Megkezdődött a 14. POSZT

GALÉRIA

Huszti Péter díszvendég és Páva Zsolt pécsi polgármester köszöntőjével vette kezdetét csütörtökön a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztivál versenyprogramjában 13 előadás szerepel, amelyek közül 6 Budapestről, 4 vidékről, 3 produkció határon túli színházból érkezik.

A Bóbita Bábszínház háromméteres óriásbábjainak bevonulásával és a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar zenészeinek közreműködésével induló megnyitóünnepséget több száz érdeklődő előtt tartották a pécsi Színház téren. A színház ugyan csak egy kicsi része a világnak, felelőssége ugyanakkor óriási. “Az előadások erőt adnak az embereknek, segítenek eligazodni a bennünket körülvevő zűrzavarban, és hitet nyújtanak” – hangsúlyozta Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a több mint kétszáz programot felvonultató fesztivál megnyitóján. Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt emelte ki, hogy az első POSZT óta eltelt tizennégy esztendőben kiderült, hogy a baranyai megyeszékhely jó házigazdája a fesztiválnak. Mint mondta, a rendezvény hagyománnyá, bejáratott, komoly művészeti eseménnyé vált a városban, és ma már felmérések igazolják, hogy a pécsiek számára minden év legkiemelkedőbb kulturális rendezvénye a találkozó.

Image

Rázga Miklós, Páva Zsolt és Huszti Péter

A köszöntőbeszédek előtt Rázga Miklós, a versenyprogramnak otthont adó Pécsi Nemzeti Színház igazgatója egy kulcsot adott át Stenczer Bélának, a POSZT fesztiváligazgatójának. Hangsúlyozta: a rendezvény gazdáinak és szereplőinek adja át ezzel a létesítményt annak minden műszaki dolgozójával, teljes technikai hátterével együtt.

A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) június 5. és 14. között a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a látogatókat.

Az off-programok 35 helyszínen 187 rendezvényt kínálnak. A Kodály Központban például három koncertet tartanak: a Csík Zenekar Berecz András és Őze Áron vendégszereplésével, a Budapest Klezmer Band Tompos Kátyával és Dunai Tamással lép fel, a programok zárásaként Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari emlékezik Maár Gyulára, Bachot és Pilinszkyt hívva segítségül.

Image

A Színházi Dramaturg Céh Nyílt Fórum elnevezésű programján kortárs darabok felolvasószínházi előadásai szerepelnek. A POSZT vendégei a színművészeti egyetemek is, a rendezvény emellett kiemelten foglalkozik a színházi nevelés, színházpedagógia kérdésével hatnapos programsorozat keretében.

Az idén 60 éves Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) kiemelt partnerként vesz részt a programban, a cirkuszművészet erőteljesen megjelenik a fesztiválon. Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója arról beszélt, hogy a cirkusz mint műfaj innovatív időszakát éli világszerte, a gálaműsorban is ilyen produkciókkal találkozhat a közönség. A POSZT-on Magyar cirkuszcsillagok címmel mutatják be születésnapi műsorukat.

A POSZT idén kiállítással, koncerttel, előadásokkal kapcsolódik a holokauszt-emlékév eseményeihez is. A programok közül kiemelkedik a “…vagy nem lenni – Zsidó színész-sorsok a hálátlan hazában, 1939-1944” címmel megrendezett kiállítás és a Dohány utcai seriff című előadás.

Image

A kiállítások között a Látványtér ez évi tárlata is szerepel, amely az elmúlt két színházi évad legjobb jelmezeit, díszleteit mutatja be. A Kiposztolva című tárlaton kilencvenegy társulat közel négyszáz, a 2013/14-es évad bemutatóihoz készült plakátja lesz látható. A Díva, színész, nő című kiállításon a 100 éve született Mészáros Ágira, Lukács Margitra és Tolnay Klárira emlékeznek, míg a Magyar Képzőművészeti Egyetem a bábtervező hallgatóinak munkáit bemutató BÁB-EL című tárlata is látható lesz.

A pécsi animáció történetét is megismerhetik az érdeklődők és hang- és fénytechnikai bemutatót is tartanak.

A POSZT szakmai zsűrijének tagja Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró, Jean-Pierre Thibaudat kritikus. A színész zsűri tagja Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba színművész.

Image

Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöke korábban bejelentette: a fesztiválon díjat alapítanak, amelyet Básti Lajosról neveznek el és a POSZT-on kiemelkedő alakítást nyújtott színművész vehet át a gálaesten.

A találkozó versenyelőadásaira a jegyek nagy részét már értékesítették, de egyes darabokra korlátozott számban még rendelkezésre állnak belépők.

Fotók: Csicsely Zoltán