grófja című musicallel.

A Monte Cristo grófja musical meghívása már önmagában véve is sikernek számított, hiszen egy ekkora produkciót fesztiválra utaztatni jelentős vállalás minden fél számára. Alexander Knyiga a fesztivál igazgatója azonban: – Ezt a mi közönségünknek is látnia kell! – kijelentéssel állt fel a békéscsabai zsöllyéből fél évvel ezelőtt. Bővebben: Jókai Színház⇒

Állva tapsoltak VIDEÓ⇒

Tapsok és vélemények Herszonból VIDEÓ⇒

Ukrajna egyik legnagyobb televíziós csatornája, az 1+1 hírműsorában kétperces riportban számolt be a Monte Cristo grófja előadásáról. Ha az ukrán nyelvű szöveg nem is mindenki számára érthető, de az összeállításban szereplő nézők, arckifejezése, hangsúlyai mindent elárulnak a Békéscsabai Jókai Színház herszoni sikréről.
VIDEÓ ITT⇒

 

Szomor György határon innen a határon túlról

Alig huszonnégy órával a herszoni előadáskezdet után már Sopronban készül a következő előadására Szomor György. A Monte Cristo grófja dalszerzőjével, rendezőjével és egyik főszereplőjével pár mondatra maradt időnk. – Köles István Jr. interjúját itt olvashatják.

 

 

 

Korábbi hír:

Nagy Dumas Vastag

Az előadás olyannyira rendhagyó lesz, hogy Vastag Tamás egy személyben Dumas szellemét és az ifjú Edmond Dantest is életre kelti az ukrán színpadon. A hetvenedik előadáson túl ez egyszerűnek tűnhetne, de ha a dalokon kívül a táncokat és a prózai részeket is számításba vesszük máris egyértelmű, hogy az ifjú színész bizony bőséggel talál magának tanulnivalót az esti előadás előtt. Bővebben: Jókai Színház

 

Videó üzenet Herszonból