Mikó István nem volt ott a saját bemutatóján

Mikó István a Sári bíró, a Hajmeresztő és az Aszfaltmuzsikusok után a XIX. századi magyar drámairodalom egyik legtöbbet játszott vígjátékát, a Liliomfit rendezte meg a Turay Ida Színház társulatának. A színház művészeti tanácsadóját arról is megkérdeztük miért nem volt ott a bemutatón?

– A műsorterv összeállításakor Darvasi Ilonának, a Turay Ida Színház alapító igazgatójának jutott eszébe a Liliomfi. A darab szerzője, Szigligeti Ede, tananyag, így nem csak a felnőtteknek, hanem az ifjúságnak is szól. Ugyanakkor a szerepeket remekül ki lehetett osztani a társulat színészei között: Sövegjártó Áron, Boros Zoltán, Hűvösvölgyi Ildikó, Bregyán Péter, Csere László, Bódi Barbara, Kurkó József, Rárósi Anita, Szabó Anikó, Weil Róbert és még sorolhatnám. A darabnak zenés feldolgozása is létezik, de annyira fergeteges a cselekménye, hogy nem akartam dalokkal megakasztani, pedig ha valaki, én nagyon szeretem a muzsikát. Egy kivételt tettem, írtam bele egy tercettet, amivel a szerelmesek üzennek egymásnak. A zeneszerző: Mosonyi Mihály, Szigligeti kortársa volt. Az ő zongoradarabjaiból választottam ki néhányat, melyeket Váradi Kati karmesternő segítségével csembaló hangzásban felvettünk.
– Milyen emlék fűzi a Liliomfi – hoz?
–az egyik diploma-előadásom volt1977-ben. A színművészeti főiskola végzőseként Kányai fogadóst játszottam benne Pethes György rendezésében. Bajuszom és nagy pocakom volt a szerephez, amihez akkor még ki kellett engem tömni. Emlékszem, hogy nagyon jó szellemű, nagysikerű előadás volt. Liliomfit az azóta elhunyt Safranek Károly, Szellemfit Bácskai János, Szilvai professzort Gáti Oszkár játszották. Nagyon szerettem Kányai fogadós szerepét, amit most Bregyán Péter játszik.
– Hogyhogy nem volt ott a saját bemutatóján?
– Mert ugyanabban az időpontban a Doktor úr című előadásban játszottam a József Attila Színházban. Különben jó, hogy nem voltam ott, mert halálra idegeskedtem volna magam. A főpróba után már amúgy is elengedtem a szereplők kezét. Már rajtuk múlott, hogy mekkora fegyelemmel és milyen szellemben játsszák az én instrukcióim alapján az előadást. De amint végeztem Puzsér figurájával, rohantam hozzájuk a Haller utcai Ferencvárosi Művelődési Központba. A kifelé jövő nézők között mentem be, és nagyon jó érzés volt, hogy csupa mosolygós, csillogó tekintetű, vidáman csevegő ember jött velem szemben, akik arról beszéltek, hogy milyen jó tempójú, szórakoztató, színes előadást láttak, amiben mindenki jó volt. Mikor rákérdeztem a szereplőkre, senkit sem akartak kiemelni közülük, mert ők is azt érezték, amit el akartam érni, hogy egy nagyon jó csapat harmonikus örömjátéka legyen a Liliomfi előadás.
– Az előadást játsszák február 13-án Csepelen, 14-én Makón és 15-én Törökbálinton. Melyiket tudja megnézni?
– Ezek közül egyiket sem, mert akkor egy erdélyi fellépő körúton leszek, de március 23-án két előadás lesz a San Marco utcai Óbudai Kulturális Központban. Még nem tudom, hogy délután, vagy este fogok izgulni értük, de ott leszek!
Shirley