Mikó István nem panaszkodik

Mostanában sok színész panaszkodik, hogy kihúzták alóla a színházát, nem kap szerepeket, és a többi. Mikó István nem panaszkodik. Szinte minden este játszik, délelőttönként rendez, próbál és járja az országot. 

 

Jelenlegi munkáiról, terveiről kérdeztem meg a Jászai Mari-díjas színművészt.

Régebben szinte nem múlt el nap, hogy ne láttuk volna valamelyik televízió kabaré műsorában, mostanában viszont személyesebb lett a kapcsolata a nézőkkel, mivel színházi előadásokon, az egész ország területét bejárja. Ez egy tudatos változtatás?

Nem volt olyan szándékom, hogy mostantól keveset legyek tv-ben és sokat legyek színpadon. Én mindig színésznek tartottam magam, a színház volt és most is az, az én első számú láthatósági helyem. Bár azért még mindig előfordulok a televíziókban, pedig mostanában inkább más jellegű műsorok vannak előtérben, mint amilyenekben én például akár jó is lehetek. Régen is sokat jártam, jártuk az országot, különböző előadásokkal, most nagyon szoros a kapcsolatom a Turay Ida Színházzal és ők viszik a produkciókat mindenhová, ahol igény van a nívós szórakozásra, ezért sok helyen játszom, szerte az országban. A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház az otthonom jelenleg.

Minden műfajban otthonosan mozog. Láthattuk Müller Péter „Szomorú vasárnap” című darabjában Seress Rezső megszemélyesítőjeként, a „Bob herceg” című nagyoperettben Pomponiusként, az „Indul a bakterház”-ban bakterként, a „Kölcsönkért kastély” című vígjátékban Gruber Menyhért szerepében, ezen kívül rendez, zenét szerez. Egyáltalán hogy bírja ezt energiával?

Hogy bírom energiával? Van egy titkom. Szeretem, amit csinálok. Szinte minden időmet a színház tölti ki, és ha marad egy kis szabadidőm, akkor színházba megyek és nézem a kollégák játékát. Amúgy ez a „sok” munka engem nem fáraszt. Szeretek játszani. Mindig más ember lehetek. Egyszer bakter, egyszer Gruber Menyus, mindig más. Szerintem a színészet erről szól. Persze nem csupán erről, de mondjuk dióhéjban ez a lényege. Zenét nagyon régóta szerzek. Írtam én már zenét talán az opera kivételével mindenféle műfajban. Rajzfilmhez kísérőzenét, popzenét, 1986-ban például írtam zenét a „Kutya testamentuma” című Ariano Suassuna komédiához, amelyet nem régen a Turay Ida Színház és a Magyarországi Szerb Színház közös produkciójaként újítottunk fel.

A Kutya testamentumát rendezőként is jegyezte.

Igen. Szerencsére elég sok alkalmam van rendezni is. Állítólag a kollegáim szeretik a rendezéseimet, mert én színész lévén, színészi szemszögből nézve rendezek. Ez kicsit megkönnyíti a munkát. Például sok olyan dolgot én nem kérek egy színésztől, amit színészként én sem csinálnék meg. Sok előnye van annak, ha egy színész rendez is. Persze sok hátránya is. Például, nem tudnék szigorú lenni egy kollégával, akivel mondjuk aznap este egy másik darabban játszom. Viszont szerencsére nem is kell szigorúnak lenni, mert egy nagyon jó, összeszokott, egymásra figyelő társulat alakult ki a Soproni Petőfi Színháznál és a Turay Ida Színháznál is. Darvasi Ilona igazgatónő nagyon sok fiatal, tehetséges színészt is szerződtetett. Próbálom átadni nekik az én tapasztalataimat és érdekes módon igényük is van erre. Nekem fiatalabb koromban annyiból volt szerencsésebb a helyzetem, hogy volt egy darab tv csatorna és elég sokat hívtak különböző szerepekre. Ez biztosított egy bizonyos népszerűséget. Ma a fiatal kollégák között ugyanannyi tehetséges színész van, mint régebben volt, de őket csak a színházba járó közönség ismeri. Ezért is tartom fontosnak a Turay Ida Színház misszióját, nevezetesen azt, hogy az egész országot beutazzák, beutazzuk előadásainkkal.

Állítólag a színészek nyáron szoktak pihenni. Ön mit tervez az előttünk álló nyárra?

Egy kis pihenés biztosan belefér a nyárba, de azért van néhány előadásom is. Az „Óbudai Nyár” programsorozat részeként, az óbudai Zichy kastélyban játszom két előadásban. Az egyik a „Nem tudok élni nélküled” című musical július 18-án és 19-én, a másik a „Bob herceg” augusztus 2-án és 3-án. Közben itt-ott igyekszem kicsit pihenni is, mert évadkezdéstől új feladatok várnak. Jövő februárban tervezzük bemutatni Francois Veber „Balfácánt vacsorára” című komédiáját, amit én rendezek. Az ebben a darabban lévő szerepet már játszottam egyszer, nagyon szerette a közönség is és hatalmas sikere volt, ezért úgy gondoltam jó lenne újra elővenni és Darvasi Ilona igazgatónő szabad utat adott.

Köszönöm szépen hogy elmondta mindezt és engedje meg, ha még kicsit korai is, hogy sok szeretettel gratuláljak, mert – ez önnel kapcsolatban – szinte hihetetlen, de az idén ősszel lesz hatvan éves.

Köszönöm szépen, de tényleg hihetetlen. Hatvan éves lennék? Egyelőre szerencsére nem érzem. Ezzel kapcsolatban néhai kollegám, Körmendi János mondása jut eszembe. Mikor hatvanadik születésnapján gratuláltak neki, azt mondta: – Kizárt hogy hatvan éves vagyok. Az embernek a nagyapja, esetleg az apja szokott hatvan éves lenni. Nem ő saját maga.

Král Gábor

 

Mikó István nem panaszkodik

 

Mostanában sok színész panaszkodik, hogy kihúzták alóla a színházát, nem kap szerepeket, és a többi. Mikó István nem panaszkodik. Szinte minden este játszik, délelőttönként rendez, próbál és járja az országot. Jelenlegi munkáiról, terveiről kérdeztem meg a Jászai Mari-díjas színművészt.

 

 

Régebben szinte nem múlt el nap, hogy ne láttuk volna valamelyik televízió kabaré műsorában, mostanában viszont személyesebb lett a kapcsolata a nézőkkel, mivel színházi előadásokon, az egész ország területét bejárja. Ez egy tudatos változtatás?
 
Nem volt olyan szándékom, hogy mostantól keveset legyek tv-ben és sokat legyek színpadon. Én mindig színésznek tartottam magam, a színház volt és most is az, az én első számú láthatósági helyem. Bár azért még mindig előfordulok a televíziókban, pedig mostanában inkább más jellegű műsorok vannak előtérben, mint amilyenekben én például akár jó is lehetek. Régen is sokat jártam, jártuk az országot, különböző előadásokkal, most nagyon szoros a kapcsolatom a Turay Ida Színházzal és ők viszik a produkciókat mindenhová, ahol igény van a nívós szórakozásra, ezért sok helyen játszom, szerte az országban. A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház az otthonom jelenleg.
 
Mikó István és György Péter a Bob hercegben
 
Minden műfajban otthonosan mozog. Láthattuk Müller Péter „Szomorú vasárnap” című darabjában Seress Rezső megszemélyesítőjeként, a „Bob herceg” című nagyoperettben Pomponiusként, az „Indul a bakterház”-ban bakterként, a „Kölcsönkért kastély” című vígjátékban Gruber Menyhért szerepében, ezen kívül rendez, zenét szerez. Egyáltalán hogy bírja ezt energiával?
 
Hogy bírom energiával? Van egy titkom. Szeretem, amit csinálok. Szinte minden időmet a színház tölti ki, és ha marad egy kis szabadidőm, akkor színházba megyek és nézem a kollégák játékát. Amúgy ez a „sok” munka engem nem fáraszt. Szeretek játszani. Mindig más ember lehetek. Egyszer bakter, egyszer Gruber Menyus, mindig más. Szerintem a színészet erről szól. Persze nem csupán erről, de mondjuk dióhéjban ez a lényege. Zenét nagyon régóta szerzek. Írtam én már zenét talán az opera kivételével mindenféle műfajban. Rajzfilmhez kísérőzenét, popzenét, 1986-ban például írtam zenét a „Kutya testamentuma” című Ariano Suassuna komédiához, amelyet nem régen a Turay Ida Színház és a Magyarországi Szerb Színház közös produkciójaként újítottunk fel.
 
Král Gábor
A cikk folytatását keresse a júniusi Magyar Teátrumban