Molnár Nikolett Junior Príma-díjas!
Nagy öröm érte a szolnoki Szigligeti Színház társulatát. Molnár Nikolett Junior Príma-díjat kapott, s november 6-án vehette át az elismerést Budapesten. Aznap este, a Chioggiai csetepaté tapsrendjét megszakítva, Balázs Péter igazgató is köszöntötte az ifjú művészt, a közönség előtt. A büszke művésznőt Nagy Sára szólaltatta meg.
– Talán kezdjük a legelején: hogyan indultál el a színház felé? Mi vonzott a színészi pályában?
– Gyerekkoromban táncolni tanultam. Néhány év klasszikus balettet több év modern balett követett. Nyaranta különböző kurzusokra jártunk. Ez nagyon sokat jelentett nekem: alázatra nevelt. Ugyanakkor jó volt egy közösség tagjának lenni. S nem utolsósorban azért is volt fontos, mert ez egyfajta kifejezésmódot is jelent. A színészet pedig egy újabb eszközt ad – a beszédet, a szöveget – arra, hogy valamit közvetíteni tudjunk. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy a tánc vezetett engem a színház felé.
– Mit jelent számodra a színház?
– Nagyon nehéz erre tömören válaszolni. Jelent egy olyan közösséget, ahol mindenki együttes munkájára van szükség, hogy a színészek és a közönség „találkozhasson”. Találkozáson azt értem, mikor a mondanivaló eljut a hallgatóságához valamilyen formában. Akár úgy, hogy közöl, vagy rávilágít valamire, vagy tanít, vagy szórakoztat, vagy elgondolkodtat, vagy elfeledtet valamit, vagy összegez, vagy meglep… A lényeg, hogy hasson a nézőre, ami ha sikerül, akkor érdemes volt létrehozni, vagy megnézni az előadást. Ezen felül még nagyon sok más dolgot is jelent, erről hosszasan lehetne beszélni.
– Rengeteg szerepet játszottál az elmúlt évadokban, melyeket tudnád most kiemelni, ha egy pillanatig elgondolkodhatsz ezen a kérdésen.
– Ha hosszabb ideig gondolkodom, akkor sem tudok, s igazából nem is szeretnék kiemelni egyet sem, mert mindegyik fontos volt nekem. Mindegyik más miatt.
– Kiváló kollégáid vannak itt a színházban. Van, akit szívesen kiemelnél közülük, hogy tőle igazán sokat tanultál?
– Nagyon sokat segítenek a kollégáim, türelemmel, odafigyeléssel. Hatodik éve vagyok a Szigligeti Színháznál, és mindenkivel dolgoztam már valamelyik előadásban. Mindig tanultam valamit – mindig azoktól, akikkel épp próbáltam, vagy játszottam –, mindenkitől mást.
– A Junior Príma-díj a Mensáros-díj után mit jelent számodra?
– Ugyanúgy meglepettséget, örömöt, bátorítást, bizalmat, ösztönzést. Azt, hogy van értelme annak, hogy a színészetet választottam hivatásul.
– Mit szeretnél még ebben az évadban elérni? Mi jelenti rövidtávon a legnagyobb kihívást?
– Itt a színháznál sok, igazán szép lehetőséget kaptam: különböző műfajban, különböző karakterű szerepeket. Mindegyik nagy kihívás volt. Azt szeretném, hogy az adott feladatomra mindig maradéktalanul tudjak koncentrálni, hogy a tőlem telhető legjobb módon oldjam meg.
A színházi léthez szervesen hozzátartozik, hogy az ember képezze magát. Ez részben megoldható egyénileg is, de szervezett formában talán hatékonyabb. A szerepek által is fejlődhet az ember, de intézményes keretek között tanulni is nagyon jó. A színház mellett a Színművészeti Egyetemre járok. A színház és az egyetem kihívás, hogy helyt álljak itt is, ott is.
Nagy Sára