Méretre szabva

Egy nőt, beleértve magam is, mi varázsolhatna el a legjobban, mint egy gyönyörű ruha? Hányszor sóhajtoztam én is egy-egy menő cuccért a kirakat előtt, és hányszor gondoltam ki, hogy ezt valójában nem is lehet olyan nehéz megvarrni! Persze, a képzeletem és a fantáziám határtalan, de az „ügyességem” meghúzta álmaim határvonalát, és ma már belátom nem is olyan egyszerű! Nagyon is nagy tudás, és nem túlzás: művészi érzék szükségeltetik a varráshoz. 

A jelmezkészítés folyamata a tervtől a megvalósításig és még tovább a színpadon való megjelenéséig igazi csoda, alkotás. Győrben, a színház női szabótárában ámuldozva faggatom Némethné Kökényesi Györgyit munkamániáról, jelmezekről, színház- szerelemről. – Egészen fiatalon kerültél a színházhoz. Mi vonzott a közelébe? – Maga a színház. 14 évesen nem igazán tudtam, merre induljak az életben. Édesapám összetalálkozott egy barátjával, aki a színházban dolgozott és együtt „kisütötték” hogy menjek a varrodába tanulónak. Bevallom, nem ugráltam örömömben, amikor felmerült a gondolat, hogy varrjak, hiszen az iskolai technika órákon sem voltam túl ügyes. Ugyanakkor a SZÍNHÁZ-ban szó igencsak megmozgatta a fantáziámat. Elmentünk Szekeres Rózsa varrodavezetőhöz, és elkezdtem dolgozni. Rózsa nénitől, akihez a mai napig járok, tanultam alázatot, tiszteletet, mesterséget. Terelgetett engem, óvott féltett. Rajta kívül hálásan gondolok Dille nénire és Emi nénire is.

– A tervező megálmodja, és ti elkészítitek. Előfordul, hogy egy-egy jelmez nem a tervek szerint alakul?

– Sok mindentől függ. Kisebb eltérések, változások persze lehetnek, hiszen ha nem kapunk megfelelő anyagot a ruhához, vagy ha kiderül, hogy nem tud benne a művész úgy mozogni, táncolni a színpadon, ahogy kellene, akkor átszabjuk, javítjuk – így néha nem lesz egészen olyan, mint a rajzokon. Megteszek mindent azért, hogy minden rendben menjen. Az én kedvenceim a kosztümös darabok. Az azokhoz készülő ruhák jelentik az igazi kihívást, és úgy gondolom, egy tervező is ezekben a korabeli ruhákban tudja igazán elengedni a fantáziáját.

A cikk folytatása a novemberi Magyar Teátrumban