Mikszáth örök

A Noszty fiú esete Tóth Marival Veszprémben

Nagy sikerrel mutatta be a Veszprémi Petőfi Színház októberben A Noszty fiú esete Tóth Marival című produkciót. Mikszáth Kálmán száz éve, 1910-ben halt meg. A teátrum az évforduló és a nagy magyar irodalmi személyiség tiszteletére tűzte műsorra az író egyik legismertebb regényét.

„Keszég László rendezése a Veszprémi Petőfi Színházban élvezetes példája annak, hogyan lehet egy porosnak hitt regényt gondolati és színházi értelemben egyaránt élvezetessé tenni. A kulcsszó a színészi jelenlét és egészséges humor. Olyan élő szituációkat teremt, amelyek nagy belső energiákat mozgósítanak a színészekben, akik ettől szinte lubickolnak a szerepeikben. Mivel különféle hatalmi pozíciók megszerzéséért folytatott játékok lényegüket illetően nem sokat változtak, akár teljesen napjainkra hangszerelhette volna a darabot a rendező. Ehelyett finomabb eszközökhöz folyamodik. Megteremti Mikszáth világát nemcsak azzal, hogy korabeli ruhákban és miliőben játszatja a kiválóan dramatizált regényt, hanem a hagyományosnak tűnő polgári színjátszással is. Ám felpörgeti a ritmust és megtalálja azokat a logikus fizikai cselekvéseket, amelyek hiteles reakciókat váltanak ki a színészekből, amitől friss, élő, ugyanakkor ironikus lesz az egész.” – Többek között ezt írta a kritika a megyei lapban a veszprémi előadásról, amelyről Keszég László rendező így vélekedett:

– Vizuálisan nem akartam modernizálni semmit, a tér nem sokat változik, nem egy klasszikus értelemben vett díszlet. A megszólalás abszolút kortárs, remélem, a nézők is így érzik. A Noszty fiú nemcsak egy fenomális sztori, vidéki csábító történet, de ma is köztünk mozgó figurák, archetípusok jelennek meg benne és semmi nem változott 1906 óta. A regény olyan problémákat, kérdéseket feszeget, melyek most is áthatják az emberek lelkét, megmutatva gyarlóságainka t – mondta Keszég László

Gere Dénes Ákos és Dobra Mária

Az előadásban Noszty Pál képviselőt Szalma Tamás, Ferit, a fiát Gere Dénes Ákos formálja meg. A fiatal színész hangsúlyozta: a társadalomban ma is léteznek csapodár, léha Noszty Ferik, a pénz uralja az emberi kapcsolatok sokaságát, az érdek és a politika diktál, Mikszáth műve pedig időtállóan mutatja be mindezt. Annak pedig külön örült, hogy a közönség nagyon jól fogadta a veszprémi bemutatót.

Kéri Kitty, Szalma Tamás és Gere Dénes Ákos

A produkcióban Vilmát Kéri Kitty, a társulat új tagja, Tóth Marit pedig Dobra Mária alakítja. A további szerepekben Nyirkó István, Csarnóy Zsuzsanna, Kőrösi Csaba, Máté P.Gábor, Bakody József, Benczédi Sándor, Meszléry Judit, Baranyi Péter, Terescsik Eszter, Kuna Károly, Keresztes Gábor, Tóth Loon, Vajda Károly, Szűcs László, Szeles József, Halas Adelaida, Soltis Eleonóra és Háromszéki Péter látható. A díszlettervező Czigler Balázs, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina, a dramaturg Ari-Nagy Barbara, a zeneszerző Márkos Albert, a súgó Tóth Zsanett, az ügyelő Szentmiklósi Ildikó, a rendezőasszisztens Pápes Mónika.

V. R.